Fejjel a témának

KARAMBOL

KARAMBOL

Biztos jó ötlet volt demokráciát adni a magyarok kezébe?

2018. április 10. - Kibeszélő

Ha egy népet évtizedekre hermetikusan elzárnak a szabad választás, cselekvés, sőt gondolkodás lehetőségétől, akkor ne számítsunk semmi jóra. Hiába szakadt ránk nagy hirtelenjében a demokrácia, attól még nem nő minden bokorban felelős választópolgár. Vajon hiba volt a magyarok kezébe szavazócédulát meg tollat adni?

Burokban élek. Nem ismerek egyetlenegy Fidesz-szavazót sem. Vagy legalábis nekem nem merik bevallani, hogy azok. Úgyhogy igen, meglepett. Megdöbbentett, kiakasztott, letaglózott a vasárnapi "narancsos forradalom".

Teljesen felkészületlenül ért például ez a kép úgy éfjéltájban:

orbi.jpg

Az ember, aki az elmúlt hetekben egyik bakot lőtte a másik után, és bármely más országban már rég eltűnt volna a politika süllyesztőjében, nálunk diadalmas pofával és pózban ünnepelteti magát. Büszkén viseli vállán a vezír ölelését! Vállt vállnak vetve megcsináltuk haver! Legközelebb orrszarvút meg pandamacit szállíttatok SpaceX-rakétával, ezek akkor se szólnak majd semmit, tudtad??

Erről a csodás győzelmi mámoros csoportfotóról ugyan lemaradt, de bárhol olvasható: a világ legélhetőbb városát pocskondiázó illető megvédte a pozícióját a végeken. Jó úton járt tehát Lázár, az a videó nem csak, hogy vállalható, hanem egyenesen vonzó és kívánatos volt az egyszeri állampolgár szemében. A következő snittet várhatjuk Phenjan főteréről, ahol piros nyakkendős ifjoncokat fog kérdezni a szabadságról és a demokráciáról.

Úgy tűnik, ebben az országban már közjegyzői okiratot is hiába lobogtatnak, egy politikai nagyágyú az egyszerűen feddhetetlen és kikezdhetetlen. Nem, nem Kósa akart sumákolni 1300 milliárddal, őt csak valami csúnya csaló néni akarta rászedni. Bárkivel megeshet az ilyen, hibázni emberi dolog. Adjunk hát neki elég szavazatot és saját körzetet. Máris mehet a kalapozás Isaura felszabadítására és Esmeralda szemműtétjére!

Tollasodjanak a NER-lovagok, Löllőnek legyen egy méterrel nagyobb a luxusyachtja, mint Abramovicsé, jó lesz majd azzal száguldozni a lebetonozott Szalajka-patak medencéjében! Éljünk teljes félhomályban az ELIOS energiatakarékos égőinek köszönhetően, és igen igen igen, még sok-sok óvodába látogasson el a miniszterelnök bácsi! No, nem azért, mert kampány van, hanem csak úgy. Buliból. És rettegjünk a nem létező migránsoktól, mert a leszakadó vidékre ők jelentik a legnagyobb fenyegetést, nem a funkcionális analfabetizmus, nem is az uzsorások, de nem is a herbál.

Burokban élek. Fogalmam sincs, mit látnak a Fidesz-szavazók Orbán Viktorban. A megmentőt? A tökös felcsúti csávót, aki rendet vág Brüsszelben ÉS fityiszt mutat a karvalytőkének?

Abban viszont biztos vagyok, hogy korai volt még ezt az országot nyakon önteni demokráciával. Egyszerűen szomjazzuk a diktatúrát. Csoda-e az ellenzék életképtelensége?

Kép forrása: 24.hu

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://karambol.blog.hu/api/trackback/id/tr2913782634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.10. 12:36:28

A csúnya mucsai nép csak nem volt hajlandó leszavazni Sorosra, pedig figyelmeztetve lett! Zokogjunk és tomboljunk!

Tangooo 2018.04.10. 13:06:24

Nem veszed észre kisöreg, hogy mindenki szembe jön az úton?

Kage kyōi 2018.04.10. 13:13:22

@Tangooo: hogy érted ezt? Hogy ennyi töméntelen bűn után tényleg csoda hogy egyáltalán mandátumot kap ez a társulat sőt ⅔-ot?

