Fejjel a témának

KARAMBOL

KARAMBOL

Kivel dönthető meg ez a rezsim? Lehet, hogy a FIDESZ mindent előre levajazott?

2018. március 15. - Kibeszélő

Na de, akkor kire szavazzak? Három héttel a választások előtt erre a kérdésre továbbra sincs egyértelmű válasz. Egy biztos, kormánypártra soha.

Ha csak a felszínt látja a választópolgár, már akkor is megzavarodik, és döntésképtelen lesz. A Fidesz rendesen tolja a kampányt. Megint egy zsák krumplival és Erzsébet-utalvánnyal akarja bebiztosítani magát. Eszköztára persze ennél jóval szélesebb. Egyrészt Rezsi Szilárd beszól, hogy az E.ON ne avatkozzon bele a választásokba azzal, hogy a piaci folyamatok miatt árat csökkent. Másrészt a kormány (tehát a Fidesz) a VEZÉR utasítására ráveszi az állami szolgáltatót, hogy térítsen vissza manit, mert olyan borzalmas volt a tél, meg egyébként is elbírja azt a magyar gazdaság.  Az Erzsébet-utalvány továbbra is örökzöld sláger. Sőt, a postásokat azzal motiválják a gyors kihordásra, hogy minden sikeresen kézbesített utalvány után néhány forint jutalmat kapnak.

Aztán beszélhetnénk a folyamatos Sorosozásról, meg Enszezésről. A félelem- és gyűlöletkeltés egy jól bevált  trükk. Mindenképp el kell hitetni a bugyuta állampolgárral, hogy ha a VEZÉR bukik, akkor barbár hordák sóval szántják fel Mária országát. Templomban a misén ezt hirdetik, kulturális eseményen így nyitják a műsort. Most kell meggondolni, hova húzzuk az X-et, mert akár a magyar népdalok is nyomtalanul eltűnhetnek, ha rosszul választunk!  De mindez csak a jéghegy csúcsa. 

soro.jpg

Ha azonban még ennél is jobban tájékozódik a tisztes választópolgár, nemcsak tanácsatalanná válik, de a szebb és európai jövőbe vetett hite is elhagyja, a kedve meg egyenesen elmegy az élettől. Ami biztos, a Fidesz mindent megtesz azért, hogy az egyébként is kaotikus állapotok átláthatatlanabbak legyenek. Kiderülhet bármi a tárca nélküli miniszterről a VEZÉR családtagjairól, az érintettek nem zavartatják magukat. Megy a hablagy. Magyarázat, pláne lemondás, nincs. A fanatikus szimpatizánst persze ez nem tántorítja el. Mert elhitte, hogy Fidesz nélkül nincs élet. És inkább lopjanak, csaljank, hazudjanak, rohasszák le az országot, csak ne engedjék be a barbár hordákat. Mindenki más, akinek igazság- és erkölcsi érzetét sérti, ami az országban folyik, bekaphatja. Ők nem magyarok. Vagyis az oszd meg és uralkodj elve évezredek múlva is sikerrel vizsgázik.

És ha a választópolgár mégis felismeri, ez így nem mehet tovább, és változást szeretne, akkor hiába keresi a biztos ellenfelet. Több, nem kormánypárti orgánumban is megszellőztették, a Fidesz csápjai mindenhova elérnek. Besúgókat, pártkatonákat telepítenek ellenzéki tömörülésekbe. Aki beépült sejtként igyekeznek félrevinni az ellenzéki pártban zajló folyamatokat. Főleg, ami a választásokat illeti. Ha pedig nincs beépült tégla, akkor szimplán zsarolják a zsarolható embereket. Sajnos, az ellenzék is tele van lejárt szavatosságú áruval. Vagyis politikussal. Sokaknak van vaj a füle mögött, és erről a Fideszben tudnak. A 444.hu írt arról, hogy miután Botkát egyhangúlag választotta meg az MSZP miniszterelnök-jelöltnek, rögtön beindult az áskálódás. Természetesen a Fidesszel egyezkedő MSZP-s politikusok segédletével lehetetlenítették el Botkát. Aki visszalépésekor célzást tett arra, ebben a lejáratásban vastagon benne vannak bizonyos MSZP-s politikusok is

