Fejjel a témának

KARAMBOL

KARAMBOL

Aggodalomra semmi ok, az Orbán család ura a helyzetnek

2018. július 11. - Kibeszélő

Merthogy Gáspár úrfi is beszállt a bizniszbe, és ezzel Viktor bácsi újabb eszközt kapott uradalma felvirágoztatásához.

Egyik vasárnapi ebéd közben, amíg kicsik és nagyok Anikó néni tyúkhúslevesét kanalazták, az Orbán család átbeszélte uradalmuk helyzetét. Végül arra jutottak, túlságosan fél vállról vették az igazgatást. A birtoknak, amit a hajdani zsarnokok és kegyeltjeik még mindig Magyarországnak hívtak, akadtak olyan részei, amire nem látott rá a család szeme. Holott a birtok a család saját, közös ügye, vagyis cosa nostra.

Akciótervet készítettek hát, és megegyeztek, elosztják a családtagok között az irányítás terheit. Pontosabban, mindegyik családtag kap egy részt, amit menedzsel, és arról rendszeresen jelent Viktor bácsinak. Mivel azonban a gyermekek úgy követték egymást, mint az orgonasípok, a kirótt feladatot is idővel, szép sorjában tudták csak magukra vállalni. Az is bonyolította szegény Orbán család helyzetét, hogy a fiatalok nehezen találtak rá saját útjukra. Az idő viszont pénz. Nagy-nagy türelem kellett ahhoz, hogy Viktor bácsi megvárja, amíg Ráhel tekintetes kisasszony kitanul egy szakmát, férjhez megy, végül ráébred, mire is szánta őt a Sors (és Viktor bácsi).

De az Orbán család mindig is híres volt szeretetéről, empátiájáról, megbocsátásáról. Ráhel tekintetes kisasszony meg is hálálta családja feltétlen szeretetét, hamar saját lábára állt. Fogott magának egy kiváló férjet is, aki immár jóban-rosszban kitartott kicsi felesége mellett. Ráhel tekintetes kisasszonynak mindazonáltal irtózatos mázlija volt, mert pillanatok alatt kiderült, férje üzleti zsenialitása Viktor bácsi tehetségét súrolja. Na, de ne térjünk el a témától. Az uradalom irányításából immár Ráhel kisasszony - illetve házasságkötése után nagyasszony - is kivehette végre a részét. Ezentúl ő felelt az uradalom jó híréért. És mi más lenne arra alkalmasabb, mint az imázsépítés és a turizmus? Gyorsan bele is vetette magát a munkába, még a mesés Keletre is elutazott, hogy büszke nőként fogjon kezet egy sejkkel. Később, miután túl kevésnek érezte a terhet, még egy feladatot talált magának a ház körül: az uradalom elöljáróinak és szolgálóinak tisztességes, erkölcsös és ízléses ruházatáról kívánt gondoskodni. Magához ragadta hát a divat kormánykerekét is.

orban_csalad.jpg

Az Orbán családot is sújtotta a fekete bárány átka. Gáspár úrfi ugyanis még nehezebben találta meg önmagát, és folyhatott bele az uradalom irányításába. Úgy tűnt, édesapja régóta dédelgetett álmait fenekestül forgatja föl. Nem volt kitartó a fociban, sem eredményes. Talán az átélt kudarc, talán édesapja esetleges rosszallása miatt messzire kóborolt. Egy időre szerencsétlen afrikai gyermekeknek tanított focit egy magát újkálvánistának valló szervezet aktivistájaként. Ám Isten útjai kifürkészhetetlenek: Gáspár úrfi annyi vargabetű után Afrikában lelte meg, amit keresett, és ébredt rá, hogyan teheti hasznossá magát az Orbán-uradalom igazgatásában. A fejekben, és főleg a lelkekben szeretett volna rendet tenni. Meg akarta mutatni az uradalom lakóinak, hogyan juthatnak el Istenhez. És hogy máshogy lehetne egy uradalmat igazán kézben tartani, mint sem a lelkeken keresztül. Létre is hozta saját gyülekezetét, amelyet azóta is építget. Annyi megpróbáltatás után végre ő is mer nagyot álmodni. Talán az egész uradalmat lefedő egyház a cél. Viktor bácsi biztosan nagyon örülne a lelkek ellenőrzésének is.

Sára másod tekintetes kisasszony szintén ott volt annál a családi ebédnél, ahol megfirtatták az igazgatást. Ami az ő vállalását illeti, azt egyelőre homály fedi. De valószínűleg nem kell sokat várni arra, hogy az uradalom lakóinak közhírré tétessék, Sára másod tekintetes kisasszony - illetve házasságkötése után másod tekintetes nagyasszony - hogyan óhajt hozzájárulni a birodalom jólétéhez. Persze, az is egy szép gesztus tőle, hogy unokával ajándékozta meg Viktor bácsit, és egyúttal példát mutatott hazaszeretetből. Te csak házasodj és szülj, boldog uradalom! - véshetnénk az Orbán család címerébe ezt a jelmondatot.

