A hétvégi ingyenmunka alapelvárás, a gyakornok ne akarjon haza sietni a munkaideje végén, a munkavállaló nyelje le, ha időnként csökken a fizetése, a bejelentett munkabért pedig egyszerűen felejtse el. Magyarország 2018.
Hazánkban immáron ipari méretekben zajlik a jogtiprás, miért lenne ez másként a munkahelyen? Következzék hat tanulságos történet a jelenből:
1. Kevesebb lett a fizud, maradhat?
"Eleve nem magas a fizetésem, hó végéig épp csak elegendő, pedig a feleségem is dolgozik. Nemrég a főnököm egy bizalmas beszélgetés során jelezte, hogy most egy pár hónapig 40 ezerrel kevesebbet ad majd kézbe, mert elég gyér a forgalmunk. Nevezzetek Nyúl Bélának, de ötven év felett, két kiskorú gyerek apjaként nem nagyon merek ugrálni, inkább szorosabbra húzzuk a nadrágszíjat. Óriási szerencse, hogy semmilyen hitelt nem törlesztünk. Közben tudom, már az sem normális, hogy nem vagyok a teljes fizetésemre bejelentve. De inkább ez, mint a közmunka." (László, 52)
2. A hétvégi munkát elvárjuk, de nem tudjuk kifizetni
"Egy korábbi cégemnél már az interjún jelezték, hogy rendszeresen kell majd hétvégén is dolgoznom. Természetesen azt ígérték, hogy ki is fizetik. Fizetésnapkor viszont jött a meglepetés: nem jelent meg a számlámon a plusz pénz. Mint a régi motoros kollégáktól megtudtam, még soha senkinek nem fizették ki a hétvégi munkáját. A hivatalos magyarázat az volt, hogy "ez nincs benne a büdzsében". Én addig jártam a főnök nyakára, míg kibuliztam, hogy a ledolgozott hétvégi napokat adja ki szabadnapnak. Nagyon furcsa érzés belegondolni, hogy én voltam az első alkalmazott, aki elő mert állni ezzel a követeléssel, a többiek simán benyelték az ingyenmelót. No, divatot nem teremtettem vele, soha senki nem mert szólni azután sem, engem meg a próbaidő vége előtt elküldtek (gondolom, mint veszélyes bujtogatót)." (Anita, 35)
3. A gyakornok ne siessen sehova
"A diplomaszerzés előtti utolsó évben találtam magamnak egy szuper gyakornoki állást, már az első napon volt feladatom, rendesen bedobtak a mély vízbe. Nagyon tetszett a munka, borzasztóan örültem, hogy tanulok is valamit, nem csak aktatologatónak vettek fel. A munkaidőm végén kimerülten, de annál elégedettebben álltam fel az íróasztalomtól, és indultam a kijárat felé. Már a kabátomat vettem épp, amikor a főnököm minősíthetetlen hangnemben rám ripakodott, hogy engedély nélkül hogy merek haza menni. Közölte, hogy a munkaidő itt csak jelképes, nem számít, hogy végeztem-e a feladataimmal vagy sem. Mindig köteles vagyok megkérdezni a többieket, hogy segíthetek-e. Ergo felejtsem el a magánéletet, a hobbit, a különórát, a szakdolgozatom írását, itt az a jó munkaerő, aki sokáig marad az irodában. Aki utolsónak oltja le a villanyt, az még jutalmat is kap...Talán mondanom sem kell, hogy nem mindig volt elegendő feladatom, más sem tudott rám testálni semmit, tehát kénytelen voltam plusz egy órán át munkát mímelni (értsd: netezni, csetelni), hogy lelkes munkaerőnek tűnjek. Vajon a főnöknek ebből - a hatalma fitogtatásán túl - mi haszna volt?" (Niki, 29)
4. Két ember munkájára elég egy is