botka.jpg

Karácsony Gergelyt is állítólag a Fidesz jóváhagyásával állították az MSZP élére. Mert ő nem MSZP-s, ezért nem kezdik ki, és nem szól bele a leosztásba. Ha mindez igaz, ebben az összefogásban sem hihetünk jobban, mint abban sem, hogy majd a Jobbikkal egyezkednek ellenzéki oldalon. Az Együtt alig mérhető. Ennek ellenére Juhászt ott ütik, ahol érik, mert úgy tűnik, ő szeretné az ellenzék összeállását. Az LMP hátterét korábbi posztban elemezgettük. Erre nem térnénk ki. A lényeg, ott is vannak kérdőjelek. Csupa kérdőjel az is, bármelyik pártnak érdeke-e összefogni és legyőzni a Fideszt. 

Ekkor jutunk el lassan a Jobbikhoz. Ami az utóbbi időben valóban vállalhatóbbá vált. Köszönhetően cukiság kampányának. Mert mégiscsak mennyire szimpatikusan nyilatkozik Vona Gábor. Tök emberi. És Dúró Dóra nagyon beérett néhány év alatt. Jót tett neki az anyaság. Korábban nyámnyila nebáncsvirágként jelent meg a nyilvánosság előtt, hiteltelen is volt, bármit nyilatkozott. De ma vannak meglátásai, jókat mond, azt is érthetően. Rajtuk kívül is akadnak normális arcok. Vidéken nagyon nagy támogatottságú a párt. Igazi kihívója lehet a Fidesznek. Ez a támogatottság azonban nem elég. Nekik is szükségük lenne az összefogásra. Viszont szemernyi hajlandóságot sem mutattak rá eddig. 

jobbik.JPG

Szálljunk le most ebből a rózsaszín Jobbik felhőből. Nem eszik olyan forrón a kását. Szóval emlékezzünk csak vissza arra, néhány évvel korábban hogyan is nézett ki ez a párt. Elég csak a Magyar Gárda menetelését megemlíteni, vagy azokat a nyilatkozatokat, amelyektől egy jó érzésű embernek felállt a hátán a szőr. Ez a Jobbik valóban már a múltté? Igaz lenne, amit Vona a napokban mondott: még ő is változik? Vagy ez csupán a külsőség, hogy minél szélesebb köröket győzzenek meg arról, érdemes rájuk szavazni? Aztán, ha ők kerülnek hatalomra, újra masírozhat a Magyar Gárda?

Kérdés kérdés hátán, tanácstalanság tanácstalanság hátán. A Fidesz remekül kavarta a lapokat, egyes gyarló ellenzéki remekül játszik össze a Fidesszel, hogy saját ülepét ezután is jó helyre tehesse. A választópolgár meg leshet a likon. Ember legyen a talpán, aki tudja, kivel dönthető meg ez a REZSIM. Talán a Kétfarkú Kutya Párttal?

A bejegyzés trackback címe:

https://karambol.blog.hu/api/trackback/id/tr1813740314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.16. 17:53:29

A nép nem akarja megdönteni a kormányt. Törődj bele.

rallus 2018.03.16. 17:59:03

Az a gyanúm, ha újra megjelenne Budapesten Otto Skorzeny a Waffen-SS néhány ezer katonájával együtt, hogy Orbán ellen szavazzon, a demokratikus ellenzék azonnal a keblére ölelné ....

Boar. 2018.03.16. 18:02:05

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A fidesz szavazók létszámát tekintve ez még tőled is ordas nagy demagógia volt pedig amúgy nem teszed túl magasra a lécet...

VT Man 2018.03.16. 18:19:30

"a VEZÉR utasítására ráveszi az állami szolgáltatót, hogy térítsen vissza manit, mert olyan borzalmas volt a tél"

Eddig az volt a baj, hogy a vilagpiaci arak FELETT van a gazar, es az allam extraprofitot csinal!

Most visszakapott mindenki 12 ezret -- ami, lassuk be, nyilvan a szegenyeknek kedvez, hiszen ez szamukra aranytalanul nagyobb %-os kedvezmeny -- most meg ez a baj?

röf 2018.03.16. 18:20:25

Már tényleg unalmas ez az ellenzéki vinnyogás.
Szerezzetek több szavazatot.
Ilyen egyszerű.
Mi ebben a felfoghatatlan.....

kvadrillio 2018.03.16. 18:20:47

győőőőőőzzzzzzzzz...a JOBBIK ! :)

kvadrillio 2018.03.16. 18:22:49

Ez is 1300 milliárd: ennyi pénzt ad az EU a magyar települések fejlesztésére

Most valószínűleg nem kell megállítani Brüsszelt.

