Hasít az építőipar. Ezt a vak is láthatja: társasházak, stadionok, új Miniszterelnökség a Várhegy tetején. Mindebből az átlagember inkább a társasházakat érzi meg saját bőrén. 2019 végével ugyanis bye bye 5 százalékos lakásáfa.

Mindehhez sok más finomság is társul. De kezdem az elején. Ha körülnézünk egy frekventáltabb területen, gondolok itt például egyes fővárosi kerületekre, ahol beindult a társasház-gyár, azt tapasztalhatjuk, az utóbbi időben gomba mód nőnek ki az új épületek. Olyan részek is akadnak, ahol igyekeznek megőrizni épített értékeinket, ezért csak kibelezik a házat, és totál felújítják kívül-belül. Egyes környékeken az ott lakóknak már talán tele is a töke, mert állandóak az útlezárások, a zaj, a por. 

Igyekezni is kell ezekkel az építkezésekkel. Főleg azoknak nem mindegy, mikor adják át az új társasházat, akik új lakásba fektetnek. Ha ugyanis időn túl fejeződnek be a munkálatok, elképzelhető, hogy a vevők a végösszegnél szívni fogják a fogukat. Ez épp az egyik oka, hogy a beruházók roham tempóban láttak neki az építkezéseknek. Csak hát az idő előrehaladtával a folyamat egyre csak lassult. Amíg egy terep előkészítésének nagy dérrel-dúrral neki tudtak látni, addig a belső terek burkolásánál már bajban vannak. Az idő meg csak egyre szorít.

A fennakadásoknak persze természetes okai vannak. Az egyik legfontosabb, hogy szakemberekből óriási hiány van. Aki még az országban maradt, előre le van kötve. Ráadásul, a vállalkozások egymás elől próbálják meg elszipkázni a még épkézláb burkolókat, villanyszerelőket, és így tovább. Másik oka, hogy szinte mindenki, aki él és mozog ebben az iparágban, egyszerre kezdett bele a munkákba. És mi az eredmény?

A hamarjában felhúzott falakat talán még leszigetelték, de hogy mi van belül, azt az egyszeri járókelő nem látja. A lakás vételárát több ütemben fizető vevő azonban egyre-másra kapja az e-maileket és tértivevényes postai leveket arról, hogy sajnálatos módon újból csúszik a társasház átadása. Az építtetőnek természetesen aggodalomra semmi oka (az más kérdés, egyébként nyilván aggódik, ha tisztességgel szeretné zárni az üzletet). Le van védve a szerződésbe foglalt mindenféle kitétellel. Mondhatjuk, hogy a vevő figyelmetlen, és miért nem olvasta át jobban a szerződést. Meg egyébként is, pénztártól (ez esetben szerződés aláírásától) való távozás után reklamációt nem fogadnak el. Na, de mégis mennyire életszerű, hogy a megnyerő beruházó csapat, és a lakásra ácsingózó vevő között nem jön létre a szerződés, mert a vevő beleköt a feltételekbe. Ha ennek a vevőnek nem tetszett, majd jön másik. Ennyire egyszerű.

Csúszás miatt kötbér pedig nem lesz felszámítva, hisz a legfontosabb kitétel épp az: amennyiben rajtuk (azaz beruházó) kívül álló okok miatt akad el a kivitelezés. Ez magyarán azt jelenti, ha nincs munkaerő, nincs nyersanyag, nincs kapacitás, akkor következmények nélkül simán felfüggeszthető az építkezés, és az átadás dátuma folyamatosan tologatható. (Tegyük hozzá, ami alatt másutt tíz felhőkarcolót is felhúznak.) Az iparág és a vevők ezért is reménykednek abban, hogy mégiscsak meghosszabbítják a kedvezményes áfa időszakát.