Kage kyōi 2018.04.10. 13:15:51

@Tangooo: egy kis emlékeztető:
nepszava.us/marko-beata-pro-memoria-emlekezteto-2-2/
Erre szavaztatok!
Ez mind megtörtént!

2018.04.11. 12:19:42

"Burokban élek. Nem ismerek egyetlenegy Fidesz-szavazót sem."

Ezen nagyon-nagyon komolyan el kellene gondolkoznod. Amit leírtál, azt jelenti: itt élsz egy nép között, amelyhez valójában semmi közöd.

különvélemény 2018.04.11. 13:20:15

216542. "igazi demokrata" blog arról, hogy nem az ellenzék a hibás, hanem a nép.

seol 2018.04.11. 13:30:56

@Balango:

Vagy városban él, nem megy falura és gondosan megválogatja az ismerőseit. Vannak így ezzel emberek.

ekat 2018.04.11. 13:38:28

Én ugyan több olyat ismerek, aki rühelli a Fideszt, de Fideszre szavazót is egy párat. És mivel utóbbiak között is a legtöbb normális, intelligens ember, biztos nem fogom enbloc lehülyézni őket. Sőt, igazából próbálom megérteni, hogy miért szavaztak a Fideszre, és egy kicsit már sikerült is, legalábbis már nem állok olyan értetlenül a jelenség előtt. Az tény, hogy most nagyon sok buta és / vagy tájékozatlan is rájuk szavazott a migránsoktól való félelem okán, de ettől még nem általában ilyen egy Fideszes szavazó.
Én úgy gondolom hogy tévednek, de azt nem gondolom, hogy tévedhetetlen vagyok, meg hát nincs is ellenük igazából kire szavazni. És - amíg ki nem megyünk / rúgnak az EU-ból - igazából én jól elvagyok, a személyes érdekeim is inkább a Fidesz fele vinnének. Csak hát inkább normális európai országban éltem volna, de nem baj, majd homokba dugom a fejem.

ekat 2018.04.11. 13:40:20

@seol: Speciell nekem az ismerőseim nagyrészéről gőzöm nincs, hogy kire szavaznak, és ez szerintem így normális. :)

efi 2018.04.11. 13:46:24

@Balango:
Miért, én se ismerek. Hülyékkel nem barátkozom. Akkor sem, ha majdnem minden második ember az.

Gleccsertetű 2018.04.11. 13:56:12

Egyetértek a poszttal. Az ellenzéknek nevezett csürhére csak az szavazott aki migránsfaszt akar a picsájába. Más szempont nem érdekelte őket. Vagyis, képtelenek felelősségteljes, a társadalom számára hasznos döntést hozni. Emiatt nekik nem kell demokrácia.

Szelid sunmalac 2018.04.11. 13:57:05

@ekat: Fura egy dolog ez. Nekem is volt/van mernok-informatikus ismerosom, az egyik legnagobb agy, egesz reszlegeket vezetett kitunoen, az emberekkel is tudott banni, aztan belefogott egy piramisjatekba. Most erre mit lehet mondani? Neha az ertelmesnek tuno emberek is lehetnek orditoan ostobak.

Szelid sunmalac 2018.04.11. 13:57:40

@Gleccsertetű: Igy van! Magyar seggbe magyar lofaszt! De vigyazz tetu, elobb ki kell venni a szadbol.

ekat 2018.04.11. 14:32:44

@Szelid sunmalac: Persze, minden alapból okos és/vagy művelt és/vagy magas IQ-jú ember attól még egy (vagy több) dologban lehet hülye. De akkor sem igaz az, amit most a baloldal harsog, hogy a Fideszt csupa egysejtű választotta meg. Na meg ez az egész hozzállás egyfolytában kontraproduktív is...
Egyébként furcsa, és nem értem, de úgy látom, a baloldali fanatikusok magas lóról pocskondiáznak mindenkit, a jobboldali fanatikusok meg visszataszító és undorító stílust használnak. A birkázás meg a hazaárulózás közös bennük. :)

Gleccsertetű 2018.04.11. 14:34:05

@Szelid sunmalac: seggből?? röfi, hiányoztál bioszórán?

