Lesznek-e önkormányzatok? - ez itt a kérdés. A válasz pedig nem egyértelmű!

Ha nem tudnánk, ebben az országban szinte bármi megtörténhet, akkor ez a poszt annyiból állna: igen, lesznek önkormányzatok. Én lennék a legboldogabb, ha ezzel be is fejezhetném ezt az eszmefuttatást. De miután a valóság néha cifrább, mint a képzeletem, kénytelen vagyok néhány mozaikot egymáshoz illeszteni. Nézzük meg tehát, miféle töredékek állnak rendelkezésünkre a nagy kirakós játékban. 

Először is emlékezzünk vissza, év elején felröppentek olyan hírek, hogy a kormány, amennyiben ismét mindent visz (márpedig mindent vitt), 2019 őszére átszabná az önkormányzati választási szabályokat. Azokon a településeken, ahol a lakosság nem éri el a 2000 főt, nem lennének önkormányzati választások. Egyes borúlátóbb feltételezések szerint ez a határ az 5000 fő lenne. Ami szintén kérdéses, hogy mi lenne az önkormányzatok helyett. Valószínűleg egyetlen elöljárót lehetne ezeken a településeken megválasztani. Vagyis ha konyhanyelvre fordítjuk le, a kormány helytartókat jelöl, akikre lehet majd voksolni. Ezek a helytartók pedig például egy járási közgyűlésen (vagy hasonló fórumon) képviselhetné saját települését. De magának a településnek ezentúl nem lenne önálló önkormányzata, önálló kasszával. Minden változás, fejlesztés, településüzemeltetés a járási közgyűlés és a kormány terveitől és jóindulatától függene. Ehhez vegyük még hozzá, hogy a több mint 300 magyarországi város közül jó néhánynak nem éri el a lélekszáma az ötezret (és ezek között még járásszékhely is van, mint Fonyód vagy Devecser). Vajon mi lesz ezekkel a településekkel?

A következő rendkívül érdekes információ Rogán szájából hangzott el egy hete. Nevezetesen, hogy a 2016-ban tervezettnél „lényegesen erősebb és szélesebb körű alaptörvény-módosítás" várható még nyár előtt. Miután a Fidesz ismét kétharmaddal terpeszkedik a parlamentben, az alaptörvény bármilyen nemű és nagyságú módosítása nem ütközik majd ellenállásba. Ebbe a módosításba pedig az fér bele, amit a kedves kormány arca elbír (és szerintem bármit elbír). Például az önkormányzati választásokról és az önkormányzatiságról is lesz benne néhány új sor, amelyet leöntenek betonnal, hogy az örökkévalóságig szívathassák a jámbor magyar népet. Az önkormányzatiság felszámolásával (ahogy végül is az oktatásban már megtörtént a központosítás) még inkább ellehetetlenítik mind az önrendelkezést (jogról inkább ne is beszéljünk, az lassan megszűnik minden értelemben), mind az esetleges ellenzéki ellenállást. És az csak hab a tortán, hogy az alaptörvény módosítása esetleg arra is kiterjed, ki lehet 2030-ig a miniszterelnök, vagy ha az a pozíció is megszűnésre kerül, a haza kormányzója. Vitéz Felcsuthy Orbán Viktor ellentengernagy?

És jöjjön a harmadik és egyben nem meglepő fejlemény. Alig alakult meg az új kormány, az illetékesek máris elböffentették magukat egy új államtitkárság felállításáról. A vadonatúj szervezeti egység neve: FŐVÁROSI ÁLLAMTITKÁRSÁG. Lassan már fel se horkantok: tesssééék??? Hisz tuti tippem van rá, hogy ennek az államtitkárságnak köze lesz a budapesti önkormányzatisághoz. Ami viszont azt jelenti, nem csupán a pár ezer fős településektől veszik el az önrendelkezést, de az Orbán-rendszer legnagyobb ellenálló gócpontjától is, a fővárostól. Feltételezem, Tarlós papa azért szimbolikusan elrendezgetheti budapesti terepasztalát, de hogy mi lesz, azt mégiscsak Orbán fogja megmondani az államtitkárságon keresztül. Beleértve azt is, hogy a főváros, illetve maguk a kerületek mennyi pénzt kapnak. Feltéve, ha megmaradnak a kerületi önkormányzatok. Megérzésem szerint azonban felszámolják majd őket, és összegyurmáznak például egy belvárosi (V., VI., VII., VIII., IX., XIII., XIV.) egy budai (I., II., III., XI., XII., XXII.) és egy külső pesti (IV., X., XV., XVI., XVII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXIII.) szuperkerületet. 2019 őszéig elegendő idő van rá, hogy ezt is meglépjék. És akkor hiába is gyúr arra az ellenzék, majd az önkormányzati választásokon megmutatja erejét. Nem lesz hol megmérkőzni a Fidesszel. Így tehát az én újabb fantazmagóriámban ez lehet az utolsó szög az ellenállás koporsóján.

