Érthetetlen, miért jó a magyarnak folyton a múltba révedni. És ha lehet, lemásolni azt. Most például olyan, mintha a 21. századi Horthy-korszakot építenénk.

Tény, hogy a 2010-es évek eddig nem arról szóltak, hazánkat hogyan alakíthatjuk át ultramodern országgá. Se technológiában nem vagyunk a topon, se világnézetben, se politikailag. A társadalom is a múlt vermébe csúszik vissza. Elég csak négy dolgot említeni, ami a Horthy-korszakba repít bennünket.

1. Az egyik kedvencem a "Vár projekt". A miniszterelnök és díszes kompániája eldöntötte, a Várba helyezi át székhelyét. A köztársasági elnök mégsem székelhet előkelőbb helyen, mint az ország valódi első embere. L. Simon nyilatkozott is 2014-ben egy hatalmasat a programról: „A budavári palota felújítása nemzeti ügy. A programot azért neveztük el Hauszmann Alajosról, a századfordulós bővítés főépítészéről, mivel az általa létrehozott épület tekinthető a Vár fénykorának, és – amennyire a körülmények engedik – ehhez az állapothoz szeretnénk a lehető leghitelesebb módon visszatérni”. Szóval, 2016-ban el is kezdődött az a grandiózus munka, aminek én még nem látom a végét (kérdés, a szakértők látják-e). Ennek keretében megújul a Várszínház épülete (az egykori karmelita rendház), amely majd a miniszterelnökségnek ad otthont. (Horthy hivatala a palotában, lakhelye pedig a Sándor-palotában volt.) És hát persze épül már a testőrség épülete és a lovarda is. Mindkettő a semmiből, merthogy iszonyú nagy szükség van rájuk. Végül arra ébredünk, hogy a palotában kormányzósági bálokat adnak, és az elköltöztetett Nemzeti Galéria bejáratához visszaépítik a lépcsősort, amelynek tetejéről Orbán Ráhel köszönti a fiákeren érkező vendégeket saját maga által tervezett, uszályos ruhájában. Ja, és tegyük hozzá, hogy a várba költözésnek immár miniszteri biztosa is van!

2. Apropó palota, a kastélyokról se feledkezzünk meg. Hisz a sok zseniális államférfi hol másutt nyújtóztathatná ki megfáradt tagjait, mint egy saját kacsalábon forgó vityillóban. Ez is amolyan úri módi, amit a 30-as évek filmjeiben is láthatunk. (Mondjuk, A kölcsönkért kastélyban, amelyet 1937-ben forgattak Kabos Gyula, Tolnay Klári, Ráday Imre és Turay Ida főszereplésével.) Van egy vidéki kúria, a tulajdonosa valami levitézlett nemes vagy felkapaszkodott újgazdag, és legkedvesebb passziója a vadászat. Hát, ma lehet régi kastély, amit aprópénzért kaparintanak meg, vagy totál új, mindkettőre van példa. Egyik a turai kastély, aminek Tiborcz Pista az új tulaja, másikat pedig Lázár Jani építtette magának. Hoppá, és bár még saját kastélya nincs, a vadászat miatt ide kívánkozik Semjén Zsóti is. Talán majd egyszer neki is lesz a hobbijához illő villácska.

3. Az urak azonban nem csak henyélnek, építtetnek vagy költöztetnek. A hazára is gondolnak. A reprezentációt már megbeszéltük (palotácska, váracska, kastélyocska), a honvédelem és a nemzet nagysága még hátra van. A határokat sikerrel megvédtük, mint a végvári vitézek. Most, hogy a hon megmenekült (egyelőre), a hadseregre is gondolni kell ám. Ez persze természetes kötelezettség lenne a NATO tagjaként. Hogyan is lehetne kezdeni a fejlesztést másként 2018-ban, mint tiszti kardok beszerzésével potom 32,7 millió forintért. Azokat lehet majd a napfényben suhogtatni, amikor a sereg díszszemlén vonul (mialatt a katonák bajszát a szél borzolja, aranysujtásos mentéjük pedig elvakítja a tribünön sápítozó asszonynépet). Mert erős Magyarország nem létezik erős hadsereg nélkül. A miniszterelnök pedig úgy véli, Magyarország védelme nem a NATO feladata. Hú, hát akkor kezdődhet is az ország militarizálása. No, a sorkatonaságot még nem hoznák vissza, de azért Bayer Zsóti 6 hónapra mégiscsak elvinné a fiatalokat katonának. Bájdövéj jegyezném meg, a lovarda a Várban és a felújított Ludovikán tökéletesen passzol ebbe a pátoszba.