Szelid sunmalac 2018.04.11. 14:47:31

@Gleccsertetű: Nem erted...a lofaszt ki kel lvenni elobb a szadbol, hogy a magyar seggedbe tehessek.
Ne eretlenkedj mar, mert elsikkad a poen, megha gyenge is.

stim 2018.04.11. 14:47:52

A blogger felteszi a kérdést, hogy vajon a magyaroknak megérte-e demokráciát adni a kezükbe. Nem adták, kivívtuk és minden választáson gyakorlotuk. Megtartottuk.

De (ha jól értem) azt szeretné ha maradna a mostani hatalom és többet ne lehessen választani? Szeretné ha eltörölnék a demokráciát? És nyilván amopstani kormány maradna hiszen őket választotta a többség.

Szerintem jól van ez így, demokráciával. Ha nem lesznek kellőpen szerények, enyveskezűek lesznek nem kapnak több lehetőséget. Ez a demokrácia.

A ballib oldal mindig úgy osztja az észt mintha felsőbbrendűségi tudata lenne. Csak hát meg kéne már kérdezni maguktól, így a harmadik kurvanagy elruházás után... mégis mire föl? Nevetségesek vagytok.

A gazdaságot csak elkúrni tudták, nem kicsit, nagyon. A Fidesz minden mutatóban jobban áll. Napersze ha kerüljük a gazdasági mutatókat akkor lehet sírni-ríni, hogy brühühü, nem értjük mi történt. Perzse, hogy nem értitek, eddig se értettetek hozzá, mitől értenétek most hozzá?

Nem látszik kristálytisztán, hogy a nagyarcú, lenéző, lekezelő, beképzelt, nagypofájú, önmagát értelmiségnek képzelő de a gyakorlatban érvényesülni képtelen, közgazdaságilag és jopgilag műveletlen érzelemmotivált és befolyásolt politikai kisebbség nem alkalmas arra, hogy vezesse az országot, tanítson nekünk valamit amire olyan nagy arca van de arra se alkalmas beképzeltségében, hogy tanuljon?

Semmi gond, sírjatok, hogy szar a világ és mindenki hülye csak ti vagytok okosak aztán megint meg lehet bukni a következő választásokon is.

Kéretlen prófétákra, haszontalan emberekre, hibás politikai termékre NINCS SZÜKSÉG. Nincs szükség rátok. Haszontalanok vagytok. Nem dolgoztatok jól. Szarok vagytok. Jó reggelt kívánok.

El lehet gondolkozni azon, hogy hogyan tudnátok magatokat hasznossá tenni, hogy valaki pénzt adjon a munkátokrét. A munka az egy olyan dolog, hogy nem sír-ri az ember ha nem kérnek belőle hanem úgy dolgozik, hogy kérjenek belőle. Dolgozni kell.

stim 2018.04.11. 14:58:40

www.demokrata.hu/

Ajánlom figyelmedbe kedves burokban élő blogger és olvasó, hogy ha nem érted mit lát egy Fidesz szavazó a mostani kormányban akkor olvasd el az aranykor krónikája című cikksorozatot a Demokratában.

Aztán vesd össze azzal amit az MSZP-SZDSZ csinált és ha kellően higgadtan és józanul különbséget tudsz tenni a kettő között akkor kicsit jobban megérted azokat akik minden hibájuk ellenére a Fideszre szavaztak.

Elnézést, hogy összekeveredtek az alanyok a korábbi hozzászólásban, bár a hasznos munka mindenkinek előnyére válik.

Akik azon panaszkodnak, hogy nem tudnak érvényesülni azok ne panaszkodjanak hanem tanuljanak és dolgozzanak annyit, hogy ne legyen idő panaszkodni. És akkor megjön az eredmény és nem lesz miért panaszkodni.

Elnézést a korábbi harapós hangvételért. Elengedem lassan a politikai témákat és kommentelést egy időre.

A vereség szar dolog, a nemzeti oldal is átélte. Vigasztaljon az a tudat, hogy ez a kormány legalább dolgozik. Higyjétek el nektek is jobb, hogy nenm a szedett-vedett ellenzék vitatkozik most a kormáynzást megnyerve arról, hogy mihez kezdjenek egyáltalán a lehetőséggel. Az országnak rutinos vezetője van aki érti a dolgát.