Még két gyermekről nem esett szó, akikről egyelőre nem tudni, hogyan könnyítenek Viktor bácsi terhein. Ők még ártatlan virágszálak, két aprócska tekintetes kisasszonyka. Rájuk még nagy feladatok várnak, mert az uradalomban annyi a dolog, hogy számolni is lehetetlenség. Viktor bácsi éjjel-nappal dolgozik, és vért izzad, és talán ezért is romlik egészsége. Már a rossz nyelvek szerint. Az a vasárnapi ebéd mindenesetre örökre beírja magát az Orbán család históriás könyvébe, mert akkor osztották fel maguk között az uradalom ügyes-bajos dolgait.

A bejegyzés trackback címe:

https://karambol.blog.hu/api/trackback/id/tr8714106649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhesló 2018.07.11. 19:46:08

Itt csak te aggódsz.
Más senki.

röf 2018.07.12. 10:16:19

Gondolom humoros írást szerettél volna kanyarítani...
De egyenlőre a magyar helyesírás szabályaival vívsz reménytelen küzdelmet.....

Babaarcú Joe 2018.07.12. 10:22:07

@röf: Az egyik kutyámnak hosszú a farka, a másiké rövidebb.
Levágtam mindkettőét, egyenlőre.

citrix 2018.07.12. 12:23:07

Egyszer volt, hol nem volt, az üvegvisszaváltón is túl ahol a kurtafarkú Lölőke túr, egy homunculus elindult világgá. A KISZ-ben talált otthonra, azonban éles helyzetfelismerő képességének köszönhetően rájött, van élet a KISZ-en túl is...

bobijub 2018.07.12. 12:25:17

@maxval balcán bircaman: igen, a 'zemberek tényleg annyira agyatlanul gyűlölik a tényleg balga gyurcsánt, hogy inkább tényleg elviselik azt, hogy a kilencvenháromezernégyzetkilóméter magánvidámparkként használatával elképzelhetetlenül sokkal több kárt szenvednek el, mint az elkúrtuktól.

bobijub 2018.07.12. 12:29:13

@Babaarcú Joe:

a tankönyvkiadás államiba kényszerítése vicc nélkül szól arról, hogy jujjaj, vannak okosabb gyerekek ?!?!?, ez elviselhetetlen !!!!! csinálni kell valamit, hogy mindenki egyformán ostoba legyen !!!!! ezenkívül azért kell államosítani a kutatóintézeteket is, mert akkortól majd az lesz az oktatáskutatásnak kiadott feladat, hogy mivel lehet a leghatékonyabban megbüntetni azt az ostoba nemzetellenes sorosbérenc ballibsi hülyegyereket, aki a délutáni fociedzésről elszökik matekszakkörre.

igazi hős 2018.07.12. 12:32:05

@Babaarcú Joe: Ott a pont, bár nagyon magas labda volt.
@poszt: Orbán gazemberségeiről lehet komolyan vagy humorosan/szarkasztikusan/groteszkbe hajlóan írni. (Mondjuk a fidesztrollok kommentjein ez nem változtatna, ők ugyanazt böfögnék vissza egy Bödöcs szintű irományra is, mint most.) Ez itt egyik se lett, csak izzadságszagú.

Orbán veje 2018.07.12. 12:43:04

@röf: Helló röfi! Jól mondod a helyesírás ügyét haver. De azért az "egyenlőre" szó helyesírására te is ügyelj.

prakp 2018.07.12. 12:43:44

@Éhesló: Minek is aggódni, sínen vagyunk, baszki.

sas70 2018.07.12. 13:05:39

@röf: Hát el! Határozottan, ha már a határozók között kell különbséget tenni! Ne megyek a röfiknek ennyi annyi azonnyal.

Francescoli · http://smints.blog.hu/ 2018.07.12. 13:41:48

@röf: gyönyörű riposzt, 'egyenlőre' ez viszi a prímet! :-)

Francescoli · http://smints.blog.hu/ 2018.07.12. 13:47:10

@Orbán veje: Nah, látom másnál is kesernyés mosolyt fakaszt az ódivatú, komcsi neveltetés! :-D

2018.07.12. 14:52:06

@maxval balcán bircaman: Birca, én tisztelem a magánvéleményed, de ez már pofátlanság.

olias 2018.07.12. 15:29:17

@röf: Van annak bája, hogy a magyar helyesírás szabályainak helyes betartását kéred számon a posztolótól, és 'egyenlőrét' irsz az 'egyelőre' helyett.

Uebermensch 2018.07.12. 15:34:28

@Orbán veje: "Az egyik kutyámnak hosszú a farka, a másiké rövidebb.
Levágtam mindkettőét, egyenlőre."

Az olvasás mellett a szövegértelmezés is megy? Mi van, ha röfi arra gondolt, hogy egyenlő hosszúságúra vágta le?

röf 2018.07.12. 15:58:34

@olias:
Na most rugózhatunk még ezen a problémán, de az alábbi fogalmazásoddal Te inkább rugózz...
"...a magyar helyesírás szabályainak helyes betartását kéred számon.."