A hírek szerint a FIDESZ minden körzetben pikk-pakk összegyűjtötte a szükséges számú aláírást. Első hallásra megdöbbentő gyorsaság. Ám ha azt is megnézzük, az aktivisták milyen technikákat képesek bevetni a gyűjtéshez, máris árnyaltabb a kép.

Legalábbis kitűnik, hogy a fanatikusok iszonyat rámenősek. Azt hiszem, nem beszélek a levegőbe. Saját bőrömön tapasztaltam, saját szememmel láttam. Mások pedig alátámasztották saját példáikkal. 

Először is szögezzük le, a kormány alaposan megnehezítette az ellenzéki pártok (jobb- és baloldal) számára, hogy megjelenhessenek a nyilvánosság előtt. Legyen az akár médiaszereplés, akár egy óriásplakát. Tudjuk jól, a médiapiacot szépen bekebelezte a FIDESZ-hez hű és a FIDESZ által kedvelt oligarcharéteg. Már azt is rebesgetik (nyilván kizárólag a rosszindulatúak), hogy ha ismét a narancsos párt nyer, máris repülnek rá az RTL-re és az Indexre. Nem maradhat kritikus hang az éterben.

Olyan ez, mintha csak azért rendeznének meg egy futóversenyt, hogy befogják vele a világ száját, és azt mondhassák, nálunk még futóversenyek is vannak. Eközben minden versenyzőnek máshol van a start és a cél, és még a táv sem ugyanaz. Ezt nevezik tisztességes megmérettetésnek? El is felejthetjük azt a szlogent, hogy győzzön a legjobb!

Magyarán, kézi vezérléssel próbálják meg előre beállítani, ki legyen a futóverseny győztese. Ki legyen a bajnok. Ennek fényében még inkább érthetetlen, hogy egy olyan pártnak, amelyiket eleve túltoltak pénzzel és segítő eszközzel, miért van szüksége még az én aláírásomra is? Miért kell a már így is tisztességtelen versenyt pitiáner húzásokkal megfejelni?

Merthogy nem hagyják sem a véletlenre, sem az én döntésemre, hogy a közterületen kitelepült FIDESZ-pulthoz odamegyek-e, és adom-e az aláírásom önként és dalolva a FIDESZ képviselőjelöltjének. Nem bizony, nem bízzák a véletlenre. Inkább utánam jönnek. Nem számít szabadnap, nem számít pihenés, nem számít ebédidő, nem számít, hogy épp kabátban állok az ajtóban, mert indulok a dolgomra. A fanatikus aktivisták a társasház legfelső emeletén is becsöngetnek szombat délben. Kíváncsi lennék, vajon ismerik-e a kapukódot, vagy belülről, egyik lakó, anonim módon segíti az aktivistát?

Állok tehát kabátban, indulásra készen, és nyitom az ajtót, az ajtóban pedig egy nyugdíjas korú nő. Egyrészt ösztönösen visszahőkölök, másrészt azonnal leveszem, mi szél hozta. (És nem Szél hozta, ezt rögtön tudom.) Köszönésére köszönéssel válaszolok, de hozzá is teszem, hogy épp indulok, ne haragudjon. Ez azonban számára nem lehet akadály. Megkér, hogy akkor talán fáradjak vissza a lakásba, mert biztosan van még néhány percem arra a fontos ügyre, amiért jött. (Természetesen, ő jobban tudja, hogy nekem mire van időm, és mire nincs.) Nem ér nagy meglepetés, a FIDESZ-nek gyűjt aláírást. 

Sajnos, az egész jelenetet (még akkor is, ha mindketten megőrizzük udvarias magatartásunkat) körüllengi az arrogancia diszkrét bája. Persze, ez nem tántorít el attól, hogy rövidre zárjam a dialógust. Az idős nőt elküldöm Isten hírével, és megkérem, jelentse a központban, hogy nem írtam alá az ívet. Egyúttal meg is döbbenek azon, amit mondok. Elképeszt az, hogy 2018-ban még mindig arról beszélünk, hogy létezik egy KÖZPONT, ahonnan szervezik az állampolgárok életét, kitalálják, mit gondoljanak, hogyan éljenek, kire szavazzanak, és a többi. Mert aki nincs velük, az ellenük van!

