Fejjel a témának

KARAMBOL

KARAMBOL

Az LMP egy trójai faló?

2018. március 06. - Kibeszélő

Létezik egy párt, amelynek női miniszterelnök-jelöltje van. Létezik egy párt, amely minden korrupciógyanús ügynek a végére jár. Létezik egy párt, amely azt hirdeti magáról, korszakváltást akar, és soha többé nem paktálna le a régi, politikailag és erkölcsileg totálisan lenullázódott elittel. MÉGIS...

Pontosan ilyen pártot képzelnék el, amelyből megalakulhatna Magyarország új kormánya. Mert úgy érzem, több nővel, több fiatallal, több szakemberrel, több erkölccsel jobban működne az ország. Az LMP ennek az ígéretét hozta el. Csakhogy évek óta óriási kérdőjel van a fejemben a párttal kapcsolatban. Ennek több oka is van. És még az sem tüntette el a kétségeket, hogy Schiffer András távozott. Miért nem tudom teljesen abba a hitbe ringatni magam, hogy az LMP minden üzenete valós? Lássuk csak...

Először is minden azzal kezdődött, hogy az LMP több tagja 2013-ban kilépett a pártból, és Párbeszéd Magyarországért névvel új pártot alapított. Schiffer András akkori társelnök úgy nyilatkozott többek közt Karácsony Gergely, Jávor Benedek és Szabó Tímea távozásáról, hogy nem történt pártszakadás, csupán néhányan elhagyták az LMP berkeit. Ennek ellenére furcsa volt, hogy épp azok a politikusok váltak ki, akikkel az akkori átlag pártszimpatizáns leginkább azonosulni tudott.

Aki kicsit is beleásta magát Schiffer András múltjába, tudhatta, hogy már a rendszerváltás hajnalán aktívan tevékenykedett. De később is folyamatosan feltűnt, hol itt, hol ott. Egyszer Gyurcsány Ferenc, majd az Ifjú Szocialisták Mozgalmának oldalán. 2007-ben, mint a TASZ munkatársa, Orbán Viktort védte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal szemben személyiségi jogi perben. Az LMP társelnökeként végül túlzottan egyszemélyes erőteret igyekezett vonni a pártja köré.  Talán nem meglepő, hogy árnyékát végül többen is ott hagyták.

2016-ban lemondott a társelnöki tisztségről, és országgyűlési képviselői mandátumát is visszaadta. Lemondását azzal magyarázta, hogy ezután azért fog dolgozni, hogy megteremtse az LMP körül a globalizációkritikus, ökopolitikai szellemi erőteret (vagyis ismét egy erőtéren munkálkodik, amit ezek szerint eddig nem sikerült létrehozni). És amennyiben Schiffer András továbbra is a háttérben mocorog, maradt-e és mekkora befolyása Szél Bernadett és csapata fölött?

Az az esemény is elgondolkodtatott, amikor a Fideszből kilépő Hadházy Ákos, mint korrupcióügyi szakértő egészen gyorsan a társelnöki tisztségben találta magát. Azóta ő az LMP egyik meghatározó arca. És bár a korrupció elleni harcba teljes erejével beszállt, sajnálatos, hogy a lista nem rövidül, hanem egyre csak bővül. A következmények pedig elmaradnak. Persze, ez semmit nem von le Hadházy érdemeiből, mert úgy tűnik, ő legalább megpróbálja a lehetetlent. Úgy tűnik…

Mégis, amitől leginkább kiráz a hideg, az az ifjú politikus, Ungár Péter diadalmenete. Története több szempontból is ambivalens. 2010 óta az LMP tagja, a 2014-es önkormányzati választásokon a II. kerület önkormányzati képviselőjének választották. 2016-ban pedig azok között a lehetséges jelöltek között emlegették, akik Schiffer András helyét átvehetik a társelnöki pozícióban. Ugyanakkor köztudott, hogy édesanyja az a milliárdos Schmidt Mária, aki az Orbán-éra egyik üdvöskéje. Akinek nevéhez az utóbbi időben épp olyan kétes és kérdéses ügyek fűződnek, amelyek ellen az LMP küzd.

mari-peti.jpg

Emlékezzünk csak vissza az ’56-os emlékévre. Schmidt Mária, a forradalomügyi kormánybiztos  13,5 milliárd forintot költött el az emlékév kapcsán. De hogy mire, az nem derült ki. Az is roppant érdekes, hogy hogyan és miért szerezte meg épp ő a Figyelő c. gazdasági lapot, amely korábban homályos, kormányközeli ügyletekről közölt tényfeltáró riportokat.

És nem utolsósorban az sem világos (ezt a HVG is boncolgatta), miért és hogyan vették rá a kegyvesztett Spéder Zoltánt, hogy kigolyózza saját magát a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-ből (BIF), amelyet így Schmidt Mária családi cége vehetett át. Ebből a jóból pedig Ungár Péter is részesült, hisz a felvásárló cég egyik tulajdonosa az LMP politikusa.

Tudom én, hogy a család mindenek előtt, ezt talán a keresztapa is megmondta. De akkor hol marad az LMP harca a régi elit, a korrupció, az oligarcha világ ellen? Nevezhetem-e ennek fényében Ungár Pétert hiteles politikusnak, aki valóban szembemegy az édesanyja által is képviselt hatalmi rendszerrel, elvekkel vagy elvtelenségekkel? És az is kérdés, hogy maga a Lehet más a politika hiteles és önálló párt-e, vagy csupán valakiknek a bábja?

A bejegyzés trackback címe:

https://karambol.blog.hu/api/trackback/id/13717286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Miért nincs börtönben a drogos gyilkos M.Richárd ? 2018.03.06. 17:31:32

Az lmp a soros altal felvasarolt szelsosegesen demagog part. Nincs mas programjuk, csak a folyamatos hazug botranyozas. Nyilvan a Schiffer András azert lepett ki, mert onnantol, hogy Soros iranyit, mar vallalhatatlan volt szamara.

Sándor Pólik 2018.03.06. 17:35:28

Az LMP Trójai faló! Nézz utána az LMP szineiben, Borsod megye 5. vk - ben induló jelölt múltjának. Ha valaminek akkor annak kellen gyanúsnak lenni, hogy a FIDESZ nem bántja.

G.Tibor 2018.03.06. 17:58:35

Már kezd kikopni a köztudatból az LMP teljes neve. Nem véletlenül. A kisvárdai hamisítási ügyük is hűen tükrözi, hogy bizony nem lehet más a politika. Ugyanolyan senkiházi csaló banda, mint a politikai elit, akik ellen küzdeni tetszelegnek.

hillman. 2018.03.06. 18:08:42

@Miért nincs börtönben a drogos gyilkos M.Richárd ?: Vagy a korábban a soros által létrehozott fideszböl kilépök csináltak maguknak háziellenzéket.
Régi pletyka a városban, hogy az lmpt a fidesz hozta létre és pénzeli; okkal céllal.
A jobboldali pártok többsége felolvadt a fideszben igy vagy ugy; a baloldaliak meg közben szaporodnak. Valamiért pont ellentétes folyamatok zajlottak a két oldalon és ez igy nem tünik életszerünek.
Oszd meg és uralkodj elv nem mai, de ma is müködik.

Zak 2018.03.06. 18:15:08

Nem mész a poszttal semmire, valami konkrétumot is írhattál volna, nem csak sejtetést, mintha te tudnád a nagy igazságot. Jelenleg az LMP az egyetlen párt, amelyikre érdemes szavazni. A fenti kommentelők meg biztos a haverjaid.

Attilajukkaja 2018.03.06. 18:17:27

Nekem jelenleg azért nem szimpatikus az LMP, mert nem hajlandó más ellenzéki pártokkal együttműködni. Persze lehet, hogy az utolsó pillanatban mégis beadja a derekát. Csak ezt valóban az utolsó pillanatokra tartogatja (?). :o)

BoniTusi15 2018.03.06. 18:38:56

Kétkedek én is annak ellenére, hogy a Hír TV rendre "egyenesbe" hozza Ungár Pétert, hogy a Tantusz se kételkedik, mondván "ismertem édesapádat (már mint Ungár Péterét!)nagyon rendes ember volt, sőt Heller Ágnes is ekként vélekedikl! Olvastam a Magyar Narancs Ungár Péterrel készült interjúját is, nem győzött meg se pro se kontra "lebegve maradt"! Minden bizonnyal tehetséges fiatal ember, meglehetősen tehetős (öröklés okán) akinek ez okból soha nem lejtett a pálya, de a produktumai közül mégis a Momentum rendezvényén történt sátorozás szólt a legnagyobbat! - s maradt az LMP elnökségi tagja!
Persze az LMP ettől még nem kellene, hogy trójai faló legyen, de a megfogalmazott célok és az előadás mődja főként Széll Bernadett eksztatikus kirohanásai( meg ha a felvetések jogosak is!) nem tünnek "önazonosnak". Mennyivel másabb Márki-Zay Péter minden megszólalása, nála is megáll amit Szentpéteri Nagy Richárd Karácsony Gergelyről mondott, amit mond az látszik a szemében is! ......remélem a szavazók mérlegelni fognak mielőtt döntenek!

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2018.03.06. 18:40:07

@Zak: Nekem nem haverjaim, mégis úgy itélem meg, hogy az LMP egy Fidesz csicska párt - különös tekintettel a Schiffer gyerekre. Nincs itt Soros meg Gyucsány, csak a FideSS és egy megvásárolható Schiffer.

közép dunántúli régió 2018.03.06. 18:42:52

Az LMP-t tartom a leginkább vállalható ellenzéki pártnak. Nem pedig a levitézlett MSZP-DK tandemet, a többi egy százalék körül ugráló gittegyletről nem is beszélve.

Attilajukkaja 2018.03.06. 18:52:32

@közép dunántúli régió:
"Az LMP-t tartom a leginkább vállalható ellenzéki pártnak"
Elmondanád, hogy miért?

Muad\\\'Dib 2018.03.06. 18:54:48

@Andrass9:
Hú, de qrva okos valaki. Lottószámok is jönnek?

Muad\\\'Dib 2018.03.06. 19:02:54

@Attilajukkaja:
Az LMP tudtommal pont ma kezdett tárgyalni a visszalépésekről az mszp-vel.

Zak 2018.03.06. 19:09:49

@Andrass9: csak blabla, semmi konkrétum. Mitől megvásárolható Schiffer? Nem is vesz részt aktívan, végülis nem tök mindegy? Mitől nem vásárolható meg akkor a Viktor?

G.Tibor 2018.03.06. 19:35:06

@közép dunántúli régió:
Őszintén kérdezem, hogy az ajánlólevelek hamisítása neked belefér a "vállalhatóba"? Ezt Zaktól is kérdezem.

Vagy a cél szentesíti az eszközt? Mindegy milyen áron, csak leváltani a nagy mumust? Csalni sem szégyen?

Brix 2018.03.06. 19:49:04

Mi a baj Ungár Péterrel? Tehetséges politikus, arról nem tehet, hogy jómódú felmenői vannak...Az LMP-nek van programja, van erőtér is körülöttük már, így jó eredményt fognak elérni az országgyűlési választáson. Azt viszont el kell ismerni, hogy Karácsony Gergő miniszterelnök - jelölti megjelenése most megnehezíti a párt dolgát...

Pollack 2018.03.06. 20:04:17

Ungár csak a szakadás környékén lépett be az LMP-be, tehát 2013-ban, s nem 2010-ben.

Anselmo 2018.03.06. 20:41:52

Pont Schiffer miatt szavaztam - majdnem - az LMP-re. De aztán elkezdtem követni őket fb-n, és ott olyanokat írtak, hogy elment a kedvem az egésztől :(

tonypek 2018.03.06. 20:51:24

Ha a választásokra az ellenzék nem képes összefogni, akkor így vagy úgy Orbán bábjai vagy szekértolója.
Legyen Márki-Zay Péter az ország miniszterelnök.

nick papagiorgo 2018.03.06. 20:53:33

Vajon kinek az érdeke ez a bejegyzés, és miért ?:)
Na mindegy....

dare 2018.03.06. 20:55:18

Nem unalmas még ez?
Az ellenzéki térfélen már az összes párt trójai faló volt az elmúlt 1 évben.
Talán csak az Együtt és a Kétfarkúak nem, de lehet csak elkerülte a figyelmemet.

Ungár még fiatal és kiforratlan, én azért adnék neki időt a bizonyításra.
A hitelesség majd pár év múlva fog látszani, majd eldől, a tehetsége megvan hozzá, csak rajta múlik az egész milyen irányt vesz nála később .

Jakab.gipsz 2018.03.06. 21:11:21

Az LMP egy trójai faló? Igen az !

Anselmo 2018.03.06. 21:36:32

Viszont mindenki aki Lehet Más a Politika címszó alatt indult, és utána Gyurcsány mellett virított a pódiumon, az az én szememben söpredék.

VáradiJános 2018.03.06. 22:16:08

Hajrá! Marjátok csak egymást, balfácánok!

Hagrid 2018.03.06. 22:47:57

Ehhez képest az LMP a kormányváltás érdekében lépéseket tett az MSZP-vel (jobb híján) a visszaléptetésre. A Jobbik bezzeg úgy fest kihátrál. Remélném, hogy nem és csak kivárnak, de tartok tőle, hogy a vásárhelyi siker nem ismétlődik meg.

