Fejjel a témának

KARAMBOL

KARAMBOL

Bayer Zsolt nagy szerencséje, hogy az agymosás működik

2019. január 23. - Kibeszélő

Megszokhattuk volna már, hogy vannak fanatikus szavazók, akik felől az imádott politikus a jó édes anyukáját is el teheti láb alól, az a piedesztálról sosem fog ledőlni. Mert az agymosás tökéletesen működik Magyarországon.

A propagandagépezet nap mint nap jelesre vizsgázik. Erre egy sor bizonyíték és példa van. Hosszú évek alatt vírusként fertőzte meg az állam a különböző médiumokat. Amit a rendszer meg akart szerezni, meg is szerezte. Ma már gyakorlatilag renitens ellenállási gócként léteznek olyan kommunikációs csatornák, amelyeken keresztül még hozzá lehet férni objektívabb, kritikát is megfogalmazó hírekhez, információkhoz. A tömeg azonban jórészt a közmédiát nézi, hallgatja, a kormánypárti lapokat olvassa. Nyomtatott sajtóban nincs is sok választási lehetőség. Az interneten több opció akad. Ám ahhoz is kell egyfajta érdeklődés és kitartás, hogy ne rögtön az Origóra kattintson a kezdő internetező. No, meg kell hozzá internet és alap felhasználói ismeretek.

De nem csak a közmédiát lehet megemlíteni, hanem kereskedelmi adókat is, amelyek inkább kereskedelminek álcázott kormányszócsövek. Leggyönyörűbb példa erre Andy Vajna TV2-je (Isten nyugosztalja Mr. Vajnát). Az országos lefedettségű csatornát rengetegen nézik. Már megszokásból is. Nem is kell vidékre menni azért, hogy olyan tévénézőt találjunk, aki nem hajlandó átkapcsolni erről a csatornáról. Mint az a belvárosban élő, diplomás, Amerikát megjárt diplomatafeleség (ebben a pozícióban még a szocik idején volt), akinél alapzajnak is a TV2 van berakva. Még véletlenül sem kapcsolna másik tévéadóra. És ha nem kapcsol át, agysejtjeinek lividálása biztosnak mondható. Miután az ismeretség személyes, a mindenható Facebookon is csekkolható a tevékenysége. Igaz, nem túl sokat tevékenykedik, de ha egyszer megoszt valamit az üzenőfalon, az tuti egy videó arról, ahogy egy dán nőt vernek a migránsok, vagy egy gyűlölködő írás a vadhajtások.hu-ról (az eszemfuttatás lényege, hogy a környező népek mind ótvarok, kitalált múlttal, csak a magyarok jöttek a Szíriuszról), esetleg egy poszt, amelynek szlogenje, Orbán Viktort 2022-ben is miniszterelnöknek. Nyilván Orbán kell ide, meg sem kell várni, ebben a néhány évben hogyan pöffeszkedik, vagy esetleg elteszi-e valamelyik családtagját láb alól, csak ő lehet országunk vezére, senki más.

agymosottak.jpg

Az agyak nagy része tehát át van mosva. Elvehetik tőlük a magánnyugdíjat, rájuk szakadhat a mennyezet a kórházban, külföldre távozhat az összes unokájuk, túlórába belehalhatnak családtagjaik, őrizetbe vehetik keresztfiukat ok nélkül a rendőrök, mert füstgyertya volt nála, a belét leadózhatja, miközben Mészárosék halálra keresik magukat, Mr. Vajna kaszinója pedig nem adózik. Ezek az agyak csak azért is lelkes hívei Orbánnak és szutykos slepjének. Mert mégis ő az egyetlen igaz keresztény, nagy bölcs, egyben terminátor, aki képes megvédeni ezt a sárdagasztós, lelakott, demoralizált, gyülölködő Kánaánt a migráns hadaktól. Meg persze Soros Györgytől, Ferenc pápától, Gyurcsánytól, és a melegektől, akiket végre átnevelő táborokba kéne deportálni.

Ugyanezek az átmosott agyak leborulnak Bayer Zsolt előtt. Ez a publicistának nevezett személy akárhogy mocskolódhat nyilvánosság előtt (legutóbb egy gimnazista lánnyal szemben mutatta meg vakmerő bátorságát), akármit tehet és akármit elkövethet, hívei csak nem fordulnak el tőle. Hiába ítélt ellene a bíróság (tehát az az igazságszolgáltatás, amelyet szinte bekebelezett a Fidesz), hiába vesztette el a pert Hadházy ellen, és hiába kell neki 300.000 forintot fizetnie, agymosott követői úgy segítik őt tűzön-vízen át, mintha egy szerencsétlen sorsú hadiárva lenne. Kell is a segítség Bayernak, hisz szellemi fölényét megcsillogtatva, és természetesen ezzel a fricskával is megkérdőjelezve a bírói döntést, 5 forintosokban tervezi kifizetni Hadházynak a háromszázezret. A Bayer-követők pedig azóta párban járják az üzleteket, postákat, hogy 5 forintosokat akviráljanak. Legutóbb a Lurdy Ház postáján gyűjtöttek a szegény kis hadiárva Bayernek.