Ugyanakkor pontosan azon a szombaton egy ismerősöm is arról panaszkodott, hogy ebédidőben egy egész kis kompánia csöngetett be hozzá. Nahát, nahát, csak nem a pártházból koordinálták a kis szombati akciót? Csodálkozunk, hogy ennyire hamar meglettek az aláírások? Főleg, ha ehhez még azt is hozzáveszem, hogy rokonaimnál az egész lakótelepet végigjárta valaki, aki állítólagos civil kezdeményezésre azért gyűjtött aláírást, hogy csökkentsék a gyógyszerek árát. Ennél többet nem árulhatott el. Nem adott meg sem civil szervezetet, sem egyéb kézzel fogható adatot. Csak nyújtotta az ívet, ami kísértetiesen hasonlított arra a bizonyos aláírásgyűjtő ívre...

Hát, talán nem a valóságtól elrugaszkodott feltételezés, hogy ezek az aláírásgyűjtő akciók, mind ugyanannak a KÖZPONTnak a szellemi termékei.

Egy magyar állampolgár a földgolyó bármely pontjáról beleszólhat a magyar politikába. De van-e joga belerondítani egy olyan ország életébe, ahol nem tartózkodik életvitelszerűen? Géza kifejti.

Vendégbloggerünk tőlünk nyugatra él már sok éve. Neki vajon mennyire van rálátása a magyar közéletre?

"Közelednek a választások, sok magyar rokonom, barátom kérdezi, fogok-e szavazni. A válaszom: igen. Természetesen igen. Naná, hogy igen! Négy jó okom van rá, miért adom le a szavazatomat a magyarországi választásokon, noha már tizenvalahány éve nem élek otthon:

1. Tájékozottságom messze meghaladja egy átlag magyarét

Ahhoz, hogy tájékozott legyek a magyar politikában, közéletben, ma már nem kell magyar földön élnem. Még csak drága magyar újságot sem kell járatnom. Bőven elég a netet böngészni, napi kb. fél órát töltök a magyar hírek átolvasásával. Ebbe még az is belefér, hogy ütköztessem az ellenzéki és a kormányközeli hangvételű írásokat. Amikor otthon járok, és két-három havonta megfordulok Budapesten, bárkivel bármiről eszmét tudok cserélni, sőt. Ehhez jön még, hogy én - a nyelvtudásom révén - a nemzetközi sajtót is szemlézem, el tudom magunkat helyezni a világtérképen. Tapasztalataim alapján ebben sokkal jobb vagyok, mint az, aki otthon él és alapszinten sem bír egy idegen nyelvet sem. Szerintem a magyar választásokon igenis fontos a nemzetközi kitekintés.

2. Van összehasonlítási alapom, hogy élek itt, hogy éltem otthon

Odahaza is mérnökként dolgoztam, itt sem teszek másként. Kiválóan össze tudom hasonlítani az itteni és az otthoni életszínvonalamat, mire elég a fizetésem, hova járok nyaralni, járok-e egyáltalán, stb.. Engem nem lehet mevezetni olyan frázisokkal, hogy "bizony nyugaton is vannak szegények", illetve "hamarosan lehagyjuk Nyugat-Európát". Hát nem, Nyugat-Európa nem kuporodik le az útpadkára, s nézi tétlenül, amint Magyarország lehagyja. Ergo egy külföldön élő magyart sokkal kevésbé tud megetetni egy magyar politikus, ezért nem is forszírozzák feltétlenül a választásokon való részvételét...