Fritz Gerlich 2018.03.06. 22:59:20

Az LMP mindig is Fidesz politikai "unokaöccse" marad, mert kell egy "kirakat ellenzék" mely valódi veszélyt nem jelent Orbánékra, viszont megosztja az ellenzéki tábort és mindig felmutatható azzal, hogy ez a kritikus hang.

morph on deer 2018.03.06. 23:14:58

Valamilyen ismeretlen oknál fogva úgy érzik, hogy ők az egyedül hivatottak vezetni az országot(?!), és ezt mindenkinek tudomásul kéne vennie.
Ők a jövő letéteményesei, és kész!
Csakhogy miután mindezt sikerült deklarálniuk, nem történ semmi érdemi, elmaradt a reveláció, de ugye az LMP nem kooperál senkivel! Nem, nem, soha!

Aztán, mivel kezdett már túl kínos lenni ez az amúgy is átlátszó viselkedés, megjelent az első ködösítési kisérlet: öhmm... a Momentummal mégis talán esetleg..! Azzal a párttal, amelyik addig hozzájuk hasonlóan a “csak egyedül” álláspontot nyomta!
Eléggé “őszintének” ható szándék lehetett az ajánlat mögött, ugye...
Végül bizonyára rájöttek, hogy így esetleg sikerül kirekeszteniük magukat egy esetleges sikeres-, de legalább is tiszteletre méltó erőfeszítés esetleges eredményeiből is, most már hajlandóságot mutatnak a kooperációra.

Ezek után, - mármint a mutatás után, - már csak a kooperáció van vissza..!
Oh, well...

“Don’t ask me what I think of you,”
youtu.be/O8RhZDGLEXM

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.06. 23:22:23

@Attilajukkaja:

"Nekem jelenleg azért nem szimpatikus az LMP, mert nem hajlandó más ellenzéki pártokkal együttműködni."

Dehogynem hajlandó:

"LMP–MSZP-egyeztetés: még nincs megállapodás a visszalépésekről, de jól haladnak a tárgyalások"

index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/03/06/lmp_mszp_egyeztetes_visszalepes_budapest_nyiregyhaza/

Szóval újra bebizonyosodott, hogy NEM lehet más a politika, az elempé meg a maradék hitelét is elveszítette azzal, hogy összeállt a maszoppal. Valahogy úgy, ahogy a habzó szájú antikomcsi szadesz az első adandó alkalommal összeállt a maszoppal 1994-ben.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.06. 23:35:26

@morph on deer:

Nagyjából ugyanezt a Momentumról is leírhattad volna. :P

dare 2018.03.06. 23:35:30

@morph on deer: Dehogy, az Mszp és Dk a jövő nagy reménysége, nem is értem miért nem veszik észre sokan.
Egyébként vannak pillanataim amikor azt gondolom hülyeség lenne koordinálniuk ezzel a két párttal.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2018.03.07. 00:12:29

Most majd kiderül.
Kompromisszum képesek-e?
Az is lehet, be se jutnak a miniszterelnökjelölt nénijükkel együtt, mert a fidesznyikekenek nincs elpazarolni való szavazatuk.

Gleccsertetű 2018.03.07. 00:24:52

@Attilajukkaja: többször bizonyítottad már, h mennyire buta vagy. most sem vagy képben.

dare 2018.03.07. 01:06:08

@Hagrid: Én utolsó pillanatban történő visszalépésekre gondoltam, vagy akár a körzet jelöltjei ha nem is lépnének vissza egymás javára, de valahogy tudatnák a szavazóikkal ki a legerősebb ellenzéki jelölt az adott körzetben.
Megmaradna így a töredékszavazatuk is, és ez a helyzet kivédhetetlen lett volna a Fidesznek a választáson.
Ebbe beleképzeltem a Dk-tól a Jobbikig minden nagyobb mérhető támogatottságú pártot.

Viszont a Fidesz is erre készül, látszik a kommunikáción amit manapság intéznek a választóik felé: elvtelen megalkuvás készül az ellenzéki pártok között.
Még 1 hónap van a választásig.
Ennyi idő alatt úgy fel tudja hergelni ezzel a választóit, hogy bele se merek gondolni a választásokat követő napokba.
Viszont ha nem lépnek vissza, akkor a bizonytalanok nehezen fognak elmenni szavazni, mert
1: azért mert fogalmuk sincs kire kéne, nem követik a politikát
2:nem látnak esélyt így a változásra, ezért inkább otthon maradnának

Bár elég lenne néhány körzetben a tudatos választókkal nyerni néhány ellenzékinek, de sok vidéki körzetben ha nem látják és nem kommunikálják le a pártok jelöltjei azt, hogy ki az esélyesebb köztük az adott körzetben, akkor az nagy bukta is lehet.

Igazi 22-es csapdája kezd kialakulni, ha a párt visszaléptet jelölteket egymás javára, akkor azt a Fidesz tábor nem fogja egy laza gúnyos tapssal annyiban hagyni a végén ha veszít.
Ellenben ha nem lépnek vissza, akkor a bizonytalan lehet legyint egyet az egészre és otthon marad, a többségnek meg fogalma nem lesz arról kire is szavazzon.
Vagy tudni fogja, de mivel látja megoszlani a szavazatokat a jelöltek között, ezért nem érdekli majd az egész, és lehet elbohóckodja.
Én is látom kire kellene szavazni a körzetemben, de olyan szépen meg fognak oszlani majd a szavazatok két jelölt között, hogy öröm lesz majd nézni.
Ez dühít, mert tudom hogy verhető a Fidesz jelöltje, 52% volt neki legutóbb, de nagyon sokat vesztett a népszerűségéből.
Legyőzhető lenne, de így csak lenne marad az egészből.

Már mindenki elvtelen, hiteltelen, megalkuvó, gyáva az ellenzéki térfélen, pedig még senki nem csinált semmit, csak tárgyalások vannak.
Mi lesz itt ha tényleg lesz visszalépés egymás javára?
Pláne ha Jobbik jelöltek az Mszp-Dk javára, és fordítva?

Lehet nem kéne erőltetni ezt a visszalépést, valami mást kell kitalálni helyette, mert ez nagyon durva szitut idézhet elő a választás után.
Ez lenne a legjobb megoldás a Fidesz ellen, már csak az a kérdés megéri-e így?
Sokan mondják azt erre, hogy igen bármit megér.
Én is azt mondom, de ha végiggondolom az egészet, már nem vagyok teljesen biztos benne.

Talán ha az ellenzéki jelöltek lelkiismeretére bíznánk, az megbocsáthatóbb bűn lenne a Fidesznek. :DD
Nem utasításra lépnének vissza, vagy nem lépnének vissza, de valahogy tudatnák a választóikkal ki az esélyesebb jelölt közülük a nyerésre, azért ezt sok körzetben érzik maguk a jelöltek is.
Csak a szavazókra hagyni az egészet, azt nem tartom jó ötletnek, de már a visszaléptetést se nagyon.
Tudni kell ki a legesélyesebb jelölt minden körzetben, és azt minden választóban és bizonytalanban tudatosítani kell.

Röviden: a Vásárhelyi helyzet sajnos nem tud megismétlődni minden körzetben.
A választókon és a párbeszéden fog múlni a választás.

zenitó 2018.03.07. 04:26:46

@dare: Milyen az a "Vásárhelyi" helyzet? A "párbeszéden fog múlni a választás" is igazi gyöngyszem.

BiG74 Bodri 2018.03.07. 04:49:11

Pont leszarom, hogy mi az lmp. Minden helyen a legesélyesebb ellenzéki pártra fogok szavazni. A lényeg, hogy meg kell törni a fityisz egyeduralmát, ámokfutását. Az lmp lehet fityiszke párt, de nem csak az ellenzéktől tud elvenni szavazatot, hanem a fityisztől is. Jelenleg egyetlen ellenzéki párt sem kihívója a fityisznek, még a gyógyegér jobbik sem, és ez nem is baj. Viszont megkezdődhetne egy politikai átrendeződés, az egyértelmű választási eredmények alapján.

2018.03.07. 05:57:28

Borzasztóan szánalmas az a vélemény , hogy azért szavaz a fideszre vki , mert korábban is loptak minek szavazzon másra, hozzátéve , hogy meg kell védeni a hazát vmitől amit ugyan senki nem tud mi az ,de harcban állunk , mondja a vezér. Kis ország egy csőcselék -szól a mondás. Teljesen mindegy mit mondunk pl. az LMP re ők eddig nem loptak ,új társaság. Muszáj próbálkozni addig , amíg jönnek olyanok akik nem lopnak annyira , és vmi pozitív történik ebben országban. Ahonnan nem menekül aki teheti , hanem élhető és van értelme egy fiatalnak itt maradni. Fidesz trollok kíméljenek ha lehet !

DFK 2018.03.07. 05:58:29

Vásárhelyen az volt a nyerő, hogy úgymond független volt a jelölt. Na ez az ami nem lehetséges az ogy választáson.

haXXor 2018.03.07. 06:09:47

Schifferig szimpatikus volt a part. Amugy kicsit ugy erzem, h a posztolo valami idealizalt vilagban el ahol a politikanak nem szabad uzletnek lennie :D

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.07. 06:24:39

Valójában az LMP jelenleg az egyetlen ellenzéki párt, melyre lehet tiszta lélekkel szavazni, mert bármennyit is orbánoznak, kizárható, hogy lefekszenek Sorosnak és Brüsszelnek.

Ha NEM egyeznek meg a ballibekkel, az egyik szavazatomat az LMP-re adom.

bontottcsirke 2018.03.07. 06:53:01

Tanakodjatok csak, addig viktorka zsebrerakja az egész orszégot. Hmmm Kire lehetne szavazni, jaj mindenki olyan izé. Arra, amelyik szerinted a legkevésbé izé te idióta, mert ha megint ezek nyernek, vége lesz a dalnak.

VáradiJános 2018.03.07. 07:18:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne: azt nem érzi veszélyesnek a kis gyurcsótányára

dare 2018.03.07. 07:19:38

@zenitó: A jobb és baloldal (Jobbik, Mszp vagy Dk) nem indít egymás ellen jelöltet.
A párbeszédet természetesen nem veled értettem, hanem ezen pártok támogatói között.
Remélem a fidelitaszos net kommandó eljuttat majd arra a szintre, ami a teljes közömbösséget idézi majd elő nálam.
Vannak már gyöngyszemek ott is bőven.
De jelenleg minden megvezetett emberért egyformán aggódok, és nem örūlnék neki ha bárki is megsérūlne a választás után.

VáradiJános 2018.03.07. 07:21:46

@BiG74 Bodri: “Minden helyen a legesélyesebb ellenzéki pártra fogok szavazni. ”
Próbálj meg inkább egy helyen szavazni!

eßemfaßom még áll 2018.03.07. 07:31:24

Egy hónapos kampáynfikablog 1 hónapos 0 hozzászólásos szerzővel, persze MINDEN posztja indexcimlapon

Mondanám, hogy ügyes...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.07. 07:51:06

@eßemfaßom még áll:

Sok ilyen blog lett hirtelen, amióta Simicska a főnök. Az Index újságírói csinálják ezeket munkaköri feladataik részeként.

A röhej: keveebb volt a cenzúra, amikor még tisztán ballib volt az Index. Amióta jobbikos lett, sokat keményedett a helyzet. A régi időkbén még ÉN is szerepeltem többször a címlapon, ma már az Index2-ről is ki vagyok, sőt a FB-on is blokkolt engem Simicska.

Nietzsche__ 2018.03.07. 07:51:30

Azért az milyen bájos már, amikor az LMP Schmidt Mária fiát küldi tárgyalni a szocikhoz? Szürrealiti. A Fidesznek dolgozó párt megbeszélésre küldi egyik bérfideszes vezetőjét, hogy a Fidesz elleni összefogásról tárgyaljon. Ettől olyan szórakoztató ez az ország.

FayRodisz 2018.03.07. 07:58:03

Elég sokáig tartott, amíg rájöttél, hogy az LMP bármilyen felállásban is leledzik, a fideSS szekerét tolja.

selek 2018.03.07. 08:13:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne: azt nem értem, hogy ön, mint Fidesz rajongó most örül, kárörvend vagy sajnálkozik estleg megijedt, hogy oda lesz a Fidesz győzelem?

Attilajukkaja 2018.03.07. 08:30:09

@Muad\\\'Dib:
"Az LMP tudtommal pont ma kezdett tárgyalni a visszalépésekről az mszp-vel."
@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Dehogynem hajlandó"
Köszönöm az infót! Én is úgy gondoltam, hogy előbb-utóbb muszáj lesz nekik beadni a derekukat. Egyelőre még csak arról tudunk, hogy folynak a tárgyalások.

"az elempé meg a maradék hitelét is elveszítette azzal, hogy összeállt a maszoppal. "
Gondolom, azok szemében, akik a Fidesz győzelmét remélik. Ez érthető. :o)

eßemfaßom még áll 2018.03.07. 08:36:12

@selek:" oda lesz a Fidesz győzelem? "

Kínai üveggömbből jósolsz az Aliról 2$-ért freeshippingel?

selek 2018.03.07. 08:51:56

@eßemfaßom még áll: eccerű, a nép látja fidesz kör milliárdosodását, másnak megtakarítása semmi, ezért szavaznak 60% felett, így Fidesz bukta, mert most már össze tud fogni a nép és az ellenzék annyira, hogy Orban, Gyurcsány elzavarható

morph on deer 2018.03.07. 08:58:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
“leírhattad volna”
Ahogy le is írtam párszor, csak most nem az volt a kérdés.

