Fejjel a témának

KARAMBOL

KARAMBOL

Orbánék Párizsban ezt nem nyomnák le a nép torkán!

2018. december 09. - Kibeszélő

Ma is aktuálisak lennének Batsányi János közismert sorai? Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,vigyázó szemetek Párizsra vessétek! 

A történelem ismétli önmagát, szokás mondani. Erre sok esetben találunk is példát. Akár a jelenkor eseményeire is ráhúzható egy előkép. Talán csak a középiskolában fejünkbe vert versrészlet miatt tűnik úgy, a példát Párizsban mutatják, itthon csak követni kell. De talán van benne igazság is. Annyi feltétlenül, hogy az eltunyult, és ingerküszöbében totálisan kiakasztott, rettegő magyar társadalom észrevegye, egy országos összefogásnak, egy igazi és határokat feszegető erődemonstrációnak meglehet az eredménye. Ám ahhoz a legyintést, a lemondást, a behódolást félre kell dobni. 

Ebben a 8 évben kiépült hűbérúri diktatúrában (érdekes fogalomzavar vagy káosz, de az orbáni kormányzás már csak ilyen: minden elnyomó rendszerből beépíti magába a hatékony eszközöket) szinte egyetlen út maradt arra, hogy a jó nép érvényesítse óhaját és akaratát. Az ERŐ! És itt egy újabb magyar költő velőnkbe ivódott sorai következnek: Habár fölűl a gálya, s alúl a víznek árja, azért a víz az úr! Ezt az igazságot sikerült kigyomlálni a birka magyar lélekből. Hiába ágálunk, de bizony most is utcára vonultak a szakszervezetek, a demonstráció ismét hamar elhalt. Eleve a jó nép zöme már ki se dugja orrát a lakásból. Több évnyi hiábavaló békés vonulás után sokan saját mikróvilágukba fordultak, hogy legalább a mindennapok apró örömeit, amelyeket még meghagyott a SZÖRNY, élvezhessék.

delacroix_la_liberte.jpg

Az eredménytelenség és a hatalom arrogáns elnyomása együtt apátiát okoz. Persze, 8 éve kellett volna elolvasni a kockázatokról és mellékhatásokról szóló, apróbetűs részt. Ma már késő! Csakis a drasztikus beavatkozás maradt. Ehhez azonban szükség lenne egy olyan szikrára, ami végre be is lobbantja a tüzet. A rabszolgatörvény sem durrant elég nagyot. Eddig legalábbis nem. Meg persze reflexszerűen jön a válasz, eddig is mindig az lett, amit Orbán akart (ld. CEU), ezúttal is lenyomja torkunkon az elképzeléseit. (Arról nyilván külön lehetne értekezni, hogy egyébként akik kitalálták a túlóratörvényt, mennyire foghatók túlórára, és megvárják-e, hogy 3 év múlva kapják meg érte esetlegesen a járandóságot???)

Sajnos, a rendszer is tisztában van vele, hogy senki nem akar forradalmat, agressziót, elszabadult indulatokat, lövöldözést. Nagy nyugalomban építik hát tovább a totális elnyomást, és ötlik ki újabb abszurd és cinikus intézkedésüket. Pedig, végre robbannia kellene a lőporos hordónak, hisz a börtön falai ma másképp már nem ingathatók meg. Valószínűleg nem egy eldugott zsákfaluban fog ez a bomba robbanni, hisz arra teljes az agymosás és a megfélemlítés. De még a nagyvárosokban is sokan robotüzemmódban szajkózzák, amit a közmédiában hallanak. Abban a közmédiában, ahol egyébként a franciaországi megmozdulásokat is inkább úgy állítják be, mintha kvázi a csőcselék lázadna a legitim hatalom ellen. És emellett a külföldi hír mellett szót sem pazarolnak a magyarországi demonstrációra. Mert amiről nem beszélünk, az nem létezik.

Holott nagyon is létezik, mint egy búvópatak. És csak remélni lehet, hogy a víz árja az előtt mutatja meg erejét, hogy Orbán végleg saját szotyolaköpködős, focimániás szintjére rohasztja az egész országot, ahol nincs szociális jólét, nincs kultúra, nincs szellem, nincs tisztesség, nincs szolidaritás, nincs lélek, csak a reménytelen sorvadás, a besúgás és a nihil (meg egy fegyverkező despota). Ezért talán valóban aktuális Batsányi néhány sora: vigyázó szemetek Párizsra vessétek! Hisz már megint a dekadens, haldokló Nyugaton mutatják meg, mit kellene tenni akkor, ha változtatni szeretnénk!