A világban sosincs békesség: háborúk és terrorista merényletek szedik áldozataikat. Most Magyarország büszkén beáll az erőszak mögé, mert egy olyan lépést támogat, ami csak olaj a tűzre.

A magyar kormány ismét jobban tudja. A közös álláspont helyett külön utat választ. Megteheti, hisz Magyarország tulajdonképpen szuperhatalom. Világviszonylatban rengeteget nyom a latba, mert megkerülhetetlen tényező. A magyar kormány pedig a diplomácia nagymestere. Szóval, semmi szükség arra, hogy egy másik ország vagy, ne adj Isten, egy egész szövetség (aminek tagjai vagyunk) mondja meg, hogy Magyarország mit csináljon. Nem tűrjük a kényszert: ne erőltessenek ránk se egységes fellépést, se együttműködést. A magyar kormány sokkal jobban tudja, mi hazánk érdeke.

De vajon mi is az? Éveken át kepesztettünk, hogy végre felvegyenek az Európai Unióba. Most meg rendre szólózunk csapatjáték helyett? Hiába van egy uniós álláspont arról, hogy Jeruzsálemet elismerhetik-e Izrael fővárosának, Magyarország másként gondolja. Az ENSZ-nek 1955 óta vagyunk tagja. Eddig évtizedeken át sikerült a tagországokkal közös irányba haladni. Most ennek a szervezetnek is beintettünk. Ráadásul már másodszorra az elmúlt fél év alatt. Először Soros démoni szerepét toltuk át a szervezetre, most meg nyíltan szembe megyünk az ENSZ határozatával, amely érvénytelennek és semmisnek nyilvánította az amerikai elnök döntését, amellyel Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismerte el. Bár szavazáskor Magyarország tartózkodott.

Az amerikai nagykövetség átköltöztetése Jeruzsálembe egy tökös lépés Trump részéről. Legalábbis ő ezt gondolhatja, hisz sok-sok évvel korábban elfogadott szenátusi döntést valósítana végre meg. Az elődök mindig visszatáncoltak, de a jelenlegi amerikai elnököt más fából faragták. Ebben ő és Orbán hasonlít. Beint mindenkinek. Önkényesen cselekszik. Hogy ezzel milyen lavinát indít el, az őt nem érdekli. Persze, nehéz is kétfelé nyalni, de muszáj megpróbálni. Orbán is megpróbálja: egyszer az arabok kegyeit keresi, aztán Netanjahunak igyekszik kedvezni nagy nyelvcsapásokkal. El kéne dönteni végre, melyik oldalon állunk. Oké, hogy a politika pávatánc, de itt most a magyar politikai "elit" a tűzzel játszik. Nem lenne jobb semlegesnek maradni?

Miért hiszik azt Orbánék, hogy rájuk bárki is odafigyel? Hogy bármilyen igazi előnyt lehet szerezni abból, hogy hirtelen Trump és Netanjahu mögé állunk be? Hisz Trump pont leszarja Orbánt, talán azt se tudja, kicsoda a magyar miniszterelnök. (És ugyanígy Putyin is leszarja, mi van Magyarországgal.) Csak a nagyhatalmi játszmák dróton rángatott bábjai vagyunk. Már ha egyáltalán arra is alkalmasnak ítélnek a főszereplők. Tehát most épp USA (épp, amikor a vízummentesség elvesztése a tét) és Izrael körül legyeskedünk, még ha az EU pontosan az ellenkezőjét is teszi. Pedig az EU sokkal közelebb van, és annak legalább már haszonélvezői vagyunk. Sem Izrael, sem USA társult tagállamai nem leszünk soha. Ugyanakkor Magyarország 1988-ban már elismerte a független palesztin államot. Most Magyarország önmagának is ellentmond. Tiszta skizofrén állapot. Először támogatjuk azt az ideát, hogy a két nép két független államot alkosson. Most meg figyelmen kívül hagyjuk a palesztin érdekeket és érzelmeket.