3. Gyakran járok haza, a családom Magyarországon él

Nem egy messzi-messzi galaxisként tekintek a hazámra, a fapados járatoknak hála viszonylag gyakran járok haza. A saját bőrömön tapasztaltam a gyűlöletkampányt, a reptértől hazáig vagy tíz plakát hirdette a főgonosz nevét. Van olyan családtagom, aki az egészségügyben dologzik, tőle tudom, mennyire nem javított az életszínvonalán az ápolók bérrendezése. Azt is ő mesélte, milyen az, amikor a sebészetnek csatákat kell vívnia az anyagosztállyal, hogy kapjanak elegendő gézt. Azt pedig többszöri kérésemre sem árulta el, mely egyszerhasználatos eszközöket használnak többször is. Azt mondta, a saját érdekemben jobb, ha nem tudom. Van tanár rokonom is, neki a közeli iskolába kell rohangálnia papírért, ha véletlenül fénymásolásra vetemedne. Már csak ritkán vetemedik.

Egy szó mint száz: köszi, de tudom, mi van otthon. Ha másért nem is, de a rokonaim és a barátaim érdekében mindenképpen leadom a szavazatomat.

4. Az itteni megítélésem függ az otthoni politikától

Aki már legalább egy évtizede nem él Magyarországon, biztosan tapasztalta azt, amit én. Amikor kijöttem ide, és szóba került, hogy magyar vagyok, a legrosszabb esetben megkérdezték, hogy tudok-e hátrafelé nyilazni (amúgy nem), majd simán napirendre tértünk a dolog felett. Ma már szinte biztosan rákérdeznek, hogyan állok a bevándorlókhoz, mit szólok a miniszterelnökünkhöz, tudom-e, ki az a Soros. A pofám leszakad, de komolyan. Inkább hinnék azt, hogy még mindig a pusztában nyargalászunk...

Innentől teljesen világos: nem csak jogom, hanem egyenesen kötelességem szavazni menni."

Őszintén szólva erős kételyek fogalmazódnak meg bennem, amikor meglátom Hegedűs Zsuzsát, a miniszterelnök főtanácsadóját.

Tudom, hogy ránézésre nem szabad ítélkezni. Igyekszem is ehhez tartani magam. De sajnos, a megítélésén a róla szóló hírek sem segítenek.

Egy női portál szinte magasztalja személyét. Neve alatt mottóként talán őt magát idézik: "Ha nem most, akkor mikor? Ha nem én, akkor ki?" Meggyőző mondat. És talán sok mindent megmagyaráz. Úgy pro, mint kontra. De főleg kontra. Már ha igazak a vele kapcsolatos oknyomozások. Egyelőre azonban nézzük a magasztalást. A legfontosabb, hogy a Minden gyerek lakjon jól! Alapítvány kuratóriumának elnöke. Nemes cél. Csak üdvözölni tudom!

Hegedűs Zsuzsa így emlékszik vissza a kezdetre: "Amikor 2009 végén egy riport szembesített azzal, hogy gyerekek maradnak ebéd nélkül, utánanéztem, hogy mi a helyzet a leghátrányosabb kistérségekben. Kiderült, hogy több százezer, százszázalékos étkezési támogatásra jogosult, hátrányos helyzetű kisgyerek nem jut a fejlődéséhez szükséges fehérjéhez és vitaminhoz. Másnap elindítottam a „Minden gyerek lakjon jól!” kezdeményezést, egyszerűen azért, mert fel voltam háborodva."

Maradjunk annyiban, én is fel vagyok háborodva. Ezt a 21. századi Európai Unió kellős közepén nem szabad megengedni. Emlékszem is néhány felvételre, ahol Hegedűs Zsuzsa bőszen osztogatja a csibéket. Aztán ezek a felvételek nagyon megritkultak. Manapság nem is láttam hasonlót. Kíváncsi is lennék, suttyomban osztogat-e, vagy sehogy. Az is érdekelne, a kiosztott néhány csibe mennyiben és mennyire tartósan változtatta meg a rászorulók életét. Eztán minden nap fehérjéhez jutottak a szegény, hátrányos helyzetű gyerekek?