A bejegyzés trackback címe:

https://karambol.blog.hu/api/trackback/id/tr1414465488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.09. 12:46:30

A nép felkel az elnyomás ellen, de soha az elnyomók mellett.

Ezért van tüntetés Párizsban, s ezért nincs Bp-en.

Éhesló 2018.12.09. 15:35:52

Orbánt több, mint hiba összekeverni mikronnal.
Az utóbbi egy senki buktorhoz, a politikai dzsaiudzsicu nagymesteréhez képest, aki 30 éve nem csak osztja, hanem állja is maflásokat.

Zach R. 2018.12.09. 17:14:12

Párizsban jelenleg a magát Orbán antitéziseként meghatározó Mikron ellen lázonganak.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.12.10. 08:10:43

Orbán nem tudja a saját szotyolaköpködős, focimániás szintjére rohasztani az országot, mert már eddig is ott volt, különben nem nyert volna választást Orbán, Horn, Medgyessy és Gyurcsány...

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.12.10. 10:58:39

az eredmeny megvan: a lippsik csufos buktaja

rallus 2018.12.10. 11:02:58

Nem keseregni kell, hanem összefogni! Ha az összes Orbán ellen ordibáló egyszerre kimegy az utcára, garantáltan megtölt akár a Jókai teret is és mivel tőlük tudjuk, hogy Orbán gyáva, azonnal migránsnak álcázza magát és Junckerhez menekül!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.10. 11:03:17

Azért az vicces, hogy a múlt héten még Micron volt minden ballib hőse, de mára második Zorbán lett belőle...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.10. 11:20:15

"már megint a dekadens, haldokló Nyugaton mutatják meg, mit kellene tenni akkor, ha változtatni szeretnénk"

Így igaz, de a nyugat csak követi a keleti példát. Nálunk a liberálisok már erősen sarokba szorítva gágognak, míg náluk még teljhatalmat élveznek, ezért kelt most fel ellenük a francia nép.

chrisred 2018.12.10. 11:35:32

Egy demokráciában van értelme tüntetni, mert bármelyik politikai vezető megbuktatható. Ahol a vezető nem váltható le, semmi értelme nincs az ilyen nyomásgyakorlásnak.

high up! 2018.12.10. 11:53:50

Orbaneszku diktátor agitprop troljai kurva nagy dilemmában vannak. Merthá ugye örülni kéne, hogy a Macron ellen fellázadt a nép. De másik oldalról meg fosni kell, nehogy má az Átlaghülyemagyar példát vegyen a franciákról és ő is kirobbancson má egy forradalmat Orbaneszku eftárs és a szervezett bűnbandája ellen. Mert annak akkor kötéllaca lesz a vége, meg a teljes vagyonelkobzás.
Akkor inkább a trolljai a felkelést járatják le, nehogy má Páriszból Kijev legyen, Budapestből meg Párizs.

FOLYTASSUK!

Jakab.gipsz 2018.12.10. 12:14:20

@high up!:

Azt javallod "FOLYTASSUK", rendben, folytatjuk, mi az "Átlaghülyemagyarok" azt mondtuk 2/3-dal, a sátánfajzat Soros, politikailag korrekt globalista nyitott társadalmával, nincs alku.

Érthető, te kis elmebajos pusztító, a beteges fantazmagóriátok kedvéért, nem romboljuk le a várost, mert az a miénk.

n_dy 2018.12.10. 12:19:12

tudod ki retteg? megmondom: senki ... te próbálsz rettegést generálni ... a 2/3 jól érzi magát, az 1/3 meg bambán figyeli azokat, akik többségnek nevezik őket, a 0,001 % meg dühöng mindezért ... idézem Gyurcsányt: "el lehet menni"

morph on dear 2018.12.10. 12:19:42

@high up!: "Merthá ugye örülni kéne, hogy a Macron ellen fellázadt a nép. De másik oldalról meg fosni kell,"

Nem kell fosni, mert egyrészt nem vagytok ti ilyen lázongós fajta, másrészt ha meg ti kimentek, majd kimegyünk mi is, oszt meglátjuk ki hányan van. Te szerencsétlen kötelezős barom.

morph on dear 2018.12.10. 12:21:07

A poszthoz meg: nem Orbán ellen lázad a nép, hanem Macron ellen, aki Orbán ellentéteként határozta meg magát nem olyan régen. Ebből bárhogy kihozni, hogy MO-n mindjárt lázadnak, csak komoly képzelőerővel lehetséges.

ulpius66 2018.12.10. 12:24:04

Nekem ebben az egészben az tetszett legjobban, amikor a magyar ballibsi vezérek, Karácsony Szilveszter, az Újhülye, meg az E.T. (gyengébbek kedvéért: Tóth Bertalan MSZP elnök) sárga mellényt húzott az EU Parlamentben, hogy így is kifejezze szándékát, hogy mennyire gyűlölik a Macront!