Mindenki koncentráljon arra, hogy piacképes tudást szerezzen és akkor boldogulni fog.

Sok sikert kívánok és a legjobbakat mindenkinek.

stim 2018.04.11. 15:06:57

www.demokrata.hu/cimkek/aranykor

H valóban meg szeretnéd érteni azokat akik máshová szavaznak akkor olvass olyan médiumokat amiket ők olvasnak.

Én olvasok indexet.

DAnna 2018.04.11. 15:47:58

Csak egyetlen megjegyzésem van: ez NEM demokrácia.

bandiras2 2018.04.11. 15:55:47

Mit látott a magyar a FIDESZ-ben, és mit az ellenoldalon:
deansdale.blog.hu/2018/04/10/a_cikk_amiben_elmagyarazom_a_politikai_helyzetet

A tény hogy picsoghatsz azon hogy nem kell félni a migráncsoktól, hisz nincsennek is magyarországon migránsok, az azt jelenti, hogy azért nincsenek, mert a kibaszott kormány nem engedi be őket.
Franciaországban kezdődörr a 60-70 években az első hullám betelepítése munkaerő céljából, egy több tízmilliós országba, mindenkit megnyugtattak, hogy csak pár tízezer, és dolgozni fognak. Aztán még pártízezer, hiszen a korábbiak is milyen jól megvannak. Aztán még pártízezer. Aztán megint. Aztán megint...
www.thesun.co.uk/news/1983763/shocking-video-shows-rioting-on-streets-of-paris-following-raid-on-african-migrants/
youtube.com/watch?v=0TPagRCb_mk
youtube.com/watch?v=eziF1aujpLQ

s 2018.04.11. 16:19:16

Előbb észt kellett volna adni, demokráciát csak utána.

blah 2018.04.11. 16:21:19

szerintem jó ötlet volt, a parasztok magukat szopatják a fidesszel, akinek meg nincs szüksége politikusokra a boldoguláshoz azoknak meg kb mindegy ki van hatalmon. nekem is inkább az arány számít. nem örülnék más párt 2/3-ának sem...

s 2018.04.11. 16:23:11

"Teljesen felkészületlenül ért például ez a kép úgy éfjéltájban:"
Pedig nem rosszabb, mint mikor a bajnai brigád az internacionáléval küzdött. Slágergyanús. Egyébként az vezetett ide. Még mindig a gyurcsótány faszát szopjuk. Aki annak idején azt az elmebeteg állatot az msz élére rakta, az is egy rettenetes faszparaszt. Igazam van -e, ildikó néni?

blah 2018.04.11. 16:24:10

@bandiras2: és most franciaország összeomlott? vagy csak bizonygatod magadnak, hogy jogosan rettegsz?

blah 2018.04.11. 16:26:21

@Gleccsertetű: igen nyilván, ahogy a csicskáknak született nyomik meg azért szavaztak a fideszre mert ők magyar lófaszt szeretnének a seggükbe.

s 2018.04.11. 16:27:57

"nem a funkcionális analfabetizmus"
Most mit baszakodol? Így elég a plakátra képet tenni, a szöveg csak zavarna. Mi ez, ha nem könnyebbség?

s 2018.04.11. 16:36:08

@Balango: "itt élsz egy nép között, amelyhez valójában semmi közöd"
Ez inkább érdem, mint bármi egyéb.

s 2018.04.11. 16:39:50

@Gleccsertetű: "Az ellenzéknek nevezett csürhére csak az szavazott aki migránsfaszt akar a picsájába. Más szempont nem érdekelte őket."

Én speciel a te picsádba akartam migránsfaszt. Ez máris egy újabb szempont, amit méltatlanul hagytál figyelmen kívül.

Gleccsertetű 2018.04.11. 18:14:21

@s: ezért nem szavaztam rád, tökfej

@blah: na látod, ugyanilyen primitív a libsik retorikája.

bandiras2 2018.04.12. 07:17:49

@blah: Kérdezzünk meg valakit aki ott élt, de inkább ide költözött.
www.youtube.com/watch?v=KR1G7D9CFOw

body_andras 2018.04.12. 20:54:32

Aberrált csőcselék. Már az teljesen abszurd hogy Tömjén még benne van a buliban. youtu.be/8N63K0VzsNk
süti beállítások módosítása