4. De hogy miért is van szükségünk erős hadseregre? Ugyanakkor bizonyos értelemben a NATO-tól függetlenre is (ha már a miniszterelnök úr szerint hazánkat nem a NATO-nak kell megvédenie)? Egyrészt magától értetődő, hogy a migránsok elleni harcot csak erős hadsereggel nyerhetjük meg. Másrészt viszont egy igazi évszázados hazafi (csak úgy, mint Horthy Miklós kormányzó) szent célként egyetlen dolgot tűzhet zászlajára, a határrevíziót. Erre már 2010-ben elkezdődött a felkészülés, amikor június 4-t a nemzeti összetartozás napjának nyilvánították. Önmagában ez egy fontos és szép gesztus minden magyar felé. Emlékeznünk kell mind a nemzet sikereire, mind tragédiáira. Ám a megemlékezés csak addig a pontig saját ügyünk, amíg ezzel nem gerjesztünk feszültséget határainkon túl, és nem kerülünk ellentétbe a környező országokkal. Lassan 100 év telt el területeink elvesztése óta, és azóta sok minden megváltozott. A magyar népesség aránya még kisebb az elcsatolt régiókban. Sőt, öt ország (Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Szlovákia és Románia) már szövetségesünk az EU-ban.

Raffay Ernő hiába is vizionálja Trianon felülvizsgálatát, arra hivatkozva 1938 és 1941 között a nagyhatalmak támogatásával (leginkább a náci Németország segédletével) többször is sikerrel jártunk, az EU sosem fog támogatni egy ilyen határrevíziót. Csakis mástól, egy másik nagyobb hatalomtól remélheti a magyar kormány a támogatást. Nem sok nagyhatalom lenne ebben cinkos, egyedül Oroszország jöhet szóba. Putyin bekebelezte a Krím-félszigetet, és ki tudja még, merre próbálkozik a volt szovjet tagköztársaságok közül. Horthy Hitlerhez törleszkedett, Orbán most Putyinhoz. Ám békés úton sosem mehet végbe egy ilyen folyamat. Valóban háborúzni szeretnénk?

5. Egy sokkal nyugalmasabb témában is nyomokban felfedezhető a párhuzam a Horthy-korszak és a jelen Magyarországa között: a FILMIPAR. Az 1930-as években fokozatosan erősödött a magyar filmipar. Több stúdió is ontotta a filmeket, főleg, miután adókedvezményt kaptak a saját gyártású filmek után. Olyan klasszikusok születtek ekkor, amelyeket időről időre a mai napig vetítenek a tévécsatornák, és amelyekből akár egy-egy dalt is el tudunk dúdolni. Ugyebár azért a mai magyar filmipar ettől még távol van, de azért Andy filmügyi kormánybiztossá történő kinevezésével hatalmas lendületet kapott a mai magyar film. Jóllehet Andy örülne a történelmi témájú filmeknek, megfelelő forgatókönyv híján várni kell azok sorozatgyártására. Addig is historizálás helyett megnézhetünk egy Pappa Piát, egy Viszkist, de olykor egy-egy Enyedi Ildikó vagy Mészáros Márta alkotást is. A lényeg, a film egyáltalán ne foglalkozzon aktuálpolitikával, és ne fogalmazzon meg kritikát a jelenlegi rendszerrel szemben.