"Már az interjún közölték, hogy időnként kell majd túlóráznom, amit nem fognak kifizetni. Friss diplomásként nagyon boldog voltam, hogy szinte azonnal sikerült elhelyezkednem a szakterületemen, így nem nagyon morogtam. Ide nekem az oroszlánt is, egy kis túlmunka csak nem árthat meg! Nagyon meglepett, hogy már az első napon beváltották az ígéretüket. Délután öt helyett fél tízkor indultam haza. Másnap is,sőt harmadnap is. És nem laktam közel. Próbálkoztam kilenc helyett nyolcra járni, de ugyanúgy fél tíz és tíz között végeztem, méghozzá rendszeresen. Hamarosan világossá vált számomra, hogy a túlóra egészen pontosan abból fakadt, hogy két ember munkáját végeztették velem. Hiába tanultam bele nagyon gyorsan a feladataimba, s váltottam villámüzemmódba, minden nap sötétedés után kapcsoltam ki a gépemet, még nyáron is. Kaptam ígéretet ugyan, hogy majd vesznek fel mellém valakit, de ez csak illúzió maradt. Végül az egészségem mondta be az unalmast, úgyhogy kénytelen voltam váltani. Nem olyan érdekes, nem annyira szakmába vágó, de legalább van időm munka után pihenni és magánéletet élni." (József, 28)
5. Vitorlásra van pénz, járulékra nincs
"Egy magyar tulajdonú kisvállalatnál helyezkedtem el, ahol az interjú egyik fő témája az volt, hogy amíg ilyen magasak az adók és járulékok, nem tudnak a teljes fizetésemmel bejelenteni. Egyszerűen nincs rá keret. Több szempontból is megfelelt a pozíció, úgyhogy rábólintottam erre a megkötésre. Aztán meg nem győztem csodálkozni. A tulajdonos, aki pár napja még könnyes szemmel hivatkozott a kedvezőtlen gazdasági környezetre, a legkülönbözőbb luxusjárgányokat túráztatta a gyárudvaron. Kiderült, hogy külön autót tart a csajozós napokra, meg hétvégére is, amikor nála vannak a gyerekek. No, meg be kellett neki újítani egy olyat is, aminek távirányítással működtethető a csomagtartója. Hamar világossá vált számomra, hová csorgott a rajtunk megspórolt pénz: vitorláshajó a Balatonon, üvegtetejű luxuskéró Budán, teniszpálya és medence a hátsókertben...és ezek csak azok az apróságok, amikkel előttünk villogott. Mi pedig marhára megtisztelve éreztük magunkat, amikor karácsonykor a kezünkbe nyomott egy ötezrest. Két évig asszisztáltam ehhez az urizáláshoz, aztán dobbantottam. A felmondásom nagyon szíven ütötte a tulajt, hirtelen meg akarta duplázni a fizetésemet és be akart jelenteni. A teljes összegre! Lehet, hogy még az egyik autóját is eladta volna miattam? Már sosem fogom megtudni, angolosan távoztam." (Dávid, 40)
6. Dögölj éhen!
"Egy korábbi főnököm egyszerűen nem szenvedhette az ebédidő intézményét. Ha mégis evésre vetemedtünk, tuti kirohant hozzánk az ebédlőbe és leüvöltötte a fejünket. Számára felfoghatatlan volt, hogy merünk mi nyugodtan falatozni, amikor éppen most megy tönkre a cég miattunk. Volt olyan gyengébb idegzetű kolléga, aki az asztalon hagyott csapot-papot és engedelmesen visszaült a számítógépéhez. Volt, aki fel se állt onnét. Volt olyan is, aki eleve mindig munka közben evett, és mindig hideget. Én viszont szépen rászoktam arra, hogy minden egyes ebédidőben kimentem az épületből. Egyszer aztán úgy kimentem, hogy vissza se tértem." (Adorján, 32)
Kép forrása: moviescreenshots.blogspot.de