Aki most arra játszik, hogy most elég csak a saját párt építgetése, és majd legközelebb ők lesznek a legnagyobb durranás, az vak, süket és hülye, - ugyanis nem lesz legközelebb, ha a viktor még egy kört futhat teljhatalomban.

Ha mégsem vak, süket és hülye, akkor nyilván biztos benne, hogy ők lesznek az udvari dísz-ellenzék mérvadó figurái, legitimálva ezzel a külvilág számára a rezsimet majd a jövőben is.
És ez lesz az a ‘jövő’, amelyik végképp kiírja Magyarországot a civilizált európai országok közül...

Itt most nem az a lényeg, hogy ezt melyik párt csinálja, hanem maga az orbáni rendszerrel való kollaboráció az, amit én meglehetősen ellenszenvesnek találok.
Na meg az önző attitüd, amely fontosabbnak tartja a maga megélhetési pozicionálását, mint azt, hogy megszabaduljunk végre ezektől a kiskirályoktól, fosztogatóktól, stb.

citrix 2018.03.07. 09:07:12

Mizu a rengeteg kamupárttal ami hamis aláírásokkal került fel a választási ívre? Kinek az érdeke és ki fizeti őket? Ki fizeti vissza helyettük a kampányra felvett pénzt? Ugye.

morph on deer 2018.03.07. 09:07:52

@B55:
“Teljesen mindegy mit mondunk pl. az LMP re ők eddig nem loptak”

Aztán mit lophattak volna és honnan, de nem tették meg, - ha megkérdezhetem?

Innen nézve orbán viktor unokájában is 100%-ig megbízhatunk, mert még ő sem lopott..!

Ugyan már!

Ravasz Figyelmeztetés 2018.03.07. 09:11:26

Schiffer volt az egyetlen valódi gerinces, igazi erkölcsi tartással bíró magyar politikus az egész rendszerváltás utáni magyar politikában. Mióta kilépett, azóta vált számomra teljesen érdektelenné az LMP. A globalizációkritikában még benne is lennék, de a sötétzöld-femináci vonal számomra kizáró ok.

Attilajukkaja 2018.03.07. 09:14:17

@morph on deer:
"az önző attitüd, amely fontosabbnak tartja a maga megélhetési pozicionálását, mint azt, hogy megszabaduljunk végre ezektől a kiskirályoktól"
Pontosan! De úgy látszik, csak újabb kiskirályok jönnének helyettük, ami elkeserítő. És ez nem csak az LMP-re vonatkozik.

Attilajukkaja 2018.03.07. 09:20:59

@Ravasz Figyelmeztetés:
"a sötétzöld-femináci vonal számomra kizáró ok"
Mégis mit fed ez a "sötétzöld-femináci vonal "??????

2018.03.07. 09:23:20

@morph on deer: mit is akarsz mondani? A hasonlatod nagyon erőltetett. Kicsit kötözködőnek érzem. Az a lényeg olyan kerüljön hatalomra aki még nem volt . Sztem kár ezt túlbonyolítani.

Duplaxiii 2018.03.07. 09:53:59

És mi a baj a trójai falóval?
A támadok szempontjából zseniális, a megtámadottak szempontjából meg nem az.
Ha a blogger NER párti, akkor az lmp veszélyes, ha nem, akkor meg örüljön már!
.
Az lmp-vel más a baj, a megalakulásuk és az eddigi tevékenységük.
- induláskor a kamu, érdekalap, majd a humanisták "lenyúlása", akiknek nagy tömegbázisuk volt
- lmp nevében fogallatakat nem tették meg, nem voltak, ma sem mások a többi pártnál, például ugyanúgy felvették a fizetést, kiélvezték az előnyöket, mint a többi, miközbe egy gyufásdobozt sem tudtak erréb tenni. Ingyenes világ.
- nyakunkra hozták a magyar közélet egyik legkárosabb figuráját, a shiffert...
- ostoba netes világot alkalmaztak, lufieregetés, meg a sok ostobaság. Ez nem politikai munka.
- támogatják az ökoterroristák káros világát, a környzetevédelemmel kapcsolatban rendszeresen a propaganda alapú fikcióikat hirdetik, azaz az is csak politikai eszköz és nem cél.
reggelig sorolhatnám, a szétválus aprókra is lehet tervezett stratégia.
SzB. csak ne akarjon miniszterlenök lenni, ha Tétényi éva nem kellett az ellenségnek, akkor ő hogyan jöhetne képbe? Tétényinek a cipőjét nem kötheti be.
És már igazolta, hogy a cél érdekében orbáni, gyurcsányi stílusban hazudik élő műsorban, ugya amikor szembesítették gazdasági adatokkal, ő azt válaszolta, hogy "nem ismeri a számokat", miközben állítólag közgazdász. Ezt ibolyka már elsütötte, a "nem ismerem a focit" hazugsággal.
Az lmp egy tudatosan kreált megélhetési párt, gyakorlatilag összeválogatták a mai trendi dolgokat.
De lehet, hogy pont ezért lenne megoldás a jobbik-lmp kapcsolat, mert kordában tarthatnák a másik idiotizmusait.

McZozo 2018.03.07. 09:57:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Egy tokeletes vilagban egyetertenek veled, de a jelenleg megteremtett helyzetben ahol a fidesz atszabta a palyat meseld mar el hogy lehet megverni a fideszt osszefogas nelkul? Ha te Viktor babat es a negyven rablojat akarod hatalomban tartan a vilag vegezeteig akkor nem szoltam. De ha nem akkor el kel lfogadni hogy jelenleg nincs mas lehetoseg hogy legyozzek a fideszt minthogy cask egy jelolt indul ellenuk. lasd hodmezovasarhely. Lehet sirni rini meg dumaln I hogy milyen csunyak hogy targyalnak a maszoppal , de a valosag az hogy most orrbefogva is de technikai szovetseget kell kotni aztan ha nyernek egyutt akkor vissza lehet allitani a demokratikus valasztasokat es akokr meg lehet mar meretszkedni kulon kulon is egy normalis rendszerben.

Duplaxiii 2018.03.07. 09:59:34

@Attilajukkaja:
Nem érted?
- sötétzöld = méregzöld = ökoterrorizmus... A Greanpeace-szerinti elsöprő, kizárólag propaganda alapú "környzetevédelem", ami nem egyben tekint a problémára és akár nemzeteket irtana ki egy bibéért.
- femináci = aktivista feministák = a nök érdekeivel nem foglalkozó, kizárólag propagandaalapú "nőmozgalom", ami interneten szerveződő internacionalista neoliberális (bolsevik) mikroközösség által erőszakkal terjesztett ostobaság. Érdekből a hangos propagandisták pozícióba kerüléséért.
De hozzávehetjük a gender-vonalat is és a kamu-érdekvédő aktivistákat, kamu civilszervezeteket is.
Ez a mai bolsevik (lenini) hatalomszerzési kísérlet csupán.
És a döntő többséggel szembe megy, a jogot és a törvényeket figyelembe nem vesz!

morph on deer 2018.03.07. 09:59:55

@B55:
“mit is akarsz mondani?”

Azt, hogy nem érdem valamit NEM tenni, főleg akkor, ha még esély sem volt rá, hogy valak egyáltalán megtegye azt, amit ugye nem tett meg!

Például én még soha nem rontottam el egy autójavítást sem, ergo: én vagyok a legjobb!
Nem?
Nem.
Életemben meg se próbáltam autót szerelni! Így aztán nem is rontottam el, tehát...
Ezzel az erővel még legalább további egymillió állampolgárra ránízhatnád az autódat, vagy akár az ország vezetését is, hiszen nem hibáztak egyik területen sem, sőt, egy fityinget sem loptak, hurrá!
- Most jobb?

Amúgy a ‘kötözködés’ nem egészen pontos, inkább a szarkazmus van közelebb, de sebaj, bármelyiket vállalom.

2018.03.07. 10:11:57

@morph on deer: a példáid továbbra is erőltetettek. Az LMP politikai párt, sőt parlamenti. Tagjai közszereplők akik pl. Korrumpálhatók. De te sztem érted amit mondok csak kötözködsz. Én egy szóval nem mondtam , hogy érdem lenne nem lopni. Én csak annyit állítok , hogy akik résztvettek ilyenben , helyettük olyanra kellene szavazni aki még nem . Miért? Mert aki már lopott vagy korrupt , ott nagy az esély , hogy újra megteszi. Vhol el kell kezdeni. Jöjjön egy új , nézzük meg mit tud , ha nem jó , leváltjuk. Amúgy még az első hasonlathoz, nem gondolom , hogy apáik bűneiért automatikusan felelnek a gyerekeik. Sztálin lánya igen, vagy akár Eszterházy az ügynök apja miatt? Sztem nem. Tiborccal is nem az a baj , hogy OV veje , hanem részese az intézményesült korrupciónak és lopásnak. OV unokája majd anno még lehet nagyon rendes ember .

eßemfaßom még áll 2018.03.07. 10:17:03

@selek: aztán ha mégse így lesz adj negatív értékelést a kínainak mert átbaszta a fejed egy kamugömbbel.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.07. 10:17:48

Az LMP identitásának 3 alapja:
- lehet baloldalról is kritizálni a nyugatot,
- lehet baloldalról is támogatni a határontúli magyarokat,
- lehet baloldalról is elvetni a baloldali kulturális tabukat.

Ezeket ma is védi a LMP, Schiffer nélkül is.

Viszont ha lepaktálnak a ballibekkel, az öngyilkos akció lesz számukra.

2018.03.07. 10:27:34

A LoMPos párt a fideSS söpredék biztosítéka, hogy ha fideSSként veszítenének, legyen aki ellenzékiként rájuk szavaz.
LMP a fideSS népfrontja.

Bsarmez 2018.03.07. 10:49:42

Én komolyan sajnálom hogy Schiffer távozott. számomra ő volt az egyetlen hiteles ellenzéki politikus, aki még értett is valamihez nem pedig csak egy nagyszájú hülye (mint Szél elvtársnő), politikai kurva(Vona Gabi), egy esetlen hülye aki egy városrészt sem bír elkormányozni(KariGeri) vagy éppen egy minden hájjal megkent oligarcha (Fletó)

BoniTusi15 2018.03.07. 10:50:42

@Iván Rábaszov: Szomorú, de a többséget nem is érdekli, hogy a jelöltek/önjelöltek mögött valós elköteleződés/teljesítmény áll-e, vagy csak "rárepültek" a lehetőségre! Sajnos -bár Göncz Árpádnak nagy tisztelője voltam- ugyan ezt látom Benedek Márton unoka jelöltsége okán is!
Hasonlóan bájos, mikor a Gyurcsány miniszter, EU képviselő Göncz Kinga -aki ugyancsak édesapja miatt került a pozíciókba! - fia, hiteltelennek minősíti Ungár Pétert, miközben a Momentumot, Benedek Márton esetében nem zavarja a "gyurcsányi szál" annak ellenére, hogy kijelentették a "ballibbel soha" ......anyák és fiúk! Lehetne végre olyan polgártársainkat felkérni, megbízni a képviseletünkkel, akik saját erőből építettek egzisztenciát, tettekkel érték el a közösség tiszteletét, megbecsülését!
Válhatnánk végre "szórakoztató" országból hazává....

morph on deer 2018.03.07. 11:08:07

@B55:
“Jöjjön egy új , nézzük meg mit tud , ha nem jó , leváltjuk.”

Hát hogyne, hisz ráérünk próbálkozni, nem? Közben még orbán unokája is felnő, és akár vele is, mert “még lehet nagyon rendes ember.”

Elméletben, valóban.
Gyakorlatilag viszont ez a nemzetthy tolvajda már csak pár lépésnyire van a totális egyeduralomtól, és azt a pár lépést most éppen az olyan önző manőverezések garantálják, amivel például az LMP is foglalkozik!

A ‘próbálgatást’ ebben a helyzetben elkezdeni egyértelműen az orbáni illiberális állam helyzetének megerősítését szolgálja, efelől ne legyenek kétségeid. Azaz: öngyilkosság, a demokratikus Magyarország helyreállításáról/megvalósításáról való határozatlan időre történő lemondás, ezt felesleges szépíteni.

A politikai generációváltás már jó ideje időszerű lenne, csak a jelek szerint nem megy. Az ugyanis nem úgy történik, hogy akit nem szeretünk az majd féreáll és előreengedi a “fiatalokat”, hanem úgy, hogy az a bizonyos “új erő” ütőképesebb, erősebb, és képes legyőzni a lejárt szavatosságú politikusokat!

Ez a módja, ehhez pedig nem egy 5%-os “erő” lenne alkalmas, - és itt a politikai hovatartozásukat még meg sem említettem.
Mondjuk nem is lenne könnyű, de ez mindegy is.

Muad\\\'Dib 2018.03.07. 11:17:34

"...és azt a pár lépést most éppen az olyan önző manőverezések garantálják, amivel például az LMP is foglalkozik!..."
Persze, így van. Most is így kell viselkedni a választások előtt. Minél jobban gyengíteni az esetleges együttműködési hajlandóságot.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.07. 11:36:12

@dare:

"ha a párt visszaléptet jelölteket egymás javára, akkor azt a Fidesz tábor nem fogja egy laza gúnyos tapssal annyiban hagyni a végén ha veszít."