Azt is mondta, szerinte attól hiteles, hogy nem csak beszél róla, hanem maga cipeli a malacokat a családoknak. És hogy az igazi öröm számára az, amikor látja a gyermekek arcán az örömöt. Mindkettő állítás egészen hitelesnek hangzik. De a legfontosabb állítása, amire büszke volt, hogy az alapítvány minden egyes fillért a kitűzött célra költ...

Azért a biztonság kedvéért odatettem 3 pontot Hegedűs Zsuzsa állítása után. Az a 3 pont felér egy kérdőjellel. Mert hát ott vannak azok a bizonyos összegek, amelyekkel nem tud és nem is akar elszámolni. Szóval, van egy közhasznú alapítvány, amelynek nincs felügyelőbizottsága. Tehát a kontroll első lépcsőfoka is hiányzik. Meg a többi is. Senki nem ellenőrzi, mi és hova folyik el. Természetesen pénzről beszélek. Ehhez hozzájön még, hogy az alapítvány utólag pofozgatja leadott adóbevallásait - derítette ki a Magyar Narancs. 100 milliók, sutty, úgy elillantak, mintha nem is léteztek volna. És még reprezentációra is elmegy két és félmillió.

Bizony, rendkívül rosszindulatú feltételezés. De hát nosza rajta, állítsanak felügyelőbizottságot, számoljanak el a pénzzel. Vagy jelenjen meg végre Hegedűs Zsuzsa, és mutassa, hogy majd megszakad a munkától. Szeretném látni, hogy továbbra is hordja a malacot, és megtanítja az elmaradott térségekben élő szegény családoknak, hogyan kell megtermelni a háztájit, amiből elég fehérje és vitamin jut a fejlődésben lévő gyerekeknek. Szeretném látni, hogy BKV-val közlekedik, ahogy egy filozófus-szociológushoz jobban illene, és a nép között jár. Hagyja az Audit másra. Szeretném látni, hogy Orbán Viktornak valóban szüksége van főtanácsadóra, mert látványosan javulnak a szegény családok életkörülményei.

(Bár úgy gondolom, egy jól felépített országban a szociális ellátásnak magától, olajozottan kellene működnie, ahol semmi szükség miniszterelnöki tanácsadókra, milliós fizetéssel!) 

De a legeslegfontosabb, bizonyítsa be konkrét, nem hamisított, nem kozmetikázott számokkal, hogy amit az UNICEF mond, az színtiszta hazugság. Vagyis, nem igaz, hogy Magyarországon a 0-17 évesek 25 százaléka, azaz minden negyedik gyermek szegénységben él.

Na most van az, hogy George Orwell világhírű disztópiája kőkemény valósággá vált mindazok számára, akik Magyarországon kénytelenek élni. Nem hiszed? Mutatom!

1. Gyűlöletkampány

Amikor azt mondjuk, orwelli állam, akkor általában a lehallgatásokra, megfigyelésekre, a magánszféra teljes megszűnésére gondolunk. Az én olvasatomban az 1984 című könyvben szereplő rémállam legborzalmasabb eleme a gyűlöletkeltés volt. A regényben a célszemély neve Emmanuel Goldstein, akit naponta két percen át kötelező látványosan gyűlölni minden párttagnak a munkahelyén. Megbízható elvtársak figyelik, hogy eléggé kidagad-e az utálkozók nyaki ere, miközben öklüket rázva válogatott szidalmakat üvöltenek magukból kikelve a képernyőn bemutatott Gonosz felé. A Gonosz felé, aki egykor a párt barátja és támogatója volt, de árulóvá lett. Jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen, de az biztos, hogy a rendszert próbálja aláaknázni. Hm, nem ismerős ez a figura valahonnan? Bevallom, anno, amikor a könyvet olvastam, nekem ez volt a legkevésbé valószínű elem. Most meg mi ordít rám minden egyes létező médiumból??