Minden ballib bérretteg 2018.07.12. 16:01:29

Hát igen.

A ballib férgek ha uborkaszezon van, akkor a politikusok családjába szállnak bele páros lábbal, éppen mint ÁVH-s elődeik az MSZP-DK-ban.

rallus 2018.07.12. 16:56:42

Bátor ember az, aki egy ilyen diktatúrában még Orbán családjának is neki mer menni! Mint a lapostetű...

Orbán veje 2018.07.12. 17:27:23

@röf: Ne szomorkodj a hibád miatt röfi. Erre akkor lenne okod ha képességeid alatt teljesítenél, de ez nem így van. Elmentél az eszed határáig és ennyire futotta.

Éhes Ió 2018.07.12. 17:40:29

Semmi baj! A lényeg a Pride jól sikerült!

Éhes Ió 2018.07.12. 17:42:02

@röf: "egyenlőre" - és még te dumálsz a helyesírásról. :-D

Éhesló 2018.07.12. 17:59:44

@prakp: te lehet, hogy sínen vagy, én tutira nem.

Éhesló 2018.07.12. 18:02:06

@ÉhesIó: Te itt csak egy szánalmas elmebeteg nicktolvaj vagy, aki a nevemben az l betűt nagy I re cserélve buzul szakmányban.
A karakterlapodra nézve bárki láthatja, hogy mennyire perverz beteg állat vagy.

Takarodj a tetves kurva anyádba!

morph on deer 2018.07.12. 18:02:48

@maxval balcán bircaman:
“Mítosz.”

Nyelvtanilag ez is helytelen!
Ugyanis ezt magyarul úgy írják: “mi toszunk”.
Rá.

prakp 2018.07.12. 18:14:26

@Minden ballib bérretteg: Igenhülye kényszeres nertársam! Magad fajta élősködő paraziták miatt találták fel az USB-s billentyűzetet. Ezzel aztán megóvják az ilyen trollokat az áramütéstől, meg egyéb olyan dolgoktól, ami a való élettel együtt jár. A szinteden kár volna bármiről is társalogni, arra képtelen a fajtád. Palkovics legyen veled, rajtad, mögötted. Ahogy és amikor szeretnéd. Kérlek, ne válaszolj.

prakp 2018.07.12. 18:17:23

@maxval balcán bircaman: Ígértem egy talit... Nem sokára...

Éhes Ió 2018.07.12. 18:31:17

Szegény birca olyan szomorú volt az oroszok veresége után, hogy nehezen hagyta magát meganálozni.

kvadrillio 2018.07.12. 21:03:57

nade....sajnos.......minden dinasztia végetér előbb vagy utóbb.......van amelyiket egyenként nyíeják kik, van amelyiket eccerre.......és sajnossss. , a vagyonvesztés is garantált...:)))))

kvadrillio 2018.07.12. 21:05:47

hááááááá...jahhhhh.....:O)))))

Nagyjából 119 000 találat (0,56 másodperc)
Keresési eredmények
Dinasztiák tündöklése és bukása - Az uralkodócsaládok és a ...
elsovilaghaboru.blog.hu/2014/04/22/dinasztiak_tundoklese_es_bukasa

2014. ápr. 22. - Mostantól nem ismerek parlamenti pártokat, csak németeket.Ennek jele az a tény, hogy Önök elhatározták pártellentétek nélkül,törzsi ...
A Romanov-dinasztia tündöklése és bukása - PORT.hu
port.hu/adatlap/film/tv/a-romanov-dinasztia...bukasa.../movie-170776

Értékelés: 9,4/10 - ‎7 szavazat
A Romanovok, mielőtt a bolsevikok kivégzésükkel véget vetettek uralmuknak, 400 évig vaskézzel vezették az Orosz Birodalmat és sorsdöntő szerepet játszottak ...
Kína történelme – Wikipédia
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kína_történelme

3.4.1 A Nagy-csatorna; 3.4.2 Szuj (Sui) bukása. 3.5 Tang-dinasztia (618–907). 3.5.1 A dinasztiaalapítás; 3.5.2 Tang Taj-cung (Tang Taizong) és a Tang-kori ...
Kalabhra-dinasztia – Wikipédia
hu.wikipedia.org/wiki/Kalabhra-dinasztia

A Kalabhra-dinasztia (tamilul: களப்பிரர் Kalappirar) az egész ősi Tamil ... azaz a Szatavahana birodalom bukása és a Pallavák felemelkedése politikai ...

Világít a torony 2018.07.13. 01:15:05

@röf: A tied sem egy stilisztikai csúcsmodell.

bgp 2018.07.13. 09:06:26

@röf: Ez most vicc volt vagy komoly? Viccnek durva volt.

Éhesló 2018.07.13. 14:55:25

@ÉhesIó: Te itt csak egy szánalmas elmebeteg nicktolvaj vagy, aki a nevemben az l betűt nagy I re cserélve buzul szakmányban.
A karakterlapodra nézve bárki láthatja, hogy mennyire perverz beteg állat vagy.

Takarodj a tetves kurva anyádba!
süti beállítások módosítása