Ja tényleg, már 2014-ben is azzal riogatott az ellenzék, hogy a Fidesz nem fogja békés úton átadni a hatalmat, ha veszít. Már hiányoltam is, hogy mostanság alig hallani efféle hangokat.

Köszönöm neked, visszaadtad az ellenzék hülyeségébe vetett bizalmamat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.07. 11:38:29

@BiG74 Bodri:

"Minden helyen a legesélyesebb ellenzéki pártra fogok szavazni."

Nocsak, hány helyen fogsz szavazni? :O

Az ellenzék ezek szerint már megszervezte a kékcédulás szavazásokat...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.07. 11:44:05

@B55:

"Borzasztóan szánalmas az a vélemény , hogy azért szavaz a fideszre vki , mert korábban is loptak"

Borzasztóan szánalmas az a vélemény, hogy azért szavaz a maszopra, dékára stb., mert korábban is loptak."

"Teljesen mindegy mit mondunk pl. az LMP re ők eddig nem loptak ,új társaság."

Kétféle politikus van: az egyik az, aki már lopott, a másik az, aki majd lopni fog.

"Muszáj próbálkozni addig , amíg jönnek olyanok akik nem lopnak annyira"

Akik nem lopnak annyira?
Vagyis neked elég, ha nem lop "annyira"?

Évi hány száz milliárdos lopás az, amit te még nem "annyira" lopás?

Végezetül próbáld feloldani a kognitív disszonanciát a tőled vett első és utolsó idézet között... :DDD

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.07. 11:58:08

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Már folyak az egyeztetések az LMP és a maszop között a helyi visszalépésekről.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.07. 12:01:21

@selek:

"azt nem értem, hogy ön, mint Fidesz rajongó most örül, kárörvend vagy sajnálkozik estleg megijedt, hogy oda lesz a Fidesz győzelem?"

Ezek az Élet nagy kérdései...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.07. 12:06:36

@Attilajukkaja:

"Gondolom, azok szemében, akik a Fidesz győzelmét remélik. Ez érthető. :o)"

Ez független a Fidesztől vagy attól, kinek a győzelmét szeretném. A maszoppal elkezdett egyeztetésekkel az LMP önmagát köpte szemközt, de nagyon. Ahogy írtam, valahogy úgy, ahogy a szadesz lepaktált a maszoppal '94-ben.

Az is csúfos véget ért, ha nem is azonnal - legalábbis a szadesz számára mindenképp.

Már az is jelzésértékű volt, hogy Schiffer - alig tudva visszatartani a hányingerét - otthagyta az LMP-t. Ő nyilván már akkor látta, hogy az LMP aspiráns vezetői a remélt politikai hatalommorzsákért kélszek feladni elveiket és maradék tisztességüket.

dare 2018.03.07. 12:40:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Átaludtad az elmúlt másfél hetet?
Nem is szólt másról a kormányzati kommunikáció, mint a lehetséges koordináció rémével hogyan tudják minél jobban felhergelni a választóikat.
Szerinted hogy fog ez hatni, ha valóban megtörténik egy hónap múlva?
Elárulom, mint egy bomba.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.07. 12:48:43

@dare:

Nem olvasom a kormányzati kommunikációt. Gratulálok neked, ha jobb olvasnivalód nincs. :D

Kivlov 2018.03.07. 12:51:10

Az LMP neve is oximoron lesz, ha összeáll az mszp-vel.
Ebből a szadesz 15 év múltán csak egy "felszámolási eljárással" tudott kijönni... :D

2018.03.07. 12:54:22

Akkor most monnya már meg valaki, hogy ki a lóf@szra kell szavazni..? Fideszen kívül.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.07. 12:55:03

@Kivlov:

Már most is az.

Pont ezt írtam én is:

"Szóval újra bebizonyosodott, hogy NEM lehet más a politika, az elempé meg a maradék hitelét is elveszítette azzal, hogy összeállt a maszoppal. Valahogy úgy, ahogy a habzó szájú antikomcsi szadesz az első adandó alkalommal összeállt a maszoppal 1994-ben."

"A maszoppal elkezdett egyeztetésekkel az LMP önmagát köpte szemközt, de nagyon. Ahogy írtam, valahogy úgy, ahogy a szadesz lepaktált a maszoppal '94-ben. Az is csúfos véget ért, ha nem is azonnal - legalábbis a szadesz számára mindenképp."

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.07. 12:57:43

@Kispangit:

Szavazz a Kétfarkúakra: ingyen sör és örök élet plusz egy nap. Ennél többet egyik párt sem ígér.

BiG74 Bodri 2018.03.07. 13:10:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nagy az igény a szavazataimra, úgyhogy ahol csak tudok. Nekem négy évente kell összeszednem a kenyérre valót!:)

Kivlov 2018.03.07. 13:18:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Meg is érdemelnének egy 4,9%-os listás számot... :D

selek 2018.03.07. 13:30:46

@Kispangit: annyira fel lesznek hergelve a népek, hogy a Jobbikra szavaznak; aki pedig hendikeppes az az LMP-re. Ki fog jönni a valódi közösségi vélemény csak 70% fölött menjünk szavazni és akkor szinte mindegy mszp-re jobbikra lmpre voksolunk akkor a 2 millió fideszes elveszik az 5-6 millió ellenzéki szavazat és mandátumok mellett. Orbán szerint is, aki otthon marad az a Fideszre szavaz, így is lehet támogatni.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.07. 14:02:39

@selek:

Ha a Jobbik kiszorítaná a ballibeket a parlamentből, az mindenképpen jó hír lenne. Mondjuk 4,9 % DK és 9,9 % MSZP, a Jobbik meg 25 %.

De a Fidesz ekkor is nyerne abszolút többséget. Ugyanis a nagyobb választói kedv több passzívat mobilizál, akik között nagyobb a ballibek elutasítottsága, mint a Fideszé.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.07. 14:04:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Én remélem, az LMP-vezetés képes lessz hosszabb távban is gondolkozni. Ez pedig oda vezetne, hogy NE álljanak össze senkivel, de persze tárgyaljanak a végtelenségig közben.

selek 2018.03.07. 14:15:25

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Rogán, Mészáros, Kösa, Csányi; Garancsi, Varga, kész, Wáberer, ....cba, Nyerges, Tiborcz, .... milliárdosok miatt utálják már annyi milliók Orbánt, mint Gyurcsányt. Így egyidőben, egyszerre ÖRÖKRE meg kell szabadulni a 30 éve hazug, tolvaj KISZ titkároktól! Ha már egymást kijelölték versenytársnak, egyszerre elássuk őket!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.07. 14:15:33

@BiG74 Bodri:

De arra ügyelj, hogy az összes ellenzéki jelölt mellé tedd oda az X jelet. Ezzel ui. megsokszorozhatod a szavazataid számát, és ha már a pártok nem képeske összefogni, akkor te a sokszoros szavazatoddal segíthetsz nekik ebben.

Vesszen Orbán! Éljen Gyurcsány! Éljen a Párt!

selek 2018.03.07. 14:22:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: az valós fidesz-szoci elit ellenes kritika lenne, ha vagy 2010 utánira szavaznánk vagy nyomnánk 3-4 millió érvénytelent, aztán felmegyünk Pestre a számolás után, körbefogjuk a parlamentet és beszaratjuk a 30 éve tolvajokat!

BiG74 Bodri 2018.03.07. 14:42:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Köszi, hogy szóltál! Kell jutalék?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.07. 14:45:26

@selek:

Úgy kell megszabadulni az elmúlt 30 évtől, hogy annak képviselőire, a ballibekre szavazunk?

GyMasa 2018.03.07. 14:59:06

@Attilajukkaja:
...Mégis mit fed ez a "sötétzöld-femináci vonal "??????...
Peldaul az LMP programjabol: ( lehetmas.hu/okosforradalom/megujulo-magyarorszag-5-pontja/ )
A sötetzöld vonal:
1. 2030-ra 50%-os megújuló energia részarányt érünk el
2. Lakossági napenergia program
3. Takarékos otthon program
5. Okoshálózatoké a jövő
Osszessegeben, minden olyan igeret, ami csak a sajat maga miatt iger idojarasfuggo energiatermelest, annak a boduletes koltsegeit a technologia igen eros hianyossagait es a fogyasztoi villamosenergia arara gyakorolt - igencsak - kedvezotlen hatasait teljesen figyelmen kivul hagyja....
A feminaci-vonal pedig a "Szel Bernadettet Miniszterelnoknek" otlet.
- Miert, annyira ert hozza?
- Nem, mert NÖ, es milyen meno lenne mar, ha Magyarorszagnak _VEGRE MAR_ noi miniszterelnoke lenne.

selek 2018.03.07. 15:18:32

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: 4+8 éve volt a ballib hazugoknak, 4+8 éve a jobbos hazugoknak. Mindegyik csuda piacgazdaságot hirdetett aztán kitömte magát, haverjait. Csak csúszunk le környezetünktől.Nem az elvekkel van baj, hanem AZZAL, HOGY NEM KÉRTÜK ŐKET SZÁMON! Állandóan visszédelegte magát a szenny. Tisztes közös képviselő kell nekünk nem politikus bálvány. Abbahagyni a rajongást! Most mindannyiunk legjobb választása LMP egy kis jobbikkal, többit le kellenexarni , dehát a birka nem gondolkodik csak szurkol a hülye, pedig kezében a sorsa!

selek 2018.03.07. 15:22:57

@GyMasa: Veled teljességgel egyetértek, végre nem a hátunk mögé kellene mindig nézni hol Orbán, holGyurcsány szoci miatt !!!

Attilajukkaja 2018.03.07. 15:34:26

@Duplaxiii:
"A Greanpeace-szerinti elsöprő, kizárólag propaganda alapú "környzetevédelem""
Szóval a környezetvédelem ekkora húzóerő a politikában, hogy minden ok nélkül érdemes vele kampányolni? Én azt hittem, pont az ellenkezője a helyzet.

" femináci = aktivista feministák = a nök érdekeivel nem foglalkozó, kizárólag propagandaalapú "nőmozgalom""
Már megint ez a propaganda, mi? Majd ha a kormány aláírja az Isztambuli Egyezményt és seggbe rúgja a vak komondorokat tartó képviselőit, na akkor beszélj nekem a nők érdekeiről.

"De hozzávehetjük a gender-vonalat is és a kamu-érdekvédő aktivistákat, kamu civilszervezeteket is."
Mit tudsz te akár a gender vonalról, akár a civil szervezetekről? Soros! Mi?

@GyMasa:
"Osszessegeben, minden olyan igeret, ami csak a sajat maga miatt iger idojarasfuggo energiatermelest"
És ezzel mi a baj? Nekik legalább van elképzelésük egy Putyin-független energetikai jövőről. Paks 2 maga az energetikai csőd!

"A feminaci-vonal pedig a "Szel Bernadettet Miniszterelnoknek" otlet."
Ja, hogy egy női miniszterelnök lehetősége a frászt hozza rád? :o)))))))
Ennyire rettegsz a nőktől? Akik pedig nem, azok mind nácik?

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"A maszoppal elkezdett egyeztetésekkel az LMP önmagát köpte szemközt, de nagyon."
Én nem így látom. Nem társultak az MSzP-vel, de józanul végiggondolták a lehetőségeket és belátják, hogy egyedül nem megy.

"Már az is jelzésértékű volt, hogy Schiffer - alig tudva visszatartani a hányingerét - otthagyta az LMP-t."
Erről ő és csakis ő tehet!

"Ő nyilván már akkor látta, hogy az LMP aspiráns vezetői a remélt politikai hatalommorzsákért kélszek feladni elveiket és maradék tisztességüket."
Milyen elveket?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.03.07. 15:37:59

@Attilajukkaja: Nekem jelenleg azért szimpatikus az LMP, mert nem hajlandó más ellenzéki pártokkal együttműködni. (DK, MSZP) Ha komolyan gondolják, amit mondanak, akkor ezzel a bagázzsal egyszerűen nem lehet összeállni. Persze lehet, hogy az utolsó pillanatban mégis beadja a derekát. Csak ezt valóban az utolsó pillanatokra tartogatja (?). De még akkor is ott van alternatívának a kutyapárt, vagy hogy az ember egy nagy faszt rajzol a szavazólapra.

Attilajukkaja 2018.03.07. 15:57:52

@Csokis:
" Nekem jelenleg azért szimpatikus az LMP, mert nem hajlandó más ellenzéki pártokkal együttműködni."
Ebben is van ráció, csak nem egy életképes választás. Egyedül mire mennek?

"ezzel a bagázzsal egyszerűen nem lehet összeállni"
Nem is kell velük összeállni. De ha a taktika úgy kívánja, akkor együtt kell velük ideiglenesen működni.

"De még akkor is ott van alternatívának a kutyapárt, vagy hogy az ember egy nagy faszt rajzol a szavazólapra."
A rajzolt nagy fasz sajnos a Fidesznek kedvez. De a kétfarkúakkal még én is számolok/kokettálok. :o)

kalbász 2018.03.07. 16:06:05

Én egyébként nem hiszek az ilyen darab-darab demokráciában, ezért szavazni sem járnék.
Nem voltam már kva sok éve.

Csakhogy minden ok nélkül bannoltak az egyik szabadságpárti, demokratikus oldalról, mint ez az index meg a 444 is. A középutas véleményt se viselik. Választ nem írnak, hogy miért.
Ezért, csak hogy nektek szarabb legyen köcsögök, elmegyek és lexelek a fideszre, bár hányok tőlük is, a 888-on szarnak rám, nem bannolnak ha be merek szólni nekik.

