Belenéztem a tévébe, és megállapítottam, egy soha véget nem érő horrort vetítenek az országban. Mert a parlamenti színjáték tovább folytatódik. 

Mintha a Rémálom az Elm utcában menne újra meg újra meg újra. Pontosan ilyen a magyar politikai élet. Bő egy hónapja még a folyamatos latolgatásokat, egyezkedéseket, ajtócsapkodásokat, üzengetéseket és durcáskodásokat követhettük ellenzéki oldalon. Mégis reménykedtünk, hogy lesz eredménye, mert ennyi vak ember nem élhet az országban, akiknek megfelel, hogy Orbán Viktor immár a leggazdagabb magyar. No, nem papíron, mert azon Mészáros Lölő. De azért hülye nem vagyok! Aztán arcunkba kaptunk egy óriási maflást (azt a részét most hagyjuk, hogy a maflás rohadtul nem volt sportszerű). Azóta különböző fázisokon megyünk keresztül: sokk, bénultság, elkeseredettség, depi, dac, csakazértis kimegyünk az utcára, elfogyott a kedv, minek megint tüntizni, ezen úgysem lehet változtatni.

A kormánypártok pedig ezzel egyidejűleg tovább arcoskodnak. Nagyképűen kitiltják már az alakuló ülésről az újságírókat (miközben a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő jordán "üzletember" díszvendégként ücsöröghet az erkélyen), és vagy nem válaszolnak a kérdésekre, vagy csak baromságokat. Pökhendi félszavakból annyi derül ki, pont leszarják saját választóikat (ahogy választások előtt is), mert már túl vagyunk a választáson. Nincs program, nincs jövőkép, csak a rizsa. Pontosabban van jövőkép: Magyarország megvédése. Ide csak az juthat be, aki a kormánytagoknak eleget fizet. Egyébként pedig az új kormány nem sokban különbözik az előzőtől, hisz a vetésforgó jól bevált módszer. Mivel amúgy is csupa zseniről van szó, tök mindegy kit melyik minisztériumba vagy tárcához küldenek. A Fidesz-KDNP-ben mindenki mindenhez ért. Rezsiszilárd így lesz nagy honvédő, a már annyiszor lejáratódott Arogán Anti feladatköre bővül a turizmussal, Kósa Kupak Lala pedig nemhogy meghúzódna a jótékony félhomályban, a Fidesz kampányfőnöke lesz a jövő évi önkormányzati választási kampányban.

De az ellenzékről se feledkezzünk meg. Jól érezték ők, hogy az április 8-át követő tüntetéseken csakis megfigyelőként vehetnek részt. Az utcára vonuló tömeg ugyanis őket is kárhoztatta az újabb kétharmadért (nem csak a kormánypárti propagandát és csalást). Erejük totál elfogyott. A szeg pedig ismét kibújt a zsákból: nincs itt semmiféle egység a kormánnyal szemben. A közös vereség sem hozta össze a pártokat. Új elképzeléseik sincsenek. Minden nap levágnak valami oltári nagy marhaságot valamelyik médiában. Csakhogy az okoskodásuk már annyira unalmas és átlátszó, hogy inkább átkapcsolunk az esti mesére. Arra viszont van fantáziájuk, hogyan ábrándítsák ki még inkább az ellenzéki szavazót.

Valamiért derogál nekik a tökös hozzáállás. Mosolyogva átveszik mandátumukat, szépen besomfordálnak a parlamenti alakuló ülésre, és tovább asszisztálnak a következő 4 éves színjátékhoz. Magyarázhatják, hogy őket a nép választotta képviselőnek, és az a dolguk, hogy részt vegyenek a parlamenti munkában. Valójában hiszi a piszi. Szabó Szabolcs a trójai falóra erősen hajazó LMP frakciójába ül be, holott az őt megválasztó állampolgár esetleg úgy gondolta volna, hogy ha már muszáj, akkor a PM-hez csatlakozik. Szél Bernadett mégsem nemzetkockázati tényező, egyhangúlag szavazták meg a Nemzetbiztonsági Bizottság tagjának. (Hm, vajon a fideszes képviselők miért nem tartanak tőle úgy, mint egy pestisestől?) És ez még csak a kezdet. Idővel majd az is kiderül, melyik ellenzékinek milyen szerep jut a horror szappanopera 2349-dik részében.

Azt azonban az ellenzék nem tudta egységesen felvállalni, hogy távol marad a parlamenti alakuló üléstől, amivel kétségbe vonta volna annak legitimitását. De más kezdeményezést sem láttunk tőle a választások óta. Ha pedig nincs egy erő, ami mögé be lehet sorakozni, az ellenállás hasztalan. A civilek által kezdeményezett megmozdulások ugyanis napról napra kerülnek közelebb a végkimerüléshez (vagy talán már benne is vannak az agóniában). Mert ami kedden történt, inkább vicces volt, mint komoly. Annyira harmatgyenge felszólalásokat hallhattunk, hogy az már nekem volt kínos. Arról már nem is beszélve, amikor a szervezők a világító mobilokkal akarták megmutatni a tömeg erejét a napfény kellős közepén. Ám az új erő csak nem jön. A régi meg kuka. Készüljünk fel ezért lelkileg arra, hogy hamarosan újabb részekkel gyarapodik a nemzeti horroropera. És még az sem kizárt, az egyszerű átlagember már nem nézője lesz a sorozatnak, hanem résztvevője, mondjuk prédaként.