Talán mindenki ismeri már a csengeri háztartásbeli-német örökség-1350 milliárd-Kósa Lajos sztorit, itt egy újabb példa, hogy mennyire irdatlanul nagy összegről van szó.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Facebookon posztolt egy ábrát, mely szerint az EU település- és területfejlesztésre, 2014 és 2020 között 1300 milliárd forintot biztosít Magyarországnak.

Véletlen lenne?

ÉS HOL EZ A LÓÓÓÓVÉÉÉÉ ????? ÉS MIÉRT NÉPTELENEDNEK EL FOLYAMATOSAN A VIDÉKI TELEPÜLÉSEK ???.....KIKET ZÁRKÓZTATOTT FEL ÉS HOVA A FINESZ EBBŐL A PÉNZBŐL ??? HA SZINTE KIHALTAK A FALVAINK ???

midnightcoder2 2018.03.16. 18:30:00

@kvadrillio: "ÉS MIÉRT NÉPTELENEDNEK EL FOLYAMATOSAN A VIDÉKI TELEPÜLÉSEK ???"

Légy erős, a vidéki települések már a Kádár-rendszerben is erősen néptelenedtek elfelé.
Talán még emlékszel erre: www.youtube.com/watch?v=CziDAoRSZbg

A mezőgazdasági technológia fejlődősével egyre kevesebb ember tud a mezőgazdaságban dolgozni.

midnightcoder2 2018.03.16. 18:34:30

Ha az ellenzék össze is állna mint Elvis egy búcsúkoncert erejéig, vajon mennyire lenne kormányképes egy Jobbik-MSZP-DK koalíció ? És hányan hagynák el végleg a Jobbikot miután összeállt a volt állampárttal ?

laci_52 2018.03.16. 18:53:27

Maradjunk a realitások talaján: jut nekünk még 4 év Orbán, aztán majdcsak összeszedi magát az ellenzék '22-re és megbuktatja.

cobrakelemen 2018.03.16. 19:13:28

Kivel dönthető meg ez a rezsim?
Szerintem, a parlamentbe jutásért kaparó LMP-vel, és a szenvedő arcú, rendszerkritikus Schiffer Andrással. Hajrá LMP, hajrá, hajrá.

Megfigyelo 2018.03.16. 19:14:21

@röf: A FIDESZ olyan választási rendszert vezetett be, amiben csak ő győzhet. Ehhez elég 30-35 %. (2014-ben is csak 40 %-uk volt.) Mexikóban egy hasonló rendszerben már majjdnem egy évszázada (két ciklus kivételével) mindig ugynaz a párt -- a PRI -- győzött...

röf 2018.03.16. 19:21:15

@Megfigyelo:
"A FIDESZ olyan választási rendszert vezetett be, amiben csak ő győzhet"
Na jó, arra nincs válasz, ha az ellenzék totális töketlenségét és elutasítottságát a választási rendszerrel akarjátok kompenzálni.
Mi abban a probléma, ha a több szavazatot szerzett alakít kormányt?
Mit szeretnétek?

morph on deer 2018.03.16. 19:23:03

@midnightcoder2:
”És hányan hagynák el végleg a Jobbikot miután összeállt a volt állampárttal ?”

Ha nyilvánvaló mindenki számára, hogy az “összeállás” csak a gecik elzavarásához kell, akkor semmi gond!
Csak a fideszes retardáltak gondolják azt, hogy a többiek is annyira korlátoltan gondolkodnak, mint ők, de ez messze nem így van!

Mindenki más tudja, hogy egy zakkant megalomániás kis gecit (O1G!) kell félretenni az útból ahhoz, hogy végre mindenki a saját valódi értékrendjének megfelelően dönthessen!
Igen, a Jobbikosok is!

És midezt azért, hogy végre meg lehessen szabadulni a felcsúti feudalista tapló(k)tól, és végre megint szabad európai magyarnak lehessen lenni a szotyiköpködő ptrohos tahó cselédje helyett!

Igen, ha hiszed, ha nem, még a Jobbikban is értelmesebb emberek vannak mint a fideszben, mert ők kegalább felfogták, hogy merre van előre, miközben a fideszes zombik még mindig csak a viktor ánuszánál tolonganak az előnyösebb helyért...

Csak így tovább, orbánhitű szerencétlenek!
Lehet kérem lehet!
Mehettek a “csatába” orbánnal, ami egyébként is már olyan qrvára hiányzott ebben az unalmas jóléti társadalomban..!

2018.03.16. 19:25:22

A proletáriátus elégedett a proletárdiktatúrával. Szerintem újraválasztják a prolik a fideszt, mi patriciusok meg csak örülünk mert még jobban kitömik a zsebünket.
Miért akarnánk ezen változtatni?

mh1973 2018.03.16. 19:27:10

Sajnos senkivel, mert fityisz=rosszabbik, ha kell a hatalomért vona is letérdelne a grazi beteg előtt... A többiek meg együtt szűk 30%-ra képesek, ami sajnos kevés lesz a változás és az ország megmentéséhez, 2022-re már 9 millió magyar sem lesz az országban, max papíron.

Peter Götz 2018.03.16. 19:29:10

fidesznél bármi jobb

Kunhalmi Ágnest megkurnám de nem szavaznék rá 2018.03.16. 19:38:03

"Mindenképp el kell hitetni a bugyuta állampolgárral, hogy ha a VEZÉR bukik, akkor barbár hordák sóval szántják fel Mária országát."

Az annyira imadott arabok, afrikaiak, tegnap epp Madridot vertek szet gyujtottak fel. Nalunk KIZAROLAG azert nincs naponta eroszak, gazolas, terror mert NEM ENGEDTUK BE OKET.

Fekete Gyor Andras. 2018.03.16. 19:51:22

"Kivel dönthető meg ez a rezsim? "

Be kell hivni az arabokat, es veluk kell leveretni az orbanrezsimet, pont ugy ahogy liberalisok 56-ban az oroszokat hivtak be.

morph on deer 2018.03.16. 20:01:12

”Természetesen a Fidesszel egyezkedő MSZP-s politikusok segédletével lehetetlenítették el Botkát.”

Frászt.
Botka önerőből és sajátkezűleg lehetetlenítette el Botkát. Vagyis öntökönlövés történt, nem kicsit.

Azt azért nem érdemes elfelejteni, hogy első lépésként mindjárt diktátumokkal és követelményekkel jött elő, - széttúrva a már nagyjából egyetértő ellenzéket, - és mint elefánt a porcelánboltban próbált ‘rendezkedni’, eleve alaptalan abszurt feltétekeket szabva.
Azaz erővel próbálta átvenni a hatalmat, csak éppen nem volt elég erős hozzá!

Szerencsére, mondom én.
Ugyanis alapból rühellem a cezaromániásokat, mindegy melyik oldalon bukkannak is fel.

Szóval semmi szükség nem volt Botka ellehetetlenítésére, tett ő azért rendesen naga is.

Következő..!

morph on deer 2018.03.16. 20:03:47

@Fekete Gyor Andras.:
”...ahogy liberalisok 56-ban az oroszokat hivtak be.”

Liberálisok.
Milyen liberálisok?
Te valóban ennyire hülye vagy, vagy csak hülyéskedsz itt péntek este?

midnightcoder2 2018.03.16. 20:13:46

@morph on deer: "Mindenki más tudja, hogy egy zakkant megalomániás kis gecit (O1G!) kell félretenni az útból ahhoz, hogy végre mindenki a saját valódi értékrendjének megfelelően dönthessen!"

Most is mindenki a saját valódi értékendjének megfelelően dönthet. Igen, a FIDESZ-esek is.
De ha kivennéd a képből a FIDESZ-t, azaz jó demokrata módján azt mondanád, hogy az ő szavazóik nem dönthetnek az értékrendjüknek megfelelően, akkor is lenne úgy 50% Jobbik és 50% baloldal, azaz centire ugyanaz a helyzet állna elő mint abban az esetben, ha a Jobbik-baloldal kolaíció nyerne.

kvadrillio 2018.03.16. 20:15:39

ENNEK AZ ORSZÁGNAK NINCS TENGERE, EGY ROHADT BALATONJA VAN !!! ÉS EZT IS FELVÁSÁROLJA A HARÁCS-ORBÁN CSALÁD ???!!! BASSZA MEG A KURVA ANYJÁT !
A Balatonon csapolják meg Orbán körei az európai adófizetők pénzét
bp
2018.03.16. 08:57 Módosítva: 2018-03-16 09:00:41
Előzmény (1)

Mészáros Lőrinc épp megvette a fél Balatont

Kapcsolódók (4)
Két keszthelyi szállodája is lett Tiborcz Istvánnak
Várhatóan mindkét hotelt Mészáros Lőrinc cége üzemelteti majd.
10 hónap alatt majdnem megduplázta cégeinek számát Mészáros Lőrinc
203 cége van a felcsúti polgármesternek.
MSZP: a Fidesz ki akarja sajátítani a Balatont
Kétségtelenül nagy beruházások indultak, de ebből kiveheti-e a részüket az átlagemberek is? -kérdik.
Mészáros és Tiborcz köre viszi a Balaton legjobb telkeit
Almádiban, Akalin, Badacsonyörsöns Kenesén Orbán barátjánál, Fonyódon és Keszthelyen pedig Orbán vejének ismerőseinél lehet megszállni.

Hogyan csapolják meg az európai adófizetők pénzét Orbán Viktor családja és barátai? - címmel közölt Keszthelyről riportot a Reuters. A világ egyik legnagyobb hírügynöksége a Balaton-parti városban végbement változásokon keresztül világít rá, hogy a kormányfő és a mögötte álló vállalkozók miképpen részesülnek az EU-s támogatásokból.
Kapcsolódó
Keszthely fideszes polgármestere beszólt Mészáros Lőrincnek?
Keszthely fideszes polgármestere beszólt Mészáros Lőrincnek?

Vagy valaki más az, aki a pályázati kiskapukat kihasználva nyerészkedik a Balatonnál?

Orbán Viktor 3 milliárd dollárt tervez a turizmus fellendítésére fordítani 2030-ig, és ebből 1,4 milliárd dollárt a Balaton kap majd. A pénz zöme magyar adófizetői pénzből jön össze, de 40 százalék EU-s pénz lesz, világít rá a Reuters.

A cikkben megszólal Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke, aki elmondja, hogy ekkora pénz a rendszerváltás óta összességében sem érkezett a Balatonhoz. És ehhez kapcsolódva írja a Reuters, hogy amióta Orbán 2014-ben bejelentette a hatalmas pénzt, a Balaton hét vízparti legjobb helyen lévő szakasza tulajdonost cserélt. A nyilvánosan elérhető adatokból kiderül, hogy hármat Orbán gyerekkori barátja, Mészáros Lőrinc és üzleti partnerei tulajdonolnak, másik három Orbán veje, Tiborcz István és köreihez került.
Kapcsolódó
Egy napon Tiborcz Istvánéké lesz az egész keszthelyi kikötő
Egy napon Tiborcz Istvánéké lesz az egész keszthelyi kikötő

Az önkormányzat úgy döntött, mindent elad a miniszterelnök veje érdekeltségébe tartozó cégnek.

És a Reuters talált még olyan cégdokumentumokat, amelyek megmutatják, hogy Orbán veje résztulajdonlásokon keresztül jelentős bevételekhez juthat a legnagyobb szállodából is. Majd a hírügynökség rámutat, Mészáros és Tiborcz is a magyar elit azon részéhez tartoznak, amelyek nagyon gyorsan meggazdagodtak az elmúlt nyolc évben.

midnightcoder2 2018.03.16. 20:16:16

@Kunhalmi Ágnest megkurnám de nem szavaznék rá: Mondjuk a dolognak az az árnyoldala, hogy a barbár hordák általi megszállás már így is work in progress, ezen Orbán bácsi kerítése max. annyit változtat, hogy legalább minket nem szállnak meg. De Nyugat-Európának már többé-kevésbé biztosan harangoztak.

midnightcoder2 2018.03.16. 20:17:37

@kvadrillio: Mert ha Orbánék nem veszik meg, nyilván te fogod. Ja, bocs, nem is.

Megfigyelo 2018.03.16. 20:30:38

@midnightcoder2: Nyugat-Európa köszöni, jól van...

röf 2018.03.16. 20:47:22

@Megfigyelo:
Szerintem ne fárasszuk egymást.
Van ennél még olyanabb szisztéma is a demokratikus világban.

Gleccsertetű 2018.03.16. 20:54:03

@Megfigyelo: jaja, meg az a 106-ból 9x egyéni hely, hülyeúr

rostás 2018.03.16. 21:26:38

Anyáddal :) Rezsi? Rezsim, te majom? Ami nem ballib fos, az "rezsim". :) Na, ezért buktok megint. :)

Bolsi Buster 2018.03.16. 21:30:39

A ballibeknek ez lesz az utolsó országos választása, élvezzük ki jól, popcornt elő!

]{udarauszkasz 2018.03.16. 21:46:40

"Kivel dönthető meg ez a rezsim?" Az emberek kozos akarataval.
Es nem libsibolsiorbangyurcsanyfegyencsorosmigrancsozassal. Az egymasnak ugras soha nem vezetett sehova. Csak annyit ertunk el vele a szazadok soran, hogy lett egy harmadakkora orszagunk, ami meg mindig szakad kette.

naivugyfel 2018.03.16. 21:59:49

Ha már kérdezed...
"...Ember legyen a talpán, aki tudja, kivel dönthető meg ez a REZSIM. Talán a Kétfarkú Kutya Párttal?..."

ÉN tudom (2018-ban sajnos már nem fog működni, mert ellenzéki "nagyjaink" messze nem azok, akiknek sokan gondoljuk / gondoltuk őket, ld. Gémesi, Mellár, ..., de remélhetőleg megérjük 2022-t is).

Most kiderül, hogy téged TÉNYLEG érdekel-e a válasz, az elérhetőségem megvan... :-)

Editor_ 2018.03.16. 22:00:12

Szinte borítékolhatóak a választási eredmények: győz majd a Fidesz úgy 48-50% -os eredménnyel (sima kétharmadot szerezve a parlamenti patkóban), második lesz a Jobbik úgy 16-17% -kal, harmadik az MSZP-PM 12-13% -kal, negyedik a DK 8% -kal és ötödik az LMP kábé 7% -ot szerezve. Slussz, a többi nem jut be. Minden, ami ettől a forgatókönyvtől eltér, meglepetés lesz, minél inkább, annál nagyobb. De szerintem a papírformára számíthatunk, úgy 62-63% -os részvétel mellett!

naivugyfel 2018.03.16. 22:05:39

@Kunhalmi Ágnest megkurnám de nem szavaznék rá:
"...Az annyira imadott arabok, afrikaiak, tegnap epp Madridot vertek szet gyujtottak fel. Nalunk KIZAROLAG azert nincs naponta eroszak, gazolas, terror mert NEM ENGEDTUK BE OKET...."

Pontosítanék: mert ha már szegény ország vagyunk, legalább annyi előnyünk van, hogy szerencsére nem ide akarnak jönni véletlenül sem, itt csak ÁTHALADNÁNAK...

Visceroid 2018.03.16. 22:43:23

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "A nép nem akarja megdönteni a kormányt. "

Akkor vele együtt pusztul. Azaz még előtte. Az élet szabályait nem a politika írja, az csak megpróbálja követni őket. Árral szemben nem lehet úszni a végtelenségig. Ebbe bukott bele a '89 előtti rendszer, és ebbe fog a Fidesz is. Persze mindezt a nép fogja megérezni igazán, illetve már érzi is. Egyáltalán nem fest jól a jövő.

VáradiJános 2018.03.16. 23:26:08

Csakis berkecz balázzsal és dopemannel, s talán hunvalddal

VáradiJános 2018.03.16. 23:28:45

@morph on deer: a baráti köröm fele jobbikos szavazó, egy sem tűrné a dk-val való bratyizást, tehát álmod ezen része álom marad

Bolshevik 2018.03.16. 23:46:51

Szánalmas ez a tehetetlen ellenzéki picsogás. Más sincs 8 (igazából már vagy 20) éve, mint az, hogy orbán orbán orbáááán orbán orbán orbáááán orbán orbán orbáááán
orbán orbán orbáááán
orbán orbán orbáááánorbán orbán orbáááánorbán orbán orbáááánorbán orbán orbáááánorbán orbán orbáááán
orbán orbán orbáááánorbán orbán orbáááánorbán orbán orbáááán
orbán orbán orbáááánorbán orbán orbáááán
orbán orbán orbáááánorbán orbán orbáááánorbán orbán orbáááánorbán orbán orbáááánorbán orbán orbáááánorbán orbán orbáááán

Fekete Gyor Andras. 2018.03.17. 00:07:37

@morph on deer:
1. Az mszp egy liberalis part.
2. Az mszp = mszmp
3. Az mszmp hivta be az oroszokat, es vertek le a segitsegukkel az 56-os forradalmat.
4. Vagyis a liberalisok hivtak be az oroszokat, es vertek le az 56-os forradalmat.
5. Es a 2006-os szemkilovetesek, tomegbe lovetesek, mutatjak hogy semmit sem valtoztak a liberalisok az 50-es evek ota.

bandigyerek 2018.03.17. 06:18:55

@Fekete Gyor Andras.: 0.bejegyzés, 4. hozzászólás.
Olcsó provokátor orbáncsicska vagy, ráadásul az tanulatlan fajtából.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2018.03.17. 07:25:10

Mit kell itt jajongani? A szoclibek és a szélsőjobb már 20 éve egymás ellen politizál és most csak azért kellene a népnek rájuk szavaznia, mert a Jobbik mögé állt Simicska szerint Orbán egy geci. Ez nagyon kevés egy kormányváltáshoz, főleg a szocialisták legutóbbi, máig hatóan pocsék kormányzását és a Jobbik masszív zsidózását, cigányozását tekintve.

jajdehülyevagyok 2018.03.17. 08:15:30

100.000 szavazati joggal bìró szunnitával

jajdehülyevagyok 2018.03.17. 08:18:28

@Bolshevik: így van. A teljesítményük összehasonlításánál is.

vergyula 2018.03.17. 08:18:31

@Fekete Gyor Andras.:
Mikor még létezett az MSZMP, akkor a FIDESZ egy liberális párt volt. Szerintem OV hívta be az oroszokat 56-ban. A te "logikád" szerint ez is belefér.

Sexual Harassment Panda 2018.03.17. 08:28:40

A jobbiknak nem érdeke az összefogás

Sexual Harassment Panda 2018.03.17. 08:34:08

@Megfigyelo: "véletlenül" elfelejtetted, h 96 egyénit us megnyertek.
Gondolom kiment a fejedből..

rasztaszív 2018.03.17. 08:46:28

@Sexual Harassment Panda: több helyen egyéniben bejutni érdekük lehet.

Hókirályfi 2018.03.17. 12:43:41

Szerintem egyszerű a megoldás. Elmegyünk szavazni és a legesélyesebb nemfideszes jelöltre szavazunk. Ennyi..:)

www.taktikaiszavazas.hu

kvadrillio 2018.03.18. 13:29:33

@midnightcoder2: MÉÉÉÉÉ ??? KIJÉÉÉÉÉ A BALATON ????? HE ?! AVAGY HÜJJJJJE VAGY DE NEM ÉRZED ??? :o)))

kvadrillio 2018.03.18. 13:34:07

@Scriptorius: hahahahaaa...győzne a finesz, akko sajnos le fogják lőni mindet !.......túúúúúl sok agrresszív érzelem gyűlt össze a zemberkékben.......és.....ÍGY LESZ ! EZ BORÍTÉKOLHATÓÓÓÓ !

Sorrybori77 2018.03.18. 13:53:49

Engem komolyan érdekel, hova tegyem majd az x-et április 8-án. Hajlandó vagyok bármelyik pártra voksolni csak ez a tróger maffia banda takarodjon már végre, de mégis hova tegyem, amivel némi erőfölényt lehetne elérni? LMP, DK, Momentum, Jobbik (bár ezt fogcsikorgatva tenném)? Arra a pártra akarok voksolni, amelyre a többség is fog, hogy közösen döntsük meg ezt a rezsimet! Segítsetek, ti melyikre fogtok szavazni? (Fidesz buzeránsok kérem kíméljenek,) előre is köszönöm!
süti beállítások módosítása