Remélem velem lesz meg a 2/3uk. Demokraták. Hányinger.

GyMasa 2018.03.07. 16:09:29

@Attilajukkaja:
...Én azt hittem, pont az ellenkezője a helyzet....
Amugy, igen jol hitted.
A sotetzold kornyezetvedok igen kevesen vannak, csak tul nag ehhez kepest a hangjuk.

Attilajukkaja 2018.03.07. 16:10:20

@kalbász:
"csak hogy nektek szarabb legyen köcsögök, elmegyek és lexelek a fideszre, bár hányok tőlük is"
Akkor együtt lesz nekünk szar. :o)
Van, akinek ez is örömöt jelent. Állítólag ez a Soros ügynökök jellemzője. :o)))

GyMasa 2018.03.07. 16:11:04

@Attilajukkaja:
...És ezzel mi a baj? Nekik legalább van elképzelésük egy Putyin-független energetikai jövőről. Paks 2 maga az energetikai csőd!...
De magabiztos vagy ebben a temaban!
Aztan nehogy az legyen, hogy kWh-nkent 1000 HUF_ert sincs egesz nap aram, csak amikor eppen fuj - ingyen - a szel.

Attilajukkaja 2018.03.07. 16:13:48

@GyMasa:
"A sotetzold kornyezetvedok igen kevesen vannak, csak tul nag ehhez kepest a hangjuk."
Én pont azt tapasztaltam, hogy nálunk mindenki tesz a környezetvédelemre. Nem is hallani őket. Van konkrét példád arra, hogy az LMP túltolta volna a környezetvédelmet? Nyilván nem Paks 2-re gondolok, mert azzal elsősorban nem környezetvédelmi problémák vannak.

GyMasa 2018.03.07. 16:15:46

@Attilajukkaja:
..Ja, hogy egy női miniszterelnök lehetősége a frászt hozza rád? :o)))))))
Nem, attol jon ram a frasz, hogy az orszag vezeteset NEM egy szakertore akarod bizni, hanem egy - tetszoleges - fejleszthetetlen, es a munkavegzes eredmenyesseget semennyire nem befolyasolo tulajdonsagra akarod alapozni ("legyen no az illleto")
Szerintem, meg egy orszag miniszterelnoke legyen jo miniszterelnok.
Aztan, ha ez megvan, akkor pont leszarom, hogy no-e, vagy ferfi.
Ott van Angela Merkel, meg Theresa May. Siman van pelda noi miniszterelnokre.
...Ennyire rettegsz a nőktől?...
Miert rettegnek? Semmi felnivalo nincs a noktol.
...Akik pedig nem, azok mind nácik?...
hu.wikipedia.org/wiki/Nemzetiszocializmus

Attilajukkaja 2018.03.07. 16:16:02

@GyMasa:
"De magabiztos vagy ebben a temaban!"
Nem vagyok szakértő, csak meghallgatom, amit az energetikai szakértők mondanak.

"Aztan nehogy az legyen, hogy kWh-nkent 1000 HUF_ert sincs egesz nap aram, csak amikor eppen fuj - ingyen - a szel."
Erről nyilván szó sincs. :o)))

GyMasa 2018.03.07. 16:20:09

@Attilajukkaja:
..Nem vagyok szakértő, csak meghallgatom, amit az energetikai szakértők mondanak...
Azert egy dolgot tisztazzunk!
Te CSAK az egyik iranyba elfogult szakertoket hellgatod meg, igy a velemnyed is pontosan ugyanannyira lesz partatlan.
...Erről nyilván szó sincs. :o)))...
Ja, niylvan nem, de gondolom, 100HUF sem tetszene tulsagosan, ugye?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.07. 16:25:49

@selek:

Most az igazi kérdés:
- az 1990-2010 közti országrontáshoz visszatérni,
- folytatni a 2010-2018 közti kihátrálást az alagútból.

GyMasa 2018.03.07. 16:31:17

@Attilajukkaja:
...Én pont azt tapasztaltam, hogy nálunk mindenki tesz a környezetvédelemre...
Nem, te csak nem jarkalsz elegge nyitott szemmel a kornyezetedben.
Minden normalis ember ugyel a kornyezetere. a sajat erdekszferajan belul, csak nem hivja ki a blikket minden alkalommal, amikor elmegy a szelektiv szigethez, kidobni a szetvalogatott szemetet.
Attol meg valaki ugyelhet a kornyezetvedelemre, hogy nem kovetel, technikailag nem letezo, es csak kurvadraga helyettesito technologiakkal elerheto "eredmenyeket" amiknek a mellekhatasa "csak" a magas CO2 kibocsatas.
Tehat, jo dragan olyan "megoldast" eroltetni, ami az EREDETI problemat nem is oldja meg.
Ez vall am kulonlegesen bolcs, es felvilagosult emberre!
...Nem is hallani őket. Van konkrét példád arra, hogy az LMP túltolta volna a környezetvédelmet?...
Ott van a link a hozzaszolasomban!
Legalabb olvasd el a programjukat!
... Nyilván nem Paks 2-re gondolok, mert azzal elsősorban nem környezetvédelmi problémák vannak...
Megmondom oszinten, ez a kijelentes most meglepett!
Gratulalok a jozan meglatashoz!

Attilajukkaja 2018.03.07. 16:40:31

@GyMasa:
"Te CSAK az egyik iranyba elfogult szakertoket hellgatod meg, igy a velemnyed is pontosan ugyanannyira lesz partatlan."
A szakértők elvileg pártatlanok. De valószínűleg igazad van. Akkor kinek higgyen az ember?

"Ja, niylvan nem, de gondolom, 100HUF sem tetszene tulsagosan, ugye?"
Nem tudom. 100 forint az tényleg sok lenne?

"attol jon ram a frasz, hogy az orszag vezeteset NEM egy szakertore akarod bizni"
Ilyen szakértő nem létezik, legfeljebb kialakul. Orbán sem bizonyult annak, pedig 2010-ben még én is reménykedtem. Nyolc év alatt sem sikerült beletanulnia.

"("legyen no az illleto")"
Ez eddig eszembe sem jutott. Nekem mindegy, milyen nemű lesz a miniszterelnökünk, .. de úgy látom, téged ez komolyan foglalkoztat.

'Szerintem, meg egy orszag miniszterelnoke legyen jo miniszterelnok."
Ámen!

"Ott van Angela Merkel, meg Theresa May. Siman van pelda noi miniszterelnokre."
Szerintem is. :o)

selek 2018.03.07. 16:44:27

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: itt nem kihátrálás van az alagútból hanem teljes elsötétítés. Szóval, birka, aki Orbánra vagy Gyurcsányra szavaz Nem a szoci-dk-t kell visszahozni, hanem LMP-Jobbikkal el kell számoltatni a múltat !

Attilajukkaja 2018.03.07. 16:52:21

@GyMasa:
"te csak nem jarkalsz elegge nyitott szemmel a kornyezetedben."
Nyilván az én hibám az is, hogy annyira magas a légszennyezettség Magyarországban. Meg a szelektív hulladék gyűjtéssel és veszélyes hulladékkal kapcsolatos problémák is.

"Minden normalis ember ugyel a kornyezetere. a sajat erdekszferajan belul"
Ebben sajnos tévedsz. Ha csak a levegő szennyezettségére gondolok, akkor komoly gond, hogy falun mindent elégetnek, amit csak tudnak, hogy ne fagyjanak meg. Műanyagot, textíliákat, stb. Ezzel iszonyatosan károsítják a saját közvetlen környezetüket. Sajnos.

"Attol meg valaki ugyelhet a kornyezetvedelemre, hogy nem kovetel, technikailag nem letezo, es csak kurvadraga helyettesito technologiakkal elerheto "eredmenyeket" amiknek a mellekhatasa "csak" a magas CO2 kibocsatas."
Nem tudom, miről beszélsz. De majd biztosan elmondod.

"Ott van a link a hozzaszolasomban!
Legalabb olvasd el a programjukat!"
OK. Szóval hol tolták túl?

"Megmondom oszinten, ez a kijelentes most meglepett!"
Mi lepett meg benne? Hogy Paks 2 elsősorban nem környezetvédelmi probléma a magyar gazdaság számára? Hát nem tudtad?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.07. 16:56:03

@selek:

"egy kis jobbikkal"

Az megvan, hogy fél éve a Jobbik még nácirasszista antiszemita volt? Mitől lett hirtelen szalonképes a baloldal számára?

Arra nem gondolsz, hogy egy esetleges győzelem esetén a Jobbikkal 4 éven át kormányozni is kellene?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.07. 16:59:36

@Attilajukkaja:

"Én nem így látom. Nem társultak az MSzP-vel, de józanul végiggondolták a lehetőségeket és belátják, hogy egyedül nem megy."

És akkor éppen az önmagát ezerszer kompromittált, jogilag is az MSZMP utódpártjának számító maszoppal kell összeállni?

"Milyen elveket?"

Jogos, hogy kijavítasz, én is azt kérdem: Milyen elveket? Hiszen soha nem voltak elvei az LMP-nek (sem).

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.07. 17:11:18

@Attilajukkaja:

"A szakértők elvileg pártatlanok. De valószínűleg igazad van. Akkor kinek higgyen az ember?"

A gyereket meg a gólya hozza...

"Nem tudom. 100 forint az tényleg sok lenne?"

Ma a nappali áram 37.75Ft/kWh - ez tömbön felüli fogyasztás, ha évi 1200kWh-nál kevesebbet fogyasztasz, akkor csak 35.5Ft/kWh körül van. Te döntsd el, ehhez képest sok lenne-e a 100Ft/kWh.

Nekem sok lenne, és sok más embernek is sok lenne, aki pl. a környezet kímélése céljából állt át hőszivattyús fűtésre. Rögtön a gázfűtés háromszorosába kerülne a környezetbarát hőszivattryús fűtés.

Mi ezen a télen már csak klímával, tehát hőszivattyúval fűtünk, egyetlen gramm szenet vagy fát, egyetlen köbcentiméter gázt nem fogyasztottunk. De 10Ft/kWh villanyárnál azonnal beizzítanék egy vegyes tüzelésű kazánt (szén és fa), aztán szarnék arra, mennyi füst, kéndioxid, pernye és egyéb szennyező anyag megy a levegőbe.

Látod, így lehet az eszetlen zöldséggel még annál is nagyobb kárt okozni, mint amennyi már úgyis van. Vagy nézd Németországot, ahol az atomerőművek leállításának elkezdése és a nagy megújuló termelés hatására újranyitják a szénbányákat és nő a fosszilis felhasnzálás.

Ja, és Németországban is csak a nagy zöldhullám óta kerül kb. 100Ft/kWh-ba az áram. De legalább ingyen jön a "zöld" energia. :DDDDDDDDDDDDD

Attilajukkaja 2018.03.07. 17:19:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"És akkor éppen az önmagát ezerszer kompromittált, jogilag is az MSZMP utódpártjának számító maszoppal kell összeállni? "
Akkor ismétlem: nem álltak össze. Taktikai szövetséget köznek, ... ha kötnek.

"Hiszen soha nem voltak elvei az LMP-nek (sem)."
Igaz. Hiszen ilyen alapon a Fidesznek sincsenek. Soha nem is voltak. .. ha csak nem a k
Kádárista rendszer újraélesztése.

"Ma a nappali áram 37.75Ft/kWh - ez tömbön felüli fogyasztás, ha évi 1200kWh-nál kevesebbet fogyasztasz, akkor csak 35.5Ft/kWh körül van. Te döntsd el, ehhez képest sok lenne-e a 100Ft/kWh."
Ehhez képest valóban sok a feltételezett 100 Ft. Nem tudom, mi lesz 15-20 év múlva, de most soknak tűnik.

"és Németországban is csak a nagy zöldhullám óta kerül kb. 100Ft/kWh-ba az áram."
Köszönöm az infót. Szívesen látnék erről valami linket.

"De legalább ingyen jön a "zöld" energia. :DDDDDDDDDDDDD"
Tényleg úgy gondolod, hogy a zöld energia ingyen jön?

selek 2018.03.07. 17:25:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Vona max. belügyér, biztos, hogy kisebb gazember, mint Pintér. Kisebb kár az országnak egy kis korlátozott sorkötelezettség, mint az oligarcha bandériumok folytatnak hidegháborút. Normális nemzetvédelemmel munkahely, képzés, eü, számos aktuális problémàt meg lehet oldani, és nem bunkó minimális hierarchiát létre lehet hozni. Lmp viheti a prímet és Orbàn, Gyurcsány ledarálható.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.07. 17:28:53

@Attilajukkaja:

"Akkor ismétlem: nem álltak össze. Taktikai szövetséget köznek, ... ha kötnek. "

"Taktikai szövetséget" kötnek a kommunista diktatúra állampártjának jogutódjával. Ezt hívják összeállásnak.

"Szívesen látnék erről valami linket."

Ha nem hiszed, akkor ne hidd el. Én nem fogok nekiállni keresgélni, legfőképp azért nem, mert semmi esélye annak, hogy bármivel meg tudnálak győzni. És nem is akarlak.

"Tényleg úgy gondolod, hogy a zöld energia ingyen jön?"

