Egyetlen dolgot még mindig nem értek: miért jó a kormánynak, ha szarul érezzük magunkat saját országunkban?

Évek óta mondogatom, ennél rosszabb már nem lehet. És évek óta folyamatosan bizonyítják, igenis lehet. Egy ideig arra gondoltam, kivonulok ebből az egész komédiából, és megpróbálom úgy élni és élvezni az életemet, hogy egy leheletnyi politika és igazságtalanság se férkőzzön be mikrovilágomba.

Aztán rájöttem lassan, ez szinte lehetetlen vállalkozás. MIÉRT IS? Mert ha kikapcsolom a tévét, vagy szimplán egy sportműsort nézek, esetleg a Jóbarátok százhuszadik ismétlését, akkor is azzal szembesülök, szar ez az egész. A sportműsor szünetében rám tolják az egyperces híradót, tömve hazugsággal. A Jóbarátokon röhögök, miközben eszembe jut, de jó is lenne, ha itthon is ilyenek lennének a hétköznapok. A semmitmondó, emberi gyarlóságokon röhögni. 

De nálunk már röhögni sem lehet. Minden véresen komoly! Ha reggel felkelek, és nem hallgatok híreket, nem tallózok a neten, akkor majd az utcán hallom vissza, milyen ócskaság történt már megint. Ha tankolni megyek, csak nézek, hogy nő a benzin ára. Ha elindulok nyaralni, a pénzváltónál hátast dobok, mert az euró 330 körül táncol. Ha melóba megyek, idegbajt kapok, mert a főváros vezetése egyszerre akar minden felújítást elintézni. Ráadásul úgy, hogy nincs elég helyettesítő eszköz és sofőr a pótlásra. Ha a metrót választom, hogy kicselezzem a körúti dugót, vagy a káoszt a pótlóbuszon, akkor a 3-as metróban érzem, ebben az országban soha, egyetlen pillanatra sem feledkezhetünk meg a gondokról. Öltönyös férfiak, kiskosztümös nők lerohadt, szétizzadt, hónaljszagú zombikként szállnak le a metróról, mert a felújított szerelvényeken nincs légkondi. Bingó, ismét ott dörömböl az életemen a magyar valóság. Ebben az országban mindent előre eltervezetten, megfontolt szándékkal, csupán nyerészkedés céljából, előre elcsesznek. A jónép meg szopjon haláláig.

Ha azt remélem, jövőre talán jobban keresek, pofámba vágják, hogy a cafeteriát megnyesik. Hopsz, máris eltűnik éves 80 ezer forint a zsebemből. Ha végigmegyek az utcán, napról napra több hajléktalant, kéregetőt látok. Egyre több a frusztrált, agresszív ember. Egyre kevesebb a derű, a nyugalom, a kedvesség. Már a gyomromban érzem, hogy ez az ország, úgy ahogy van, el lett baszarintva.

Ha felnézek a Várra, látom, megy ám az építkezés. Mert az fontos. Ha az 1-es villamoson zötykölődöm, egymás után 3 stadion mellett megyek el. Ha a Liget, az Orczy-park vagy a Semmelweis utca felé járok, látom, fákat vágtak ki. Mert az üzlet a kőben van. De miért ne lehetne üzletet csinálni az utcák fásításából és a parkosításból? Baj lenne, ha csökkenne a szmog, a város hőmérséklete, és élhetőbb lenne a környezet?

Ha lakást vennék, rámenne a gatyám. Új építésűnél folyton csúszna az átadás, mert nincs munkaerő. Ha régi lakást vennék (már ha lenne rá keretem), és felújíttatnám, pislognék, mert arra a szakmunkára sincs munkaerő. Ha albérletben gondolkodnék, egyedül tuti bukta, csak egy szobára telne a fizuból.

Ha megbetegszem, imádkozom, csak ne küldjenek kivizsgálásra, mert talán pár hónap múlva kapok időpontot. Ha színházba megyek, nagy eséllyel futok bele olyan előadásba, amelynek egyik jelenetében kritikát fogalmaznak meg a regnáló hatalommal szemben. Lehet az Shakespeare-dráma vagy Broadway-musical. Mintha csak a gulyáskommunizmusban lennénk, ahol elég volt összekacsintani, egyéb eszköz nem volt a bírálatra. Ha a diplomás szomszédasszonnyal beszélek, elhűlve hallgatom, hogy még az édesanyja konzultációs levelét is visszaküldi, mert retteg a migránsoktól. És ha eszembe jut, hogy hiába vonultak diákok és pedagógusok az oktatási rendszer reformjáért, a pökhendi nagyurak csak azért is szívatják az oktatásban résztvevőket, megint kifordul a gyomrom. 

SOHA, SEMMILYEN ENGEDMÉNYT nem adnak! Fölösleges felháborodni, fölösleges tiltakozni, ellenkezni, annál jobban kitapossák a belünket. De mindemellett jobb ha tudom, 2 ember randevúja gyűlésnek minősíthető, családnak csak az számít, amit egy heteró férfi, egy heteró nő és egy vagy több gyerek alkot, hogy nálunk a tolerancia kora sosem fog beköszönteni, és hogy bármikor leültethetnek, ha az írásom alapján úgy gondolják, bármikor elkövethetek egy jó kis rendszerellenes bűntettet. Például kifütyülöm Orbánt augusztus 20-án. 

NEM ÉRTEM, MIÉRT JÓ ENNEK  A REZSIMNEK, HOGY CSALÁSSAL, LEFIZETÉSSEL, ZSAROLÁSSAL, FENYEGETÉSSEL, ELNYOMÁSSAL, ÉS MINDENFÉLE TRÜKKEL PRÓBÁLJÁK ELÉRNI, RÁJUK SZAVAZZAK?

NEM ÉRTEM, MIÉRT NEM HAGYJÁK, HOGY NÉHA JÓL ÉREZZEM MAGAM, ÉS ÉN ÖNSZÁNTAMBÓL VÁLASSZAM ŐKET? 

DE EZ KÉSŐ BÁNAT! ALAPOSAN ELCSESZTÉK! MÁR NEM TUDNAK OLYAT TENNI, HOGY ELHIGGYEM, NEKEM AKARNAK JÓT!