Tamás András György 2018.12.10. 12:24:30

"A rabszolgatörvény sem durrant elég nagyot. Eddig legalábbis nem."
Mint ahogy semmi az utóbbi 10 évben. De mindig várjátok, hogy na majd most. Aztán a lófaxot! :)

ulpius66 2018.12.10. 12:26:12

Kibeszélő!

Aztán ez a francia csőcselék megdöntötte a Macront?

Mért gondolod, hogy a magyar csőcselék megdöntené a Patást?

ulpius66 2018.12.10. 12:28:20

Kibeszélő!

A magyar tünciken részt vevők kb. 80-90%-a nyugger!

Mért gondolod, hogy a nyuggerek fogják megdönteni a Patást?

ulpius66 2018.12.10. 12:29:38

Jut eszembe!

A magyar "örökifjú" FŐ-TÜNCIKÉZŐVEL a Mécs Imrével mi van?

Él még, vagy elütötte a villamos?

Laciii 2018.12.10. 12:37:49

Ballibbantak itt is megpróbálták azt amit Macron, csak itt volt elég embernek esze ellenük szavazni, mert nem rettegnek a PC terrortól.

Zoltán Rádi 2018.12.10. 12:59:43

@maxval balcán bircaman: Jön még kutyára kamion. Most még sokan legyintenek, mert a Fidesz jó stratégiai érzékkel csak a legkiszolgáltatottabb réteget támadja, taszitja még nagyobb nyomorba, de egyszer hibázni fognak. Akkor aztán szépen eltűnnek majd a közéletből, ahogy végre te is az internetről.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.10. 13:03:32

@Zoltán Rádi:

Hol látsz támadást?

A támadás a legerősebbek ellen megy, pl. Soros ellen.

Willkommenskultur 2018.12.10. 13:03:37

A Macron elleni tuntetes egy alulrol szervezodo, spontan hozonges. Nyilvan elitellenes, de se vezetoje, se konkret celja nincs csak egy kis feszultseglevezetes, francia nepszokas.

Az eddigi, halovany Orbanellenes tuntetesek felulrol, de tul keves penzbol szervezett ellenzeki zarvanycsoportok probalkozasai, nagysagrendileg meg sem kozelitik a valodi elitellenes tunteteseket, amik 2006-10ben folyamatosak voltak.

Tamás András György 2018.12.10. 13:04:39

@Zoltán Rádi: Igen, neked a maxval miatt szar az életed! :D

ulpius66 2018.12.10. 13:05:14

@Zoltán Rádi: Fogadjunk, hogy te demokrata vagy, sőt liberális demokrata?
(na jó, már a kérdés is vicc volt.........)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.10. 13:05:35

@high up!:

Ha lesz Mo.-on olyan esemény, mint ami Párizsban, az elsősorban a ballibek ellen lesz.

Te láttál már forradalmat, melyet a nép azért robbant ki, hogy segítse saját elnyomóit?

Zoltán Rádi 2018.12.10. 13:05:52

@maxval balcán bircaman: Hagyjátok már azt a vénembert. Kutyát nem érdekli :)

ulpius66 2018.12.10. 13:06:53

Azért arra kíváncsi lennék, ha a Patás Magyarországon szervezne egy szimpátia-tüntetést a "sárga-mellényesek" mellet, a Macron ellen, akkor arra eljönnének-e sárga mellényben a fent nevezett ballibsi vezérek?

Zoltán Rádi 2018.12.10. 13:06:59

@ulpius66: Nagyon szerettek ti cimkéket aggatni az emberekre. Gondolom ha irok még pár mondatot, ami nem tetszik nektek, akkor hamar guzi is leszek vagy köcsög...:D

Zoltán Rádi 2018.12.10. 13:07:28

@Zoltán Rádi: *Buzi...nyilván, csak nincs javitás gomb.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.10. 13:07:29

@chrisred:

A széleskörűen népszerű politikus nem buktatható meg az utcáról soha.