Hát nem? :O Pedig ez a sötétzöld mantra. "Die Sonne stellt keine Rechnung" - így szól a német sötétzöld lózung.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.07. 17:33:02

@selek:

"Normális nemzetvédelemmel munkahely, képzés, eü, számos aktuális problémàt meg lehet oldani"

Mit gondolsz, hány hónap alatt fogsz rájönni, hogy az oktatás és az egészségügy olyan problémák, amelyeket még az LMP+Jobbik szuperpáros sem lesz képes megoldani?

Cserében a kormányzásban gyakorlatlan pártocskák csetlése-botlása csődbe viszi az országot, erre mérget vehetsz. Vagy igénybe veszik a "jól bevált" szakemberek segítségét, és akkor az fog megismétlődni, ami eddig is volt.

Ne légy naiv.

Attilajukkaja 2018.03.07. 17:38:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
""Taktikai szövetséget" kötnek a kommunista diktatúra állampártjának jogutódjával. Ezt hívják összeállásnak."
Szerintem meg nem az. De ha nem érted a különbséget, akkor hanyagoljuk a kérdést, mert úgysem fogod megérteni az ideiglenes taktikai együttműködés fogalmát.

"Ha nem hiszed, akkor ne hidd el."
Vagyis nincs link. Értem.

"Hát nem? :O Pedig ez a sötétzöld mantra. "
Dehogy ez! :o)))) Tudom, ...ezt meg a Sorost tudod felhozni. Klassz!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.07. 17:50:26

@Attilajukkaja:

"Vagyis nincs link. Értem."

Én nem fogok keresgélni. A tény attól még tény marad, hogy nem hiszed el. De egye fene, legyen jó napod:

de.wikipedia.org/wiki/Strompreis

www.stromauskunft.de/strompreise/strompreisentwicklung/

Még egyszer bocsika, de nem fogom neked lefordítani, translate.google.com a barátod.

"ezt meg a Sorost tudod felhozni. Klassz!"

Bocsikácska, a Sorost épp te hoztad fel MOST. Én még csak nem is céloztam rá. :DD

selek 2018.03.07. 17:51:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: az mszmp èrtelmiségi elit mindig fogta felváltva a szoci, fidesz fiatalok kezét ? Nahát! Ma az unió mtatószámaihoz viszonyitva kerekítési különbözet Mo számai: Bod-Péter- Bodnár - Pogátsa triász kikényszeríti a növekedést, kezeli a multikat, finansz, kamatpol, munkanélküliség, stabilitást. Életmód-oktatás-prevenció-eü.kockázatkezelés, minden hülye külső fenyegetés helyett komoly munka. Minden szoci-fidesz túlárazott beruházás államosíthatö. Pontosan megmondomhol kinél mit kell vakarni. KIVÁGJUK A MOCSKOK BŐRE ALÓL A LOPOTT PÈNZT!

Attilajukkaja 2018.03.07. 18:20:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Bocsikácska, a Sorost épp te hoztad fel MOST."
Hát persze! :o)))

Attilajukkaja 2018.03.07. 18:22:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Még egyszer bocsika, de nem fogom neked lefordítani, translate.google.com a barátod. "
Nekem ennél jobb barátaim vannak. Amúgy tényleg nem tudok németül. :o(

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.07. 18:35:42

@Attilajukkaja:

"Amúgy tényleg nem tudok németül."

Eléggé el nem ítélhető módon a német áramárról német nyelven kerestem linkeket. :(

Egyébként soha nem túl késő elkezdeni tanulni, a német pedig a világon az egyik legkönnyebben tanulható nyelv.

Attilajukkaja 2018.03.07. 18:54:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
" a német áramárról német nyelven kerestem linkeket. :( "
Én is sajnálom.

"soha nem túl késő elkezdeni tanulni, a német pedig a világon az egyik legkönnyebben tanulható nyelv."
Ki is mondta ezt? Ja, az a KDNP-s aranybogár, a Hoffman Rózsika. Egyem a zúzáját! :o)))
Amúgy nem tervezem, hogy németül tanuljak. Minek?

laci_52 2018.03.07. 18:57:35

Az LMP egy kétes múltú, köpönyegforgató figurákból álló SZDSZ-klón párt. Senkinek sem fog hiányozni, ha kiesik a parlamentből...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.07. 19:11:54

@Attilajukkaja:

"Ki is mondta ezt? Ja, az a KDNP-s aranybogár, a Hoffman Rózsika. Egyem a zúzáját! :o)))"

Én mondtam, épp az előbb, fentebb.

Attilajukkaja 2018.03.07. 19:24:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Én mondtam, épp az előbb, fentebb."
Valóban. Te is ezt mondod.
Ettől függetlenül, én már lekéstem a német nyelvről. :o(

Mészárolós Lőrinc 2018.03.07. 20:00:27

If it looks like a duck, swims like a duck, and quacks like a duck, then it probably is a duck.

6.Lenin 2018.03.07. 20:05:43

@selek:

LMP-Jobbik .

- Szia János (Volner), de jó, hogy itt vagy.
-Szia Bernikém mi a problémád?
-Hát...izé... pisilnem kell.
-Semmi gond, tudok a közelben egy kiváló benzinkutat, gyere elviszlek. Ismerem a járást.
-Kösz, de siessünk, mintha már csepegne valami. És még rátok mondták, hogy nácik?
-Hát igen, rólunk mindenki hazudik. Pedig mi tudjuk, hogy mitől döglik a légy.

6.Lenin 2018.03.07. 20:13:56

@6.Lenin:

-Na, végre itt vagyunk, de hová megyünk János? Miért nem be?
-Bernikém, ti nem zöld pártiak vagytok, hát ki a zöldbe, de ne félj majd addig takarlak.
-Biztos , hogy jó megoldás?
-Biztos Bernikém, már be van járatva ez a módszer. Csak nyugodtan gyere velem, mondtam, hogy ismerem a járást.
-OK! akkor siessünk.

GyMasa 2018.03.07. 20:53:09

@Attilajukkaja:
...A szakértők elvileg pártatlanok. De valószínűleg igazad van. Akkor kinek higgyen az ember?...
El kell olvasni minél több témába vágó anyagot.
Főleg azokat, amik azt az oldalt elemzik, amit te elsőre nem tartasz szimpatikusnak.
Aztán alaposan végiggondolni, hogy hol vannak hiányosságoka z érvelésben, és megpróbálni érvekkel, és számokkal megcáfolni azokat.
Ha nem sikerül a cáfolat, akkor elképzelhető, hogy vagy igaz az érvelés, vagy magadat kell továbbképezni a témában, mert még nem vagy elég kompetens hozzá.
...Nem tudom. 100 forint az tényleg sok lenne?...
Most 35 HUF.
Szerinted, 70 HUF felár megérné egy olyan rendszerért, ami nem létezik, nem stabil, és nem olcsó?
De, mondjuk itt egy másik példa:
Most 25 HUF egy zsömle.
Fizetnél érte 75 HUF-t, ha tudnád, hogy
- mindenben ugyanaz, mint előtte, kivéve, hogy
- 1 óra alatt betonkeményre keményedik.
- Ha lemész a pékhez, akkor meg kell, hogy vegyed mindet, ami a boltban van,
- és azt mondják róla, hogy bizonyIsten környezetbarát (vagy szuper fogyókúrás, vagy valami ilyesmi...)
...Ilyen szakértő nem létezik, legfeljebb kialakul...
Ja, de ha lehet én arra szavaznék, hogy még az ELŐTT alakuljon ki, hogy 10 millió magyar sorsa felett lesz majdnem korlátlan hatalma.
Valahogy nagyobb nyugalommal fogadnék egy ilyen felállást.
... Orbán sem bizonyult annak, pedig 2010-ben még én is reménykedtem. Nyolc év alatt sem sikerült beletanulnia...
Mégha elfogadnám is a véleményedet, akkor sem hiszem, hogy akkor az lenne a jó megoldás, hogy MEGINT valaki alkalmatlant válassznuk meg, mert "hátha majd jó lesz".
...Ez eddig eszembe sem jutott...
Nekem sem, de Hillary-val kapcsolatban ez egy "komoly" érv volt akkor, hogy "dehát Ő lehetne az USA ELSŐ női elnöke".
És, nekem úgy rémlik, hogy ezt egyesek széllel kapcsolatban is megpróblták erőltetni.
..Nekem mindegy, milyen nemű lesz a miniszterelnökünk, .. de úgy látom, téged ez komolyan foglalkoztat...
Az mag,a hogy nő lenne, konkrétan nem érdekel, addig, amíg kompetens ME. lesz.
Ez viszont ott kezdődik, hogy neki kell kikaparnia a gesztenyét, és teljesen önerőből ME-ké válnia.
HA ezt meg tudja tenni, akkor felőlem legyen ő a ME.

Dr.oid 2018.03.07. 21:17:29

A FIDESZT 3.14tschánrúgni csak akkor esélyes, ha mindenhol 1 (azaz egy) db. "ellenzéki" jelölt marad. Ha másként nem megy kő-papír-ollóval. :) Így a falusi nem túl képzett birka szavaZOO is eleve biztonsággal kiigazodna, másrészt neaggyisten így még pluszban az eddig otthonmaradók is értelmét látnák hogy elmenjenek szavazni.

GyMasa 2018.03.07. 21:18:47

@Attilajukkaja:
...Nyilván az én hibám az is, hogy annyira magas a légszennyezettség Magyarországban...
Nem a te hibád, de nincs is neki egy, jól körülhatárolható oka.
Okok sora miatt vannak pl. szmogriadók.
Ezek közül a legfontosabbnak pl. semmi köze nincs a füst mennyiségéhez, mert az az ok az időjárás.
Ha hetekig szélcsend meg köd van, akkor alalkulnak ki az igazán durva szmogok.
Ezen túl a fő oka a légszennyezettségnek a vegyestüzelésű kazánok.
Aztán jön az ipar, és csak ezután pl. az autók. De pl. a szilárd részecskék kibocsátásához a dízelautóknak nagyobb köze van, mint a benzineseknek.
A legszennyezőbb járművek pedig ebből a szempontból, éppen azok, a 30+ éves, vastag fekete füstcsíkot maguk után húzó Ikarusz buszok, emylikek pont nem kitiltva vannak szmog idején Budapestről, hanem még többet is járnak, mint rendesen.
... Meg a szelektív hulladék gyűjtéssel és veszélyes hulladékkal kapcsolatos problémák is...
Milyen problémák vannak velük? Én nem hallottam semmiről!
...Ebben sajnos tévedsz. Ha csak a levegő szennyezettségére gondolok, akkor komoly gond, hogy falun mindent elégetnek, amit csak tudnak, hogy ne fagyjanak meg...
Normális embert mondtam.
Ez viszont akkor nem igénytelenség, hanem szegénység, amit teljesen másképpen kell kezelni, mint, ahogy itt írod.
A "mindent elégetés" pedig konkrétan bűncselekmény, szóval ezzel nem kellene takarózni.
...Nem tudom, miről beszélsz. De majd biztosan elmondod...
Olvasgass a nagyszerű, német Energiewende "sikeréről"
www.nytimes.com/2017/10/07/business/energy-environment/german-renewable-energy.html
2000 óta elköltöttek 189 milliárd EUR-t támogatásokra, mégis a 2020-as CO2 céljaikat nem fogjak tudni elérni.

"Ott van a link a hozzaszolasomban!
Legalabb olvasd el a programjukat!"
OK. Szóval hol tolták túl?
Mindegyik pontban, az 5-ből, ami le van írva.
(de, ezt most terjedelmi okokból nem részletezném)
Pl. a túlerőltetett időjárásfüggő használat terveivel.
Lásd a német helyzetet. Ők 18 évvel előttünk járnak, és azt a rendszert sokmindennek lehet mondani, de követendőnek nem. Évente átlagosan 10 milliárt EUR-t költöttek el a támogatásokra, mégis csak a problémák vannak mindenhol.
(csak, hogy kontextusba helyezzem, 12 milliard EUR Paks2 várható teljes költségvetése)
Tehát, a németek eddig elköltöttek 15 db Paks2 árát, és nem igazán oldották meg a helyzetet.
- 30ct 1 kWh áram a lakosságnak
- a CO2 2020-as céloknak a 70%-ánál járnak és esély sincs rá, hogy 2020-ig el is érnék.
- Ennél csak Dániában drágább az áram, ahol Európában a legmagasabb az időjárásfüggő energiatermelés aránya.
- A túltolt Szélerőmű- és napelem telepítés destabilizálja nem csak a német, de a környező országok villamosenergia rendszerét. (amikor több energiát termelnek, mint az igény, akkor a németek egyszerűen áttolták a feleleges áramot a Csehekre, Lengyelekre, Belgákra, és nekik kellett kikompenzálni azt.)
...Mi lepett meg benne? Hogy Paks 2 elsősorban nem környezetvédelmi probléma a magyar gazdaság számára?...
Az lepett meg benne, hogy a Paks-ellenes sötétzöld érvelés is így kezdődik, aztán jön a Csernobil-Fukushima- atomhulladék hármas (ami kb. 12 ezredmásodperces Google kereséssel, egy teljesen fogalmat,lan, de értelmes ember is cáfolni tud), és arról amit említettél, és amiben nagy igazság van, azaz a körülötte fennálló sunnyogásról, na, arról nincsen szó.
...Hát nem tudtad? ...
Én tudtam. A Sötétzöldek nem tudják, és ahogy látom, különösebben nem is érdekli őket.

