Április 8-a után mélyrepülésbe kezdett a magyar közélet (nem mintha előtte szofisztikált lett volna). Nem csoda, ha a korábban aktív blogger úgy érzi, inkább recepteket oszt meg, mert annak több értelme van. 

És igen, a röpke bevezetőt olvasva a megrögzött Orbán-fanok felkiálthatnak: jobb is, ha a konyhába takarodsz, te hülye  Soros-bérenc, menekültsimogató, Sargentini imádó, hazaáruló ballibsi! Ők már úgyis eldöntötték, hogy mindenki, akit a józan ész, a jóérzés, az igazságérzet, a szabadság és a modern, európai ország iránti vágy vezérel, csakis hazaáruló lehet.

Szóval, mint vállaltan hazaáruló, úgy döntöttem, néha csak bejelentkezem, hogy borsot törjek a honvédők orra alá. A mai borstörés pedig arról szól, hogyan jutottam el odáig, Magyarország (belátható időn belül) menthetetlen, és ezért tök mindegy, mit csinálunk. 

Először is, miután Orbán apánk ismét leverte az ellenzéket, és kényelmesen elfészkelődött tirannusi trónusán, szinte azonnal elment a kedvem a tévénézéstől. Gyakorlatilag már csak akkor kapcsolom be, ha sportműsor van. Bár ebben a témakörben is sikerült a legalját súrolnunk. Egy kézilabda meccset az Echo tévé közvetített. Mi van? És miért is? Ja, mert a kézilabda-csapat és a tévé is Lőrincünk tulajdona. Na, ennél a pontnál már szakadt a cérna. Hát mi a l..fa..ért kell még a sportot is ennyire átpolitizálni? Illetve a sportközvetítést? (Egy sikeres vállalkozónak tényleg nagyon kell vigyáznia, ne tűnjön fel a kedves vezérnek, különben  már most masnit köthet vállalkozására, és ezüsttálcán nyújthatja át féltve őrzött kincsét. Talán kihagytam pár lépcsőfokot a gondolatmenetemben, de a lényeg, hogy ha pénz van benne, akkor az Orbáné lesz előbb-utóbb.)

Erről rögtön asszociáltam is Lőrinc bácsi és a Tiborcz-kölyök ingatlanbirodalmára. Mert ugyebár nekünk a Balaton is csak az ő zsebükön keresztül a Riviéra. Szóval szabadidőnkben is tolhatjuk a zsét az Orbán-klánnak. Még csak ki se kapcsolhatunk, a valóság dörömböl az ablakon. De ha azt is bedeszkázzuk, majd a lefolyón bugyog vissza. 

De visszatérnék a tévére egy pillanatig. Hisz mára további médiumokat szántottak be vagy sodortak végveszélybe. Simicska eltolta a bringát, belátta, neki is fölösleges pattognia. Inkább élvezi a pénzét külföldön, vagy akárhol. (Szerintem még suttyomban bizniszel is Orbánnal.) Így veszett el a Hír Tv, és a napokban kérdőjeleződött meg az Index sorsa. Ami pedig egyszer megkérdőjeleződik, annak kampec. Na és ezzel ennek a blogfelületnek is annyi lesz. Mármint azoknak a blogoknak, akik mernek rendszerkritikusok lenni. Jöhetnek a receptek!

Április 8-a után tehát egyre fogy a levegő az ellenzéki hangok körül. Aki annyira szerencsés, hogy nem csak közmédia csatornáiból választhat, annak is csak a Hit Gyüli tévéje marad. Az ATV hiába is újított be Jakupcsekkel, nyomja ezerrel Egont, Emíliát vagy Trtkót, a tájékoztatásra érzékenyek így is érzik, hogy ez egy lavírozós csatorna. Oda-oda szúr, de azért csak óvatosan. Gondolom, Kárász Róbertet pont azért tartják, hogy idegesítő stílusával visszabillentse a mérleg nyelvét. Persze, mostanság Trtko is azt hangsúlyozza, ő pártatlan újságíró, és igyekszik elfogulatlan maradni. Hát naná, neki is kell a meló! Ez a tévéadó is kihúzva.

Ott van még az internet, amit meg is nyitok nap mint nap. Ugyanakkor ez sem motivál arra, hogy ugyanolyan hőfokon foglalkozzam a magyar politikával és társadalommal, mint április előtt. Hiába adott egy ellenzéki vagy kritikus orgánum, ha maguk a szereplők, akikről a hírek szólnak, mind-mind kuka. Itt van rögtön az LMP (amiről korábban megírtam, hogy egy nagy szarkupac): ez a párt, most már Hadházystul, eljátszotta a bizalmat. Befészkelődött még a húsosfazékhoz az Új Kezdet, Gémesi vezetésével, de ez a tömörülés már akkor szánalmas és siralmas volt, amikor megalakult. Egy álkezdeményezésnek tartom. Aztán sorolhatnám tovább: MSZP / MSZP-P / MSZP-PM (ezt már senki nem tudja beazonosítani), DK, Momentum... A Jobbik több szempontból óriási kérdőjel nálam. Ezek a pártok pedig tovább szajkózzák a maguk hülyeségét. A magyar szappanoperának sosem lesz vége. 

Ehhez még hozzáadódott a múlt vasárnapi tüntetés, ahol Gyurcsány bohóckodott. Ő sem képes lelépni a porondról. Ha valóban fordulatot szeretnénk, azt nem az ő vezetésével kell elérni. Neki kizárólag egy szerepet szabadna kiosztani: csapatjátékos egy nagy meccsben. De ennek, valljuk be, elenyésző a valószínűsége. A magyar közélet szereplői tehát példásan megbuktak. Innentől kezdve nincs miért foglalkozni a közélettel.

Ja, talán mégis. Egy-egy kiáltást muszáj hallatni. Hisz a cenzúra egyre terjeszkedik. Jóllehet, Magyar Levente állítja, hogy Magyarországon még mindig teljes a sajtószabadság, mindenki tudja, mekkora egy ordas hazugság ez. Főleg abban a pillanatban, amikor a kulturális intézmények száját lakattal zárják le. Amihez a kulcs az Emmi és a Miniszterelnöki Kabinetiroda kezében van. Nem lepődnék meg, ha hamarosan a színházak repertoárját is Rogán Tóni jóváhagyásával állítanák össze. Különben nem lesz állami támogatás. (Habár talán már most is beleszólnak a műsortervbe, hisz eddig elég unalmasra sikeredett a pesti színházi repertoár.)

Hát, ezekért gondolkodtam el azon, talán több lenne a sikerélmény, ha valamilyen hobbi oldalt indítanék.