Lám, Gyurcsányt se sikerült 2006-ban, mert mögötte állt az ország kb. 40 %-a, ami már kritikus méret.

Micron helyzete más, mert alig 10 % a támogatottsága.

ulpius66 2018.12.10. 13:11:47

@Zoltán Rádi:

Zolikám!

Nekem kibaszottul tetszik amit írsz!

Ezért is írtam, hogy szerintem TE DEMOKRATA VAGY! SŐT LIBERÁLIS DEMOKRATA!

Ebben a "cimkézésben" mi nem tetszik!

Mondjuk én is kikérném magamnak, ha valamelyik ballibsi engem liberális demokratának csúfolna!

Zoltán Rádi 2018.12.10. 13:20:05

@ulpius66: Nem tudom mikor lettünk olyan jóban, hogy becézgetni kezdtük egymást, de lásd kivel van dolgod:
Ulpluskám!

Ha belegondolsz, a cimkézés rossz dolog. Annak idején a nácik is azt csinálták. Én nem tartom magam ballibsinek vagy jobbnemtudomminekvalljátoktimagatokat, én csak egy átlag polgár vagyok, aki ebben az országban próbál boldogulni. Én mindig meg fogom mondani a véleményem. Nekem mindegy, hogy éppen melyik szarházi banda van "hatalmon", ha olyan intézkedést hoznak, ami engem előnytelen helyzetbe hoz, akkor az ellen fel fogok szólalni. Nekem nem kell, hogy valamilyen ideológia vagy felmagasztalt vezető megmondja, hogy mit kell gondolnom, tudom magamtól, hogy mi a jó nekem.
Éppen ezért van az, hogy névvel vállalom a mondandómat minden forumon. Szemben veletek, akik álnevek mögé bújtok. Én vagyok annyira férfi, hogy felvállaljam a hibáimat és tévedéseimet is.
Szóval próbálkozhattok nálam mindenféle cimkékkel, rólam ezek leperegnek. Az olyan emberek piszkálódása, akik még a nevüket sem merik felvállalni, meg végképp nem érdekel :)

Indriq 2018.12.10. 13:23:17

@maxval balcán bircaman: @Éhesló: @Zach R.: @ulpius66: a ti szavajárásotokkal élve: Macron ellen 100.000 ember tüntet, ez azt jelenti, hogy 66 millió mellette van. Nem kéne akkor mégis befogni a pofátok?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.10. 13:38:49

@Indriq:

Láthatóan ez nem egy normál tüntetés ellene, hanem felkelés.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.10. 13:40:59

@Zoltán Rádi:

A címkézés a tudományos gondolkodás alapja. Az ősember kezdte. Pl. látott egy új álllatot, erre megcímkézte, elnevezte. Aztán a sok állatfajt egybevetette, kategorizálta. Pl. a kutya alkalmas segítőnek, a vaddisznó meg tápláléknak.

ulpius66 2018.12.10. 13:41:50

@Indriq:

Ingrid!

Szóval akkor te Macronnal vagy, a sárgamellényesekkel szemben?
(ezt ne nagyon hangoztasd pl. az Újhülye előtt, aki nyiltan a sárgamellényesek oldalára állt.
...mán mindenütt sárga mellényben jelenik meg....)

Zoltán Rádi 2018.12.10. 13:42:50

@ulpius66: Mielőtt félreértés lenne:
Nincs harag vagy ilyesmi, csak engem zavar ez a ballibsizés meg ilyenek.

ulpius66 2018.12.10. 13:43:44

Ingrid!

Ugye az megvan, hogy Macron az Orbánt nevezte a legnagyobb politikai ellenfelének EU-s szinten......

Zoltán Rádi 2018.12.10. 13:45:39

@maxval balcán bircaman: Szokás szerint egészen másról beszélsz. Jó lennél politikusnak.
Nem azt mondtam, hogy nem kell kategorizálni a dolgokat, hanem arról, hogy hagyjuk a ballibsi meg a hasonló cimkéket és próbáljunk végre önálló emberekként gondolkodni és gondolni egymásra. Amint igy tesznek az emberek, nyomban rá fognak jönni, hogy ki az igazi ellenség.
Embereket nem szabad ilyen szűk skatulyákba sorolni, mert minden ember egyéniség.