6.Lenin 2018.03.07. 21:23:44

@Dr.oid:

Mo-on a lakosság közel 70%-a városlakó. Inkább ott keresd a bunkókat, akik nem élnek a szavazati jogukkal, valamiért (?).

GyMasa 2018.03.07. 21:24:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
...világon az egyik legkönnyebben tanulható nyelv. ...
Meg a faszomat Én 30 éve tanulom hellyel közzel, meg itt is élek lassan 5 éve, de egy elba...ott nyelv, amit soha nem leszek képes jól megtanulni...
:-D

blaubner 2018.03.07. 22:13:59

Az ehhez hasonloan gazdag ervelestechnikaval rendelkezo szinvonalas irasok megerositenek abban, hogy tovabbra is kb. az LMP az egyetlen vallalhato part.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.07. 22:21:20

@GyMasa:

Na jó, elismerem, hogy némi provokatív éllel írtam ezt. Azt ellenben fenntartom, hogy messze nem olyan nehéz, mint ahogy sokan írják, bár én kisgyerek koromban tanultam, szinte második anyanyelvként, így az én véleményem nem sokat számít.

Te valószínűleg felnőttként kezdted tanulni, felnőttként pedig minden nyelv sokkal nehezebb.

szofista 2018.03.07. 22:40:45

"Egy szimpatikus arculatú párt"
Amelynek - és ez ma már a napnál világosabb- még a neve is hazugság?

Attilajukkaja 2018.03.08. 13:25:45

@GyMasa:
"Fizetnél érte 75 HUF-t, ha tudnád, hogy
- mindenben ugyanaz, mint előtte, kivéve, hogy
- 1 óra alatt betonkeményre keményedik.
- Ha lemész a pékhez, akkor meg kell, hogy vegyed mindet, ami a boltban van,
- és azt mondják róla, hogy bizonyIsten környezetbarát (vagy szuper fogyókúrás, vagy valami ilyesmi...)"
Nem örülnék neki, ... de ennek a példának szerencsére semmi köze az alternatív energiaforrásokhoz. Főleg, ha azok hosszútávon fenntarthatók és környezetbarátok.

"...Ilyen szakértő nem létezik, legfeljebb kialakul..."
Bizony kialakulnak. Mint minden szakértő: ez is egy szakma.

"akkor sem hiszem, hogy akkor az lenne a jó megoldás, hogy MEGINT valaki alkalmatlant válassznuk meg, mert "hátha majd jó lesz""
Még mindig ezerszer jobb, mintha olyat kerül ki győztesként, akiről BIZTOSAN tudjuk, hogy alkalmatlan.

"Hillary-val kapcsolatban ez egy "komoly" érv volt akkor, hogy "dehát Ő lehetne az USA ELSŐ női elnöke".
És ennek mi köze hozzám vagy Mariska nénihez, aki azt sem tudja, ki az a Hillary? Amúgy meg egyáltalán nem volt semmilyen komoly érv Hillary mellett.

"nekem úgy rémlik, hogy ezt egyesek széllel kapcsolatban is megpróblták erőltetni."
Úgy rémlik? Vagyis csak gondolod, mert semmilyen alapja sincs.

"Ez viszont ott kezdődik, hogy neki kell kikaparnia a gesztenyét, és teljesen önerőből ME-ké válnia. HA ezt meg tudja tenni, akkor felőlem legyen ő a ME."
Elég rátermettnek tűnik.

"nincs is neki egy, jól körülhatárolható oka.
Okok sora miatt vannak pl. szmogriadók."
Ez utóbbival egyetértek, de attól még elég jól körülírható okai vannak. Ezeket te is felsoroltad.

"Milyen problémák vannak velük? "
Főleg a veszélyes hulladék tárolásával, megsemmisítésével vannak komoly gondok.

"Normális embert mondtam.
Ez viszont akkor nem igénytelenség, hanem szegénység, amit teljesen másképpen kell kezelni, mint, ahogy itt írod."
Szóval a falusi ember szerinted nem normális? Amúgy nem csak a szegények égetnek el mindent, hanem mások is, mert ott mindig ez volt a szokás. Eszükbe sem jut, hogy egy textília vagy bútor elégetése milyen szennyező lehet, mert nincsenek erről felvilágosítva.

"A "mindent elégetés" pedig konkrétan bűncselekmény, szóval ezzel nem kellene takarózni."
Szerinted nekem bármivel is "takaróznom" kellene? Falun meg sokan azt sem tudják, hogy ez szabálysértés vagy bűncselekmény.

"2000 óta elköltöttek 189 milliárd EUR-t támogatásokra, mégis a 2020-as CO2 céljaikat nem fogjak tudni elérni."
Aha! Szóval nálunk inkább ellopják ezeket a pénzeket, mert úgysem lehet elérni a kitűzött célokat? :o)

"a németek eddig elköltöttek 15 db Paks2 árát, és nem igazán oldották meg a helyzetet."
És mennyivel jobb Paks 2, ami annyi energiát termel, hogy exportálnunk kell majd? Ami ugye elég ráfizetéses dolog. Ráadásul ott a radioaktív hulladék is.

"amiben nagy igazság van, azaz a körülötte fennálló sunnyogásról, na, arról nincsen szó."
Különben hogy lehetne ellopni a pénz egy (nagy?) részét? Különben meg nagyon is szó van. Folyamatos a tiltakozás az ellen, hogy Orbánék mindent titkosítanak.

"Én tudtam. A Sötétzöldek nem tudják"
Pedig elég régóta tiltakoznak ellene.

GyMasa 2018.03.08. 15:54:20

@Attilajukkaja:
..Nem örülnék neki, ... de ennek a példának szerencsére semmi köze az alternatív energiaforrásokhoz. Főleg, ha azok hosszútávon fenntarthatók és környezetbarátok...
Akkor javaslom, hogy olvass után, mert az időjárásfüggő energia előállítása nemcsak abból áll, hogy "a nap ingyen süt, a szél ingyen fúj"
- Ezeknek az energiaforrásoknak a rendelkezésre állása 20% alatt van éves szinten, a magyar viszonylatban. (UK, meg Dán OFFSHORE szélfarmok historikus adatai szerint ott a rendelkezésre állás 45% körül alakul, de jelenleg ehhez túl kevés tengere van az országnak. Én még drágább is az Offshore erőmű telepítése, és majdnem fele az élettartama)
(tehát, ahhoz, hogy legyen ugyanannyi széllel megtermelt villamosenergiád, egyből 5x annyi szélerőművet kell telepítened)
- A villamos energia tárolása nagy mennyiségben techinkailag sem megoldott. Azaz még drágán SEM tudsz rá jól működő megoldást venni. Tehát, amit megtermelsz, azt mind el is kell azonnal használni.
- Ha pedig nincs igény az energiára, akkor gyakorlatilag vagy eladod a SPOT piacon (HURRÁ, NE-GA-TÍV Áramár!) és buksz rajta, vagy elkezdenek kiesni az ország egyes részei, ahogy a túlfeszültségtől elkezdenek lekapcsolni az alállomások.
Tehát, eszerint egy adott országban nem célszerű az átlagos minimális fogyasztásnál nagyobb beépített időjárásfüggő kapacitást kiépíteni, mert az csak ráfizetést, sé stabilitási gondokat okoz. Ez ma, Magyarországon valahol a 3-4 GW környékén van.
- Bármennyi időjárásfüggőt is telepítesz, mivel az idö kb 80%-ában nulla a termelése, és fogalmad sincs róla, hogy ez mikor van, így ugyanannyi fosszilis erőműnek is léteznie kell, hogy ne legyen áramszünet naponta 2x az országban. (úgyhogy, akkor csapjál hozzá a költségekhez még egy fosszilis kapacitást is.)
- Aztán itt van az élettartam kérdése is: Egy fosszilis erőmű 30-50 évig termel.
Egy napelen kb 30 évig, egy onshore szélerőmű pedig 15-20 évig. AZ offshore erőművek még ennél is rosszabb mutatókkal rendelkeznek, újabb kutatások (üzemeltetési adatok elemzése) alapján inkább a 12 évhez áll közel az élettartamuk. Egy atomerőmű várható élettartama 60-80 év.
Utána új szélkereket kell telepíteni.
- A szélturbinák lebontás utáni újrafeldolgozásának jelenleg nincs technológiája. A "kezelés" azt jelenti, hogy "ásunk neki egy nagy gödröt, és beletemetjük). Mellesleg az üvegszál is veszélyes hulladék.
Tehát, összegezve:
1kWe villamos energia megtermeléséhez a teljes élettartamra (50 év) vetítve szükség van kb 1,1x fosszilis erőműre (az éves, kb. 10%-os kiesés miatt)
Ezzel szemben:
- Szélerőműből
- egyszer kell 5x túlméretezés a vacak rendelkezésre állás miatt
- aztán 2,5-3x-os túlméretezés az élettartamkülönbség miatt
- És még ráadasnak 1x fosszilis erőmű, aminek ugye gyrsan indíthatónak kell lennie, hogy legyen áram, amikor hírtelen eláll a szél.
Ami összesen ugye egy 1kWp szélerőmű 16x árát jelenti 50 év alatt.
(ebből ugye 5x az azonnali kiadás, a többi pedig elnyújtva keletkezik az élettartam alatt.)
Ebből, azért látszik, - remélem, további magyarázat nélkül is - hogy azért a "Szél ingyen fúj" jellegű érvelés az nem túl acélos lábakon áll.

Attilajukkaja 2018.03.08. 16:06:14

@GyMasa:
"Ha pedig nincs igény az energiára, akkor gyakorlatilag vagy eladod a SPOT piacon (HURRÁ, NE-GA-TÍV Áramár!) és buksz rajta"
És at atomenergiával előállított árammal nem ugyanez a helyzet. Egy szakembertől hallottam, hogy Paks 2 túl lett méretezve a magyar igényekhez képest.

"a "Szél ingyen fúj" jellegű érvelés az nem túl acélos lábakon áll"
Még szerencse, hogy itt senki ilyet nem mondott. Eddig csak te hoztad fel.
Amúgy meg nem tudom, Magyarországnak melyik alternatív energiaforrás(ok) lennének a legalkalmasabbak, de biztosan léteznek olyanok is.

GyMasa 2018.03.08. 16:12:38

@Attilajukkaja:
...Még mindig ezerszer jobb, mintha olyat kerül ki győztesként, akiről BIZTOSAN tudjuk, hogy alkalmatlan...
Azt nem tudom, mi alapján jelented ezt ki, de pl. az országot visszahozta a csőd széléről.
...És ennek mi köze hozzám vagy Mariska nénihez, aki azt sem tudja, ki az a Hillary?...
Azért _ENNYIRE_ nem kellene tájékozatlannak lenni.
...Amúgy meg egyáltalán nem volt semmilyen komoly érv Hillary mellett....
Ehhez képest viszont Trumpot az utolsó pillanatig mindenki totál esélytelennek tartotta.
...Úgy rémlik? ...
Már nem emlékszen a pontos cikkre, csak arra, hogy eléggé felbaszott ezt az érvelést hallani.
..Vagyis csak gondolod, mert semmilyen alapja sincs...
Ja, nyilván beképzelem csak itt magamnak, mert túl sok varázsgombát fogyasztottam, ugye?
De, a kedvedért rákerestem:
Ezt konkrétan ő maga nyilatkozta:
"Igazságtalannak tartom, hogy miközben a magyar emberek több mint fele nő, a döntéseket mégis szinte kizárólag férfiak hozzák. Emiatt az elsősorban a nőket érintő problémák folyamatosan háttérbe szorulnak. Ráadásul egy női miniszterelnök megválasztása szimbolikus jelentőséggel is bír, mert mindenki érezné, hogy mostantól a nőknek is valós szava lesz a politikában."
www.blikk.hu/aktualis/politika/szel-bernadett-szerint-ezert-van-szukseg-noi-miniszterelnokre/118qn5c
Úgyhogy maradjunk annyiban, hogy azért VAN alapja.
...Főleg a veszélyes hulladék tárolásával, megsemmisítésével vannak komoly gondok...
De mik azok a gondok?
..Szóval a falusi ember szerinted nem normális?...
Ezt nem mondtam, hanem ezt:
"Minden normalis ember ugyel a kornyezetere. a sajat erdekszferajan belul"
Azon túl pedig, azért komoly kétségeket vet fel bennem ha valaki égeti a különféle anyagoka, amelyikek tömör fekete, maró szagú füsttel égnek, és fel sem merül benne, hogy valami nem OK...
...Amúgy nem csak a szegények égetnek el mindent, hanem mások is, mert ott mindig ez volt a szokás...
Akkor is bűncselelmény.
És a törvény nem ismerete nem mehtesít a következmények alól.
...Eszükbe sem jut, hogy egy textília vagy bútor elégetése milyen szennyező lehet, mert nincsenek erről felvilágosítva...
..Szerinted nekem bármivel is "takaróznom" kellene?...
nem, viszont ne is mentegesd azokat, akik megszegik a törvényt.
...Falun meg sokan azt sem tudják, hogy ez szabálysértés vagy bűncselekmény...
Lásd fentebb!
..Aha! Szóval nálunk inkább ellopják ezeket a pénzeket, mert úgysem lehet elérni a kitűzött célokat? :o)...
Sajnos rosszhírem van!
Azok a pénzek bizony ugyanúgy a német "haverok zsebeinek a feltőkésítésre lettek fordítva, csak a német EUR-ok valahogy kevésbé látványosan veszítik el a "közpénz jellegüket".
...És mennyivel jobb Paks 2, ami annyi energiát termel, hogy exportálnunk kell majd?...
Nem fog annyi energiát termelni.
Paks2 2,4 GW-os lesz az ország minimális fogyasztása pedig 3-4 GW között mozog.
Éppenhogy még kevés is lesz a teljesítmény.
... Ami ugye elég ráfizetéses dolog....
Csak akkor, ha kevesebbért adod el, mint amennyiért megtermelted ;-)
...Ráadásul ott a radioaktív hulladék is...
Mi van vele?
...Különben hogy lehetne ellopni a pénz egy (nagy?) részét? Különben meg nagyon is szó van. Folyamatos a tiltakozás az ellen, hogy Orbánék mindent titkosítanak...
Ebben egyet értünk, szerintem is alapnak kellet volna lennie végig a teljes nyítségnak.
...Pedig elég régóta tiltakoznak ellene. ...
Ettől még kicsit sem lesz igazuk.
Ez nem érv.
Úgy is mondhatnám, hogy elég régóta hülyék.