Mint ahogy azt is figyelmen kívül hagyjuk, hogy a palesztinok mögött egy hatalmas muszlim közösség áll. És ez a közösség bizony nem fogja szó nélkül hagyni az amerikai lépést. Bár egyelőre csak tüntetnek a palesztinok, a tiltakozásoknak máris halálos áldozatai vannak. Izrael keményen megtorolja az ilyen akciókat. Ezt pedig mind az EU, mind Törökország elítéli. Magyarország NEM. És miután ennyire beleálltunk ebbe az ügybe, ne is csodálkozzunk, ha a muszlim világ ellenünk fordul. Akár csak azzal, hogy nem barátkoznak velünk (nem is tudom, mi lesz akkor Zaid Naffával), akár konkrét szankciókkal, vagy akár megtorlással. Nagyon remélem, hogy túlságosan élénk a fantáziám. Nagyon remélem, hogy az a forgatókönyv sosem valósul meg, amelyben hazánk muszlim terroristák célpontjává válik.

Belenéztem a tévébe, és megállapítottam, egy soha véget nem érő horrort vetítenek az országban. Mert a parlamenti színjáték tovább folytatódik. 

Mintha a Rémálom az Elm utcában menne újra meg újra meg újra. Pontosan ilyen a magyar politikai élet. Bő egy hónapja még a folyamatos latolgatásokat, egyezkedéseket, ajtócsapkodásokat, üzengetéseket és durcáskodásokat követhettük ellenzéki oldalon. Mégis reménykedtünk, hogy lesz eredménye, mert ennyi vak ember nem élhet az országban, akiknek megfelel, hogy Orbán Viktor immár a leggazdagabb magyar. No, nem papíron, mert azon Mészáros Lölő. De azért hülye nem vagyok! Aztán arcunkba kaptunk egy óriási maflást (azt a részét most hagyjuk, hogy a maflás rohadtul nem volt sportszerű). Azóta különböző fázisokon megyünk keresztül: sokk, bénultság, elkeseredettség, depi, dac, csakazértis kimegyünk az utcára, elfogyott a kedv, minek megint tüntizni, ezen úgysem lehet változtatni.

A kormánypártok pedig ezzel egyidejűleg tovább arcoskodnak. Nagyképűen kitiltják már az alakuló ülésről az újságírókat (miközben a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő jordán "üzletember" díszvendégként ücsöröghet az erkélyen), és vagy nem válaszolnak a kérdésekre, vagy csak baromságokat. Pökhendi félszavakból annyi derül ki, pont leszarják saját választóikat (ahogy választások előtt is), mert már túl vagyunk a választáson. Nincs program, nincs jövőkép, csak a rizsa. Pontosabban van jövőkép: Magyarország megvédése. Ide csak az juthat be, aki a kormánytagoknak eleget fizet. Egyébként pedig az új kormány nem sokban különbözik az előzőtől, hisz a vetésforgó jól bevált módszer. Mivel amúgy is csupa zseniről van szó, tök mindegy kit melyik minisztériumba vagy tárcához küldenek. A Fidesz-KDNP-ben mindenki mindenhez ért. Rezsiszilárd így lesz nagy honvédő, a már annyiszor lejáratódott Arogán Anti feladatköre bővül a turizmussal, Kósa Kupak Lala pedig nemhogy meghúzódna a jótékony félhomályban, a Fidesz kampányfőnöke lesz a jövő évi önkormányzati választási kampányban.

De az ellenzékről se feledkezzünk meg. Jól érezték ők, hogy az április 8-át követő tüntetéseken csakis megfigyelőként vehetnek részt. Az utcára vonuló tömeg ugyanis őket is kárhoztatta az újabb kétharmadért (nem csