Fejjel a témának

KARAMBOL

KARAMBOL

Talán ezért van szükség annyi fűthető focipályára?

2018. július 25. - Kibeszélő

Azt hiszem, megvilágosodtam. Végre összeraktam, mi az összefüggés a foci, a TAO, Paks 2 és a hajléktalan törvény között. Egyszerűen zseniális!

Amikor rájöttem, miféle rejtett kapcsolat húzódik a felsorolt dolgok között (holott látszatra semmi közük egymáshoz), a felismerés akkorát koppant, hogy a körülöttem lévők felkapták a fejüket. Vagy csak én gondoltam. Ez mindegy is. Rátérnék inkább a lényegre. Már fogalmam sincs hány év óta, de nyolc biztosan, épül a magyar focibirodalom. A világ élvonalába csak úgy tartozhatunk, ha zsák számra, számolatlanul ömlesztjük ebbe a nemzetstratégiailag kiemelt és nélkülözhetetlen "iparágba" a zsét. És ki más is dobná össze a milliárdokat, mint az adófizetők. A cégek is adófizetők, és azok a pénzek valójában máshonnan hiányoznak...

No, de sebaj. Már megszokhattuk, hogy pont le van szarva, az adófizetők véleménye. Odafönt jobban tudják. Tehát továbbra is nyomni kell a manit a 10-ed rangú focicsapatokba is, még a határon túl is. És akinek ez nem tetszik - már hogy mi, határon belüli magyarok, tartjuk el a határon túli magyar focit is - az biztosan ballibsi Soros-bérenc, hazaáruló söpredék. (Már látom is az első kommentet, hogy hál' Istennek Orbán jól csinál valamit, ha végre egy ilyen kritikus, szemétláda ballibsi végre rosszul érzi magát saját országában. A rosszul érzi pedig azt jelenti, hogy kifordul a gyomra a sok becstelenségtől, amit nemzeti honvédő cukorsziruppal öntöttek le, és ezért rögvest szent és megkérdőjelezhetetlen cselekedet.)

A TAO-val tehát megéri üzletelni. A cég nyom egy X összeget valamelyik fideszes nagykutya helyi focicsapatába, és / vagy páholyt vásárol a felcsúti Pancho Arénában, és az üzleti kapcsolat biztosított. Mindaddig, míg a cég jól viselkedik. És ameddig egyik oligarcha ki nem nézi magának, hogy mindenféle maffiamódszerrel arra kényszerítse a tulajt, hogy átadja vállalkozását.

Megy ám a pénz a nagy semmibe. A foci világ-élvonalának a hátsó fertályát sem látjuk. Ami nem jelenti azt, hogy a sikeres horvát foci ne épp Orbán Viktor sportpolitikája miatt lenne eredményes. Ezen sem lepődöm már meg. Lehetséges, hogy a horvátoknak is mi virítjuk a lovettát, csak ez az infó eddig még nem ért el a nyilvánosságig.

Persze, elég rendszeres csomagokban kapjuk a sokkot, már a legabszurdabb helyzetre is csak legyintünk. Mint a békák, lassan halálra főznek bennünket saját levünkben, és mi a fokozatosság miatt ezt észre sem vesszük. Így van ez a messzire guruló milliárdok esetében is. Hisz a pénz arra van, hogy költsék. Orbán Viktor ezt a régi igazságot meg is szívleli. Rögvest emeltette a képviselők fizetését (az otthonápolók, akiket Soros bérelt fel, és akiket Soros sem fizet meg valamiért, pusztuljanak csak meg), aztán elrendelte, hogy a jövőben kötelező az NB II-es pályák fűtése. 

hajlektalan.jpg

Tessék, egy újabb értelmetlen pénzkidobás. Ja, igen, még mielőtt jönne a komment, inkább én mondom ezt: egy hazaáruló, Soros-bérenc ballibsi szerint. Az igaz magyar nagyon jól tudja, hogy a fűthető focipályában a jövő. Na, de kérem szépen, micsoda energiára van itt szükség, ha egyre másra húzzák fel a stadionokat, és minden pályának fűthetőnek kell lennie? Hülye azért nem vagyok, az energiaiparnak ez még nem nagy kihívás. De azért mégis, energiára szükség van. És nehogy már Nyugatról vegyünk, vagy Keletről, vagy Nyugaton át Keletről. Saját kell, ami nem feltétlen olcsóbb, sőt, de a miénk. És ami nem feltétlen előremutató és környezetbarát. Mégis, nekünk az kell. Putyin szerint is az kell. Biznisz lesz tehát ebből is. Állítólag még a fideszes szavazók körében sem népszerű Paks 2? Ugyan már, valahogy csak le lehet nyomni mindenki torkán. Mert energia kell, és Putyint (meg néhány magyar nagykutyát) ki kell elégíteni.

Szóval van akkor foci meg Paks 2. Hol vannak a hajléktalanok? Hát ez a legzseniálisabb az egészben. Vajon minek ennyi fűthető focipálya? Ez az egyik kérdés. Mi lesz a hajléktalanokkal, ha gyakorlatilag ellehetetlenítik a létezésüket? (Itt meg kell jegyeznem, engem is zavar, ahogy egyre többen foglalják el a köztereket. Nem rajongok azért, amit és ahogy maguk után hagynak, stb., stb.) A rengeteg milliárdból lehetne erre is valami megoldást találni. Elsősorban szociális rendszer alakításában, szükséglakások építésében. Nem tudom, nem értek hozzá (tudom, akkor meg minek írok róla!), erről a hozzáértők nyilatkozzanak! Hanem ekkor ugrott be, hogy hát talán Orbán azért akar annyi fűthető focipályát, mert ott szeretné majd elhelyezni az utcáról kisöpört hajléktalan embereket. Mekkora ötlet, ez a miniszterelnök igazi géniusz. 

Vad öltet és abszurd is ugyanakkor. De végül is egyáltalán nem vadabb és abszurdabb, mint amiket néhány év alatt már átvertek ezen a birka népen. Szóval, ez akár a valóság is lehetne...

A bejegyzés trackback címe:

https://karambol.blog.hu/api/trackback/id/tr4014132755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2018.07.25. 19:26:53

Paks 2 nem épül meg, a tolvajunk putyinkát is a makkra vette, később lesz-e következmény aszt nem tudni, beszélik h putyinka meg trámplika felosztotta a világot és mi megint a fasz szar oldalára kerültünk. Szóval ruszkik ritörn. Majd szerjozsa rugja a bört.

várom a levelet 2018.07.26. 18:03:40

nehogy megfázzon a falábuk.

nu pagagyí 2018.07.26. 18:24:06

Télen, amikor szünet van a bajnokságban, primőr zöldséget fognak termeszteni a fűtött focipályán a nyugati piacra. Zöldség nagyhatalom leszünk!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.27. 10:51:12

Zorbán vegyi fegyvereket akar termelni a fűtött pálya alatt, majd ezzel fogja a civileket és a menekülteket üldözni.

De, hála Istennek, meg fog bukni, lám, Józsevárosban 73 %-ot kaptak a ballibek.

VT Man 2018.07.27. 11:00:49

"Állítólag még a fideszes szavazók körében sem népszerű Paks 2?"

Aha. A tenyek ne zavarjanak.
Budapest: 47% tamogatja, 42% ellene
Fideszesek: 60% tamogatja, 34% ellenzi
Furcsa modon videken nem tamogatjak annyian, pedig ott csak "fideszmedia" van.

javorbenedek.blog.hu/2018/07/23/tovabbra_sem_kernek_paks2-bol_az_emberek

citrix 2018.07.27. 11:19:46

Paks2= Bős-Nagymaros. Pont annyiba kerül és pont annyi áramot ad majd. A fidesztrollok legyenek szívesek ezt majd akkor cáfolni ha működik az erőmű. Addig nem vagyok kíváncsi a véleményükre. A foci. Igen, a miniszterelnök úr/NagyVezír hobbija az ország hobbija is egyben, nem vitás. Eredmények sehol de legalább jó sokba kerül. A Párttal, a néppel egy az utunk, hajrá!

Joulupukki Apó 2018.07.27. 11:26:14

Nagyon humánus dolog!
Pinochet még nem fűtütte a stadiont, ahová az ellenzékét összegyűjtötte

Rézműves Ronáldinnyó 2018.08.31. 05:39:52

Én nem vagyok fideszes, de ellenzéki sem.
Nem szabadna elfelejteni hogy az energiabiztonság egy országban stratégiai fontosságú kérdés. Éppen ezért helyesnek gondolom a Paks2 projektet. Mert bármennyire jó is lenne a megújuló energiákra támaszkodni , az sajnos nem elég. A nap nem mindig süt, a szél nem mindig fúj a termelt energia tárolása pedig nagy volumenben nem megoldható. Én azt gondolom hogy egy jól megtervezett és biztonságosan üzemeltetett atomerőmű nem ördögtől való vétek, főleg mivel ha megfelelően üzemeltetik a környezeti terhelés még mindig jóval kisebb mint bármelyik fosszilis tüzelőanyaggal működő erőműnél. Meg lehet nézni hogy mióta a németek bezárták az atomerőműveiket, bizony sokszor volt már komoly konfliktusuk a lengyelekkel, csehekkel mert az összekapcsolt hálózat miatt Tőlük szívták el csúcsidőben az áramot. Nem hiszem , hogy ez helyes irány lenne.
süti beállítások módosítása