GyMasa 2018.03.08. 16:24:10

@Attilajukkaja:
...És at atomenergiával előállított árammal nem ugyanez a helyzet...
Igen, ha olcsóbban adod el, mint amennyiért megtermeled.
...Egy szakembertől hallottam, hogy Paks 2 túl lett méretezve a magyar igényekhez képest...
Ugye, ez a "szakember" nem azt hozta ki az érvelése végén, hogy Paks2 szar, és inkább megújulok kellenének?
Mert, akkor pont sikerült egy "nem jó" (illetve csúnyá egy irányba elfogult) szakemberrel beszélned.
Lásd fentebb:
Paks2 2,4 GW teljesítményű lesz, az ország minimális fogyasztása pedig 3-4 GW között van.
Amit még esetleg hallhattál, az az, hogy az építkezés ideje alatt, az eredeti tervek szerint lesz egy pár éves időszak, amikor a két erőmű egyszerre fog termelni, és akkor lesz egy pár év, amikor valóban lesz ilyen rizikó. De már be is jelentették az első késést :-)
...Még szerencse, hogy itt senki ilyet nem mondott...
Lehet, hogy TE nem mondtad, de ez szokott lenni a sötétzöldek egy végső érve.
...Eddig csak te hoztad fel...
Mert kíváncsi voltál a dolgok hátterére.
...Amúgy meg nem tudom, Magyarországnak melyik alternatív energiaforrás(ok) lennének a legalkalmasabbak, de biztosan léteznek olyanok is...
Igen, és ami _JELENLEG_ NEM az időjárásfüggők.

Attilajukkaja 2018.03.08. 16:39:18

@GyMasa:
" pl. az országot visszahozta a csőd széléről."
Azt már Bajnai elkezdte, és valószínűleg folytatni is tudta volna. Azért az a 2009-es gazdasági válság mindenkit megrázott.

"Azért _ENNYIRE_ nem kellene tájékozatlannak lenni."
Persze, hogy nem kellene. De falun tényleg nem tudják az emberek.

"Ehhez képest viszont Trumpot az utolsó pillanatig mindenki totál esélytelennek tartotta."
De nem azért, mert férfi. :o)))
...Úgy rémlik? ...

"Ja, nyilván beképzelem csak itt magamnak, mert túl sok varázsgombát fogyasztottam, ugye?"
Nem tudom, mennyi varázsgombát fogyasztasz, de elhiszem, hogy valahol olvastad. Biztosan a Lokálban vagy a Magyar Időkben. Talán a 888-on?

"De, a kedvedért rákerestem"
Ah, köszi!

"Igazságtalannak tartom, hogy miközben a magyar emberek több mint fele nő, a döntéseket mégis szinte kizárólag férfiak hozzák. Emiatt az elsősorban a nőket érintő problémák folyamatosan háttérbe szorulnak. Ráadásul egy női miniszterelnök megválasztása szimbolikus jelentőséggel is bír, mert mindenki érezné, hogy mostantól a nőknek is valós szava lesz a politikában."
Ez mind szép és igaz, de ezért senki nem fog női miniszterelnököt választani. Ezt nyilván ő sem úgy gondolta, hogy EZÉRT válasszák meg.

"Minden normalis ember ugyel a kornyezetere. a sajat erdekszferajan belul"
Ha tud róla, akkor igen.

"komoly kétségeket vet fel bennem ha valaki égeti a különféle anyagoka, amelyikek tömör fekete, maró szagú füsttel égnek, és fel sem merül benne, hogy valami nem OK..."
Nem is gumiabroncsokra gondoltam (azokat tényleg csak a mélyszegények égetik), hanem - ahogy említettem, - ruhaneműket, fabútorokat, kisebb zacskókat. Ezeknek nincs se erős füstje, se szaga, mégis nagyon szennyezik a levegőt a kezelésükre használt vegyszerek miatt. Egy égéstechnikai szakember elmondta, hogy még a kandallók is légszennyezők az apró és szinte észrevehetetlen koromszemcsék miatt.

"Akkor is bűncselelmény."
Elhiszem, és szerintem nagyon fontos lenne minden második Soros plakát helyett ilyesmikre is felhívni az emberek figyelmét. Amúgy meg szerintem a falevelek égetése pl. csak szabálysértés.

"nem, viszont ne is mentegesd azokat, akik megszegik a törvényt."
Te összekevered a dolgokat: én nem mentegettem senkit, csak elmeséltem neked, mi a helyzet vidéken. Ezt amúgy magam is tapasztaltam nem egyszer.

"Azok a pénzek bizony ugyanúgy a német "haverok zsebeinek a feltőkésítésre lettek fordítva, csak a német EUR-ok valahogy kevésbé látványosan veszítik el a "közpénz jellegüket"."
Ha te mondod! :o)))

"Csak akkor, ha kevesebbért adod el, mint amennyiért megtermelted ;-)"
Európában állítólag ráfizetéses az energiaexport.

"Mi van vele?"
A hulladékot el kell valahova tenni. Mi más lenne vele?

Ebben egyet értünk, szerintem is alapnak kellet volna lennie végig a teljes nyítségnak."
Ebben tényleg egyetértünk.

"Ettől még kicsit sem lesz igazuk.
Ez nem érv."
Arra érv, hogy azt mondod, nem is tudnak róla. Akkor szerinted miért tiltakoznak?

"Úgy is mondhatnám, hogy elég régóta hülyék."
Lehet, de lehet, hogy nem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.08. 16:45:31

@GyMasa:

Ne fáradj, úgysem tudod meggyőzni. Ezerszer leírtad, leírtuk már mindezt, mindhiába.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.08. 16:53:02

@Attilajukkaja:

"Amúgy meg nem tudom, Magyarországnak melyik alternatív energiaforrás(ok) lennének a legalkalmasabbak, de biztosan léteznek olyanok is."

Egészen biztosan.

1) Ott van mindjárt Széles Gábor energiacellája. Ez egyből a világ vezető energiatermelőjévé teszi Magyarországot, minden lakásban ingyen dől majd az energia a konnektorból.

2) Aztán ott van Egely György vízautója, ami forradalmasítja a közlekedést és csődbe viszi az összes autógyártót, beleértve a Teslát is. Autógyártó nagyhatalom leszünk, mert a módszert Egely senkinek nem adja ki.

3) Egely vákuumenergia-kicsatoló eszköze is korlátlan energiaforrást biztosít. Olvasd el a könyveit, valamelyik vebezetőjében gynyörűen le is rajzolta a vákuumenergia-kicsatoló felépítését. Persze pár apró részletet kihagyott, nehogy lekoppintsák.

4) A legzöldebb energiát hagytam a végére. Minden sötétzöld kap otthonra egy biziklire szerelt dinamót, azt tekerheti, ha nincs áram. Persze ehhez többet kell ennie, ezért spenótot kell termesztenie a kertben vagy az erkélyen. De a spenót zöld, ezért az így megtermelt energia is zöld. Nagyn-nagyon zöld, sőt sötétzöld.

Attilajukkaja 2018.03.08. 18:30:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Ne fáradj, úgysem tudod meggyőzni."
Sajnos tényleg nem vagytok meggyőzőek. Attól, hogy sokszor leírjátok, még nem lesztek azok.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.08. 20:20:21

@Attilajukkaja:

Van egy rossz hírem a számodra: a tények függetlenek a ti (sötétzöldek) nedves álmaitokól.

Az meg nem igazán érdekel, meggyőzőnek tartasz-e engem, bennünket. Én már rég letettem arról, hogy tízezerszer leírt, tudományosan igazolt tényeket, érveket ismételgessek szemellenzős, elvakult sötétzöldeknek. GyMasa még fiatal és naiv, ifjonti hévvel próbál meggyőzni téged/titeket, de én már tudom, hogy ez reménytelen vállalkozás.

Szerencsére nemcsak reménytelen, hanem fölösleges is. Paks 2 megépül akkor is, ha a fejetek tetejére álltok. Emellett a megújuló energiaforrások is megtalálják az őket megillető helyet az energiamixben, bőven van és lesz nekik hely Magyarország energiaellátásában is.

Tudod, köztetek és köztünk az az alapvető különbség, hogy míg ti elvakultan ellenzitek az atomenergiát, mi nem ellenezzük a megújulókat, csupán az ésszerű és gazdaságos felhasználásukat akarjuk elérni. Nagy különbség, de te ezt úgysem fogod megérteni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.08. 20:51:20

Olvasom a Zindexen a felháborodott véleményeket, írásokat Lázár János bécsi megszólalásáról. Aztán olvasom a hírt arról, hogy egy afgán "menekült" Allahot éltetve életveszélyesen megkéselt jópár embert Bécs utcáin.

Én még azt is hajlamos vagyok elhinni, hogy Bécs ma is biztonságos városnak számít. De ugye az említett afgán "menekült" beutazása előtt még biztonságosabb volt?

GyMasa 2018.03.09. 12:38:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
AZ haggyan, de mostmegmeg kiderult ket menedekkerorol is, hogy terroristak voltak...
Rettenet!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.09. 16:21:34

@GyMasa:

Szemenszedett hazugság. Azok a szegények egy óvodának adakoztak, nem az IS-nek, csak véletlenül elírták a számlaszámot. És amúgy sem terroristák, hanem tenoristák - na jó, a nő szoprán.

www.youtube.com/watch?v=JYnViM3HBwg

Attilajukkaja 2018.03.09. 17:33:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"ugye az említett afgán "menekült" beutazása előtt még biztonságosabb volt?"
Nem ismerem a statisztikákat, de nem zárom ki.
Amúgy szörnyű dolog minden bűncselekmény, akár afgánok, akár magyarok követik el. Főleg a késelések, mert azok halálosak szoktak lenni.

"a tények függetlenek a ti (sötétzöldek) nedves álmaitokól."
Ez nem egy tényszerű hozzászólás, ... inkább olyan odamondós. Ezért nem is reagálok rá.

"nem igazán érdekel, meggyőzőnek tartasz-e engem, bennünket."
Tudom. Ez a Fidesz alap politikája. Nem érdekli senki véleménye.

"már rég letettem arról, hogy tízezerszer leírt, tudományosan igazolt tényeket, érveket ismételgessek szemellenzős, elvakult sötétzöldeknek."
Akkor miért nem hagyod végre abba? Mindkettőnknek könnyebb lenne.

"Paks 2 megépül akkor is, ha a fejetek tetejére álltok."
Ettől félek!

"Emellett a megújuló energiaforrások is megtalálják az őket megillető helyet az energiamixben,"
Akkor már minek?

"míg ti elvakultan ellenzitek az atomenergiát, mi nem ellenezzük a megújulókat, csupán az ésszerű és gazdaságos felhasználásukat akarjuk elérni. "
Na ja. Csupán ennyi a különbség közöttünk: én elvakult vagyok, te pedig Orbán rajongó! :o))))

"Nagy különbség, de te ezt úgysem fogod megérteni."
Hogy a fenébe ne érteném meg? Jobban értem, mint szeretnéd!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.03.09. 18:35:52

@Attilajukkaja:

"Akkor miért nem hagyod végre abba? Mindkettőnknek könnyebb lenne."

Már rég abbahagytam. Nem vetted észre, hogy már rég nem írok neked érveket? Fölösleges lenne, minek fáradjak? Pearls before swines? No fucking way!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.28. 19:19:47

@hillman.:

"@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Most arra mennek, hogy épüljön a magyar tőke."

Nézd csak meg a neveiket; magyaritott a többségük. Elvétve van köztük magyar. Attol, hogy magyarnak hiszik(?) és vallják magukat még nem lesznek azok. Az öseik azért magyaritották nevük mert elönyöket reméltek töle.
A "magyar" deutsch tamás is felvette a für nevet amikor hasznot remélt töle, majd mikor ciki lett elvetette.
" Deutsch nyíltan vállalja zsidó származását mint magánember és mint politikus."
A simicska is autentikus magyar név.

Migráncs mocskok ezek nem magyarok és közben a magyarokét lopják. Mindezt már megszoktuk... ...de legalább ne magyarkodnának.

Nem a nemmagyarokkal van a baj, hanem azokkal akik eljátszák a magyart, hogy lophassák a létjavakat."

Na és kit érdekel a származás? Senkit.

Attilajukkaja 2018.03.29. 11:02:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
" Nem vetted észre, hogy már rég nem írok neked érveket? "
Akkor meg minek zaklatsz?

Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal

süti beállítások módosítása