Ha azt is hisszük tehát, ennél már nem lehet lejjebb, az élet úgyis megmutatja, lehet. Hisz ez Magyarország: a propaganda, az agymosottak és a lehetőségek korlátlan hazája.

A bejegyzés trackback címe:

https://karambol.blog.hu/api/trackback/id/tr2114584574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.24. 06:13:05

"A tömeg azonban jórészt a közmédiát nézi, hallgatja, a kormánypárti lapokat olvassa."

Az összes adat más mutat. Az állami tv nézettsége minimális, s a nyomtatott sajtóban ellenzéki médiák állnak az első helyen olvasottságban.

"Hiába ítélt ellene a bíróság"

Az emberek nem robotok, s nem hiszen el mindent csak mert a hatóség az mondja. Azaz itt magadnak mondasz ellent. Egyszer arra panaszkodsz, hogy az emberek mindent elhisznek, másszor meg arra, miért nem hisznek el mindent. A Bayer elleni ítélet abszurd, ezt még egyes ballib megmondóemberek is így látják, pl. Hont András.

"Elvehetik tőlük a magánnyugdíjat, rájuk szakadhat a mennyezet a kórházban, külföldre távozhat az összes unokájuk, túlórába belehalhatnak családtagjaik, őrizetbe vehetik keresztfiukat ok nélkül a rendőrök, mert füstgyertya volt nála, a belét leadózhatja, miközben Mészárosék halálra keresik magukat, Mr. Vajna kaszinója pedig nem adózik."

Tedd hozzá: minden ballib propaganda, amit még a ballib törzstábor se vesz be maradéktalanul. Most miért gondolod, hogy baj, hogy ezt nem hiszi el mindenki?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.01.24. 08:05:55

@MAXVAL bircaman közíró: "nyomtatott sajtóban ellenzéki médiák állnak az első helyen olvasottságban."

Tényleg? Nézz már utána a 10 legolvasottabb nyomtatott sajtóterméknek és a tulajdonosaiknak...

max bir ca · http://bircahang.org 2019.01.24. 08:31:42

@Online Távmunkás:

Legnagyobb politikai napilap a Népszava, hetilap még a HVG.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.01.24. 12:54:10

@balcán maxval bircaman: A politikai napilapok piaca megszűnt, az igazán olvasott lapok (Blikk, Nemzeti Sport, megyei napilapok, stb.) a Fidesz tulajdonában vannak és nyomják a propagandát.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.01.25. 08:56:09

@MAXVAL bircaman közíró: A média nem csupán a kihaló közéleti lapokból áll és ezekben ugyanúgy megy a kormánypropaganda.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.25. 09:01:10

@Online Távmunkás:

A neten meg még nagyobb a ballib fölény. A három legnézettebb oldalból 2 ballib.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.01.28. 21:52:38

@MAXVAL bircaman közíró: Vajon miért a ballib oldalakat olvassák a modern, átlagnál műveltebb, internetről tájékozódó emberek a szabad elhatározásukból és nem kormánypropagandát?

bonsalty 2019.03.25. 11:36:08

Szerintem az agymosottság már a rendszerváltás után látható volt. Egyáltalán hogyan választhattak meg egy olyan pártot, amely egy ex-ávóst késöbb pedig egy volt kommunista elhárítótisztet jelölt miniszterelnöknek. Olyan mintha a Nünbergi per után németországban megengedték volna, hogy Göring emberei nyerjék a választást. Most meg megy a sírás, csak Orbán van hatalmon. Tetszettek volna elszámolni, akkor ma lenne egy színes politikai paletta és nem egy bebetonozott rendszer, ami megint a Kádár rendszert tölti újra. A témához kapcsolódva a növekedési ütemet kell látni: már Gyurcsány regnálásakor emlékszem (világválság még nem volt) 7-13% növekedést produkáltak a szlovákok mi meg 0.1-0.5%-kal dübörögtünk. Az utóbbi években 3-4% közt alakult a növekedési pályánk, az tavalyi év pedig kifejezetten jó volt. Ez nyilván nem mentesíti a kormányzatot a gyalázatos oktatási és egészségügyi rendszer működtetése alól, de gazdaságilag messze hatékonyabb ütemet diktált eddig, mint a szoci idők alatt. Egyébként mindenféle számok repkednek itt, kezdjük azzal, hogy a GDP nem 11800 volt 2017-ben, hanem ~14000$. Jelenleg 16000$ közelében van, vásárlóerő paritáson pedig 27000$-os szinten, ami az osztrák fele. Valószinüleg a KSH adatok valami furcsa bázisévre vetítik vissza ezeket a számokat vagy nem vetítik, ami meg azért hiba, mert a dollár árfolyam értéke is jelentősen változik évente. A helyes tehát, ha az éveket a mai árfolyam értékre vetítjük vissza, íme
hu.tradingeconomics.com/hungary/gdp
ország összehasonlításban a görögöknek fájhat a fejük:
data.oecd.org/gdp/gross-domestic-product-gdp.htm
süti beállítások módosítása