 2. Egypártrendszer

Lehet nyugodtan elmúltnyócévezni meg őszödibeszédezni meg ferisegítenedkellgyerevisszázni, a tények akkor is makacs dolgok. Mára Magyarországon sikerült kinyírni a pluralizmust. Vannak ilyen-olyan vezetőcskék, szónokok meg váteszek, törpe- és viccpártok, bajszos csomagosok és nagy kövér nyugdíjassegítő visszatérők, ezeket igazából már mind ellehetetlenítették. Vagy el fogják. És mindez nagyon durván hajaz Orwell rémállamára, ahol csak egy igazság van.

3. 101-es szoba

Azt mondtad, találkozunk még,

ott, ahol nincsen sötétség!

Csak a regény olvasása közben esik le, milyen kegyetlen valóságot rejt magában ez a dalszöveg (Bonanza Banzai amúgy). A rettegett 101-es szoba az a hely, ahol az engedetlen polgárokat megtanítják szeretni a Nagy Testvért. Szívből, igazán. (Aztán ugyan főbe lövik az alanyokat, de legalább még haláluk előtt átnevelték őket, és ez a pártnak nagyon fontos!) Nem, még véletlenül sincsenek információim arról, hogy valóban létezik-e a 101-es szoba. De azért gyanakszom. Csakis ezzel tudom magyarázni, hogy meggyőződéses baloldali újságírók szivárognak át a lakájmédiához, hogy ott alákérdező interjúkat készítsenek kormányhű celebecskékkel...

4. A nép lezüllesztése

Az 1984 főszereplője, Winston Smith sokáig abban reménykedik, hogy majd egy alulról, az egyszerű nép soraiból támadó szerveződés fogja megdönteni a totális állam rendszerét. Persze a párt sem hülye. Mesterségesen alacsonyan tartja a nép szellemi színvonalát, nehogy már észrevegyék, lehetne jobb is az életük. Sokkal jobb. Magyaroroszágon az oktatás lezüllesztése, a tankötelezettségi korhatár csökkentése, valamint az egyre inkább terjedő funkcionális analfabetizmus pont ebbe az irányba mutat. Iszonyúan riasztó még az "én nem olvasok híreket, úgysincs hatásom a politikára" vagy "én nem olvasok híreket, úgysem értem" valamint a "nem megyek szavazni, úgysem változik semmi" hozzáállás is. Lófasz lesz itt, nem alulról jövő szervezkedés!

5. A múlt tetszés szerinti módosítása

Orwell képzeletbeli országában az Igazság-minisztérium foglalkozik a múlt tökéletes meghamisításával. Például simán levágják a régi fényképekről azokat, akik kellemetlenné válnak a hatalom számára. Juj, ilyen biztos csak az író fantáziájában fordulhat elő! Hát nem! Kapásból itt van két cikk arról, hogy a kormánypárti média simán hozza ezt az ujjgyakorlatot. További részletek az alternatív valóságról itt és itt.

Szerintem itt az idő, hogy baromira tiltsák be az 1984-et! Mert akkor biztosak lehetünk benne, hogy végre MINDENKI elolvassa! És talán néhányan felismerik: ez nem fikció, ez a valóság!

Képek forrása: index.hu, clickondetroit.com

Abszurdisztánban élünk, számomra ez már tény. Egy szimpla kéményellenőrzés után bejelentkezett hozzánk a katasztrófavédelem.

Történt pedig egy szép téli napon, hogy a FŐKÉTÜSZ (már a neve is hátborzongató vicc) kiszállt a társasházunkba kéményt ellenőrizni. Végigjárták a nagyjából 10 éve átadott épületet, és megnézték, mi a helyzet a cirkókazánok kivezető csövével. Rendszeresen van ilyen ellenőrzés. Mindig rutinszerűnek tűnt: gyorsan végeztek, sosem mondtak semmit, mindent rendben találtak. El is felejtettük, hogy ott jártak.