Indriq 2018.12.10. 13:45:46

@maxval balcán bircaman: @ulpius66: látom csak a ködösítés megy, sajnos titeket könnyebb mattolni, mint egy retardáltat sakkversenyen :)

ulpius66 2018.12.10. 13:46:09

@Zoltán Rádi:

Kedves Semleges Zoltán!

Ha mán egymás között vagyunk, TÉNYLEG SEMMI HARAG!
Egyebekben meg, más kommentelő társaimra sem haragszom...... mért is haragudnék, nekik más a véleményük, mint az enyém.

Ennyi.

röf 2018.12.10. 13:46:31

Túl színes a képzelőerőtök.
Az utóbbi napok itthoni tüntetésein résztvevők annyian voltak, hogy tisztességesen még az utcát sem tudták összehányni.
Megjegyzem, az is egy hülye ember, aki úgy tüntet mondjuk Mikron ellen, hogy összebarmolja a saját városát, országát.
Lengesse a lepedőjét, vagy láncolja magát a híd lábához, le van szrva.
De rombolni minek? Őstulkok.....

ulpius66 2018.12.10. 13:48:03

@Indriq:

Ingrid!

Ja, akkora köd van, hogy mán magam sem látok tisztán!

Most pl. a Sárgamellényes Újhülye a "sárgamellényesekkel" van, vagy Macronnal?

Mán ezt magam sem értem.....

Zoltán Rádi 2018.12.10. 13:49:31

@ulpius66: Heheh, a Semleges Zoltánon felnevettem. Jó, hogy a humorérzékünk még meg van :)
Én sem haragszom senkire amúgy. Egyedül a Birka kommentjei zavarnak kicsit, de rá sem haragszom, egyszerűen csak félre lett vezetve vagy ebből él. Egyik miatt sem haragudhat az ember.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.10. 13:50:19

@Zoltán Rádi:

A ballibeket minek nevezzük? Miért nem jó rájuk a "ballib" szó?

Zoltán Rádi 2018.12.10. 13:52:05

@röf: Hát igen, mindenki emlékszik a TV székházas rombolásra...nem vezet sehova, mert a számlát úgy is a nép állja.
Másfelől viszont valószinüleg eljön az a pont, amikor már nincs más hátra, mint a rombolás, hogy később a romokból új világ épülhessen. Szerintem ez időről-időre mindig újra be fog következni, mert az ember tökéletlen és mindig szétbarmolja a dolgokat.

Indriq 2018.12.10. 13:53:58

@ulpius66: ne idegeskedj, mert nem fogod élvezni, amikor kubaszov beakaszt neked este :)

Zoltán Rádi 2018.12.10. 13:54:02

@maxval balcán bircaman: Én embereknek nevezem őket. Szerintem senki sem irható le ezzel a két (egy?) szóval. Persze mindenki húz valamerre, de senki sem irható le ilyen egyszerűen. Lesz amiben jobbra és lesz, amiben balra húz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.10. 13:56:38

@Zoltán Rádi:

Az "ember" szó alkalmatlan.

Te a németjuhászt emlősnek hívod?

Zoltán Rádi 2018.12.10. 13:58:43

@maxval balcán bircaman: hagyjuk. Játszhatnánk ezt bármeddig, de nem vezetne sehova. Aki akarja, megérti a véleményem, a trollok meg nem érdekelnek.
Csak azért szoktam válaszolni a postjaidra, hogy ne csak egy véleményt lássanak mindig akik olvassák.

ulpius66 2018.12.10. 13:59:22

A Macron egyébként tehetséges politikus!

Idejében lelépett a szociktól, aztán elvette saját nagyanyját feleségül, majd összebújt a drogos négerekkel.....

Zoltán Rádi 2018.12.10. 14:01:04

@ulpius66: Majd Magyarország befogadja, ha úgy alakul...:D

Zoltán Rádi 2018.12.10. 14:02:54

@maxval balcán bircaman: Az is. Ahogy az is a tiéd, hogy minden komment szekcióba beirod, hogy "ballibsi, multi, Gyurcsány, Soros".

ulpius66 2018.12.10. 14:09:24

@Zoltán Rádi: "Majd Magyarország befogadja, ha úgy alakul...:D"

De csak akkor, ha erre Putyin engedélyt ad!

ulpius66 2018.12.10. 14:15:15

Kibeszélő

Egyebekben meg, és sem értem ezt sok kőbunkó, konzum-idióta magyart, hogy a TESCÓ-ba meg az Auchanba és a hozzá hasonlókba (ez itt a reklám helye...) járnak vásárolni Karácsonyra, ahelyett, hogy a ballibsi tüncikékre járnának!!!

