A folyamatos megosztás és agygyilkolás annyira eredményes, hogy jól működő, emberi kapcsolatok mérgesednek el, és mennek tönkre. Valakiknek biztosan jó így, de a többség alaposan meg fogja szenvedi, minden értelemben.
Hol volt, hol nem volt... Bár így kezdődhetne ez a poszt, és akkor egyértelmű lenne, hogy ez csak mese. De nem, ez nem mese. Ez a mai magyar valóság, a kőkemény realitás: magyar és magyar, ismerős és ismerős, barát és barát, családtag és családtag kerül szembe egymással. Az évek óta tartó demagógia elérte célját, egymásnak ugrasztott eltérően gondolkodó embereket. Sőt, olyanok közé is éket vert, akik egyébként a politikán kívül minden másban egyetértenek. A példát pedig többféle kontextusból lehet hozni.
Biztosan sokan felszisszennek, hogy neki is lenne, miről mesélnie. Hogy az apukája totál bigott Fidesz-hívő vagy KDNP-fan. És az apuka bármit hall, elhiszi. Még akkor is, ha az saját családját érinti, és ezért gyerekét az orbáni szemüvegen át nézi. Miközben anyuka és a gyerek liberális beállítottságú. Csodálatos családi ebédek vagy ünnepek kerekednek az efféle világnézeti különbségből. Akár a veszekedésig is elfajulhat egy-egy ártatlanul induló beszélgetés. A hiper toleráns családtagok persze igyekeznek inkább kerülni a politikát, mert jobb a békesség, és mégiscsak saját szülőről van szó. Ez a mesterségesen szított szembenállás persze más családtagok között is megfigyelhető, nem feltétlen a szülő-gyerek generációs különbségből következhet.
Baráti társaságban is meglepő felismerések tanúi lehetünk, ha véletlenül az aktuális eseményekre terelődik az eszmecsere. Elég egy olyan szösszenet, hogy az egyik borzalmas tapasztalatait osztja meg az egészségügyről. Mert nagy eséllyel lesz egy másik, akik arra azt feleli, hogy a Gyurcsány, és hogy ha nem Orbán lenne, még kő sem lenne a kórházban. Szóval, ma a politka akkor is téma lesz, ha egy süteményreceptet szeretnénk megbeszélni. Mert a propagandagépezet a budira is elkísér.
És vannak olyan jó szomszédok is, akik eddig átjártak egymáshoz. Akik eddig bármiben számíthattak a másikra. Akik egymásra bízták a növényöntözést vagy a háziállat etetését, amikor valamelyikük elutazott hosszabb időre. Akik mindig köszöntek egymásnak, és az erkélyen át beszélgettek. Akik nagy vonalakban beleláttak a másik élethelyzetébe, és elfogadták a másik korát, nemét, identitását, hivatását, hobbiját, gondolatait...
Aztán ez a szomszédi viszony lassan hűlni kezdett. Nem beszélgettek ugyan politikáról, de a közösségi médiában, a Facebookon látták egymás megosztásait, egymás kommentjeit. És ráébredtek, hogy a szomszéddal csak a felszínen egyeztek. A jó szomszéd egyáltalán nem olyan apolitikus és toleráns, mint amilyennek mutatja magát. A kedves szomszéd valójában ő maga is uszít bizonyos társadalmi csoportok ellen, és mindenkit fel akar jelenteni, aki másként gondolkodik, más a véleménye, másként él, vagy egyszerűen csak támogatja a társadalmi sokszínűséget. Aki az IKEA jófej kampányát is szétszedi a hozzászólásaival, és bojkottra hívja fel társait, holott tudja, hogy a szembe lakásban azonos nemű pár él, akikkel jóban van, és akik olvassák a kommentjeit.
A jó szomszéd tehát lassan kimutatja foga fehérjét a közösségi térben. És a jó szomszéd is egyre inkább érzi, neki semmi köze a szembe lakásban élő párhoz, vagy a mellette lakó baloldali gondolkodóhoz. Sőt, tulajdonképpen elítéli azokat, akiket elborzaszt az ország szétrablása, a magyar társadalom szétzüllesztése. Hisz a jó szomszéd is nagyokat bólogat, és csak annyit mond mindenre: migráns és Soros.
Magyar és magyar között így nyílnak egyre nagyobb szakadékok, amelyeket évtizedek alatt lehetne csak betemetni. Addig marad a gyanakvás, a ferde szem, az ellenérzés. És mindennek mi haszna? A rohadt nagy semmi! Csak néhány dörzsölt, gerinctelen és lelketlen politikus és maffiózó jár jól.