Legutóbb azonban a kéményseprők meglepő konklúzióra jutottak. Úgy vélték, nem megfelelő az összekötő elem. Vagyis az a könyök alakú cső, ami a kazánból kijön (doboz a falon) és megy a kéménykürtőbe. Hát, ezen nincs tisztítónyílás! – mormogták. Nem is értettük, miért baj ez. Tíz éve így adta át az építtető. Azóta megfelelt, egyszer sem kifogásolták.  Egyébként minden lakásban pontosan ugyanez a turbó cirkó van. A FŐKÉTÜSZ munkatársai állításukat egy félmondattal is megspékelték: korábban már szóltak, hogy ez így nem jó, miért nem cseréltük ki? 

"Vádöfák, korábban?" - értetlenkedtünk. Nem volt semmi korábban. Eddig minden évben mindent rendben találtak. Mi bajuk a mi cirkónkkal? Máshol százéves konvektorral fűtenek. Úgy tűnt, okvetetlenkedésüknek nem lesz következménye.

Na, de lett! Egy ugyancsak szép téli nap, még a karácsony előtti héten, amikor az embernek amúgy is tele a hócipője az ünnepi készülődéssel, hozott a postás egy levelet. A feladó az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Mi a fenét akarhat tőlünk a katasztrófavédelem? - morgolódtunk. Annyira azért nem vagyok ronda, hogy katasztrófaveszélyt jelentsek a környékre!

A borítékban egy végzés lapult. A szerv felszólított bennünket, hogy x napon belül küldjük el nekik a bizonyítékot arról, hogy a FŐKÉTÜSZ által kifogásolt hibát orvosoltuk, különben büntetést szabnak ki ránk.

Januárban emailben jeleztük észrevételeinket a szerv felé. Miután nem érkezett válasz, telefonon is megkerestük őket. Egy kedves százados hölgy igazított el, mi a teendő, és javasolt egy szaküzletet, ahol a kéményseprők által hőn áhított összekötő elem beszerezhető.

A szaküzletből persze elhajtottak bennünket, mivel abban a méretben, formában és megjelenésben szerintük nem létezik ilyen elem. A történet egy lakógyűléssel folytatódott, ahol végre az is kiderült, a társasházban csupán négyen kaptak hasonló felszólítást. De hát mindenkinek ugyanolyan cirkókazánja vaaan - csóváltuk a fejünket. Érdekes ez a kivételezés, mivel érdemeltük ki? A fejformánkkal?

Újabb meglepiként egy csekket is küldött a "szolgáltató", merthogy az ellenőrzésnek 2.000 Ft-os díja van. Ezt feltétlen be kell fizetnünk. Ismét egy hangos "vádöfák" hagyta el a szánkat. Soha nem kellett fizetni a kötelező kéményellenőrzésért... Na, majd mostantól. És abban a pillanatban a logikájukat is megértettük. Mivel a lakcímre egy Bt. is be van jelentve, az ingatlant inkább tekintették céges ingatlannak, mint lakásnak. Hát, de hova máshova jelentheti be szegény kényszervállalkozó kicsiny bt-jét, mint saját lakcímére, ahol egyébként semmilyen céges tevékenység nem folyik? Ha ez így van, ezentúl sok hasonló helyzetben lévő lakó perkálhatja a zsét a kedves és jóságos FŐKÉTÜSZ-nek.

Ez van. Nem is értem, miért lepődöm meg még ezeken az anomáliákon? Egyelőre a csövet nem cseréltük. Egyelőre a társasház és a Katasztrófavédelem megegyezett. Egyelőre mindkét fél a FŐKÉTÜSZ-re mutogat, mondván, sok probléma van a kéményseprők munkájával. Ami biztos, az ellenőrzés díját ezután viríthatjuk a szolgáltatónak. Pedig különbséget kellene tenni sima székhely és valós vállalkozás között. Hiába, Abszurdisztánban élünk.