Svájcban nem jó nyaralni, mert utána Magyaroroszágot még mocskosabbnak, még élhetetlenebbnek érzékeljük, mint azelőtt. És ne álmodozzunk arról, hogy unokáink majd látni fogják azt az életszínvonalat! Svájc nem egy másik ország. Egy másik bolygó.

Lázár János hírhedt videója sokkal nagyobbat szólt volna, ha Svájcban készíti (csak már nyilván nem fért bele a büdzsébe a zürichi expressz). Kimehetett volna bármely random idilli tó partjára, és filmezhette volna a fűben grillező migránsokat. Vagy legalábbis migránsnak tűnő illetőket, akik vígan sütögetnek, miközben arab jellegű dallamok törnek elő a táskarádiójukból. A bibi csak az lett volna, hogy semmiféle szemetet nem hagynak maguk után. No, nem azért, mert annyi arrafelé a szemetes. Épp ellenkezőleg. A szemetét mindenki haza viszi grillezés után.

Ha jobban belegondolok, ez mégsem lett volna alkalmas forgatási helyszín a magyar nép elrettentésére. Sokkal inkább olyan az egész, mintha megelevenedett volna valamely Őrtorony magazin duplaoldala: a legkülönbözőbb bőrszínű nációk ücsörögnek békében egymás mellett. Már csak épp az egzotikus nagyvadak hiányoznak mellőlük. Földre szállt Paradicsom, de tényleg. Hirtelen eszembe jut, amit Orbán Viktor mondott egy téli reggelen, amikor meglepetésszerűen meglátogatott egy budapesti hajléktalanszállót: nincs balhé, béke van!

Úgy tűnik, itt már megvalósult a Soros-terv. Irigylem is őket érte!

Egy magyar ember számára elképzelhetetlen jelenetekkel találkozunk a hegyekben is. Túrázunk, caplatunk, faljuk a kilométereket, egyszer csak megéhezünk. Nosza, süssünk kolbászt! Hol? Hát persze, hogy az út mentén kiépített számtalan sütögető hely egyikén, amelyek mellett van kis házikó is, benne ingyen tüzifával, gyújtóssal, újságpapírral. Vajon Magyarországon hány óráig lenne teljes a felszerelés egy ilyen helyen? Ugyan, előbb a grillrácsot vinnék el! - jegyzi meg keserűen valamelyikünk. Az már csak hab a tortán, hogy vadidegen emberek használják közösen ugyanazt a tüzet, az élni és élni hagyni elv jegyében eszik egy azon helyen több család is. Nincs balhé, béke van!

Zürich kertvárosában sétálgatva szinte ordít az utcákról a tisztaság, a jólét és a közbiztonság. Időnként elhúz mellettünk egy Tesla a maga csendességében, halkan zümmögve válaszol rá a robotfűnyíró. Amit nem visznek be a háziak éjszakára sem az előkertből. Pedig nincs is kerítés.

Évekkel ezelőtt olvastam egy interjút valamely magyar orvossal, aki kivándorolt Svájcba. Ő így nyilatkozott az ottani életéről: az a jó ebben az országban, hogy úgy általában békén hagyják az embert. Ezzel a mondattal nagyon sokáig nem tudtam mit kezdeni. A Soros-kampány idején értettem meg igazán, hogy milyen az, ha nem.

A bejegyzés saját képet tartalmaz.