Bunkók, bunkók, és mégegyszer bunkók!

Hari Seldon 2 2018.12.10. 14:32:28

@maxval balcán bircaman:

Nem lett belőle az. Csak a hülyék képzelik.
Most is a szélsőbalosok, meg a France Insoumise a fő támogatója ennek a "mozgalomnak". Ja meg az Anachisták.

Hari Seldon 2 2018.12.10. 14:35:36

@maxval balcán bircaman:
Nem annyi. Te is tudod, csak hazudsz.

m.t. 2018.12.10. 14:36:40

Vicces nezni ahogy mindenki belebeszeli a sajat kis ertelmezeset hogy miert avagy mi ellen tuntetnek Parizsban. Foleg hogy azok se tudjak akik csinaljak.

nemecsekerno_007 2018.12.10. 14:42:00

Már jó ideje, mindenben Orbán bukását látjátok. :)
Pont mint anno a kapitalizmus...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.10. 14:43:22

@Zoltán Rádi:

E 4 szó közül 1-et soha, 2-t meg nagyon ritkán használok, szóval keversz valakivel.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.10. 14:48:44

@Hari Seldon 2:

A nép lázad, az újbalosok az újjobbosok elvtársai e tekintetben,

ulpius66 2018.12.10. 14:49:06

@m.t.: Jót röhögtem a bejegyzéseden!
(mind e mellett nyilván jól látod a helyzetet...)

Zoltán Rádi 2018.12.10. 14:59:54

@maxval balcán bircaman: Nem keverlek senkivel. Persze az lehet, hogy egy acc alatt többen nyomjátok a kormánypropagandát.

Zoltán Rádi 2018.12.10. 15:23:52

@maxval balcán bircaman: Aham és ráadásul még vagyok olyan hülye is, hogy a saját nevem alatt bértrollkodok. Csak magadat égeted :)

Cycmen 2018.12.10. 15:29:57

"Ebben a 8 évben kiépült hűbérúri diktatúrában "

Igazad van poszter bazmeg, csak nem találtad fel a spanyolviaszt. Orbán az első kormányzása után levonta a tanulságokat és nyíltan meg is mondta, hogy saját klientúrára és saját médiára van szüksége úgy, ahogy a baloldalnak is van! Annyi a különbség, hogy a baloldal nem felépített klientúrával dolgozott, hanem külföldivel! Na azok estek el a megrendelésektől és azok hűbéruraznak most!

Cycmen 2018.12.10. 15:44:40

@m.t.:" Vicces nezni ahogy mindenki belebeszeli a sajat kis ertelmezeset hogy miert avagy mi ellen tuntetnek Parizsban. Foleg hogy azok se tudjak akik csinaljak."

Az a vicc, hogy bármi reálisat bele lehet magyarázni, mert valószínűleg nem egységesek a célok és nézetek. Egyedül a tüntetők gyújtogatórészlege egységes, ők a huligánok, céljuk a rombolás. Gondolom ott is a tüntetők kapják a könnygázt meg a gumibotot, a huligánok meg megússzák.

Zoltán Rádi 2018.12.10. 15:57:47

@maxval balcán bircaman: A cimemet csak nem irom már ide, meg elvileg amúgy is külföldön dolgozol, de ha Magyarországon jársz, szólj és találkozhatunk.

Cycmen 2018.12.10. 16:18:25

"Ma is aktuálisak lennének Batsányi János közismert sorai? Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,vigyázó szemetek Párizsra vessétek! "

Bírom ezeket az idézetekkel operáló értelmiségi hablatyokat. Szíriát és Ukrajnát meg leszarjuk, mert nincs rá Batsányi idézetünk? Batsányi óta a franciák túl vannak egy két vereségen, súlyuk köszönőviszonyban sincs az akkorihoz.

Zoltán Rádi 2018.12.10. 16:30:14

@maxval balcán bircaman: Fain. A különböző forumokon úgy is rendszeresen beszélünk

Hungryhorse 2018.12.10. 17:04:00

@Indriq: miért ne írhatnám le a véleményemet?
Ki a fasz vagy te, hogy vezényelnél itt, mint valami elmegyenge ávósmajom?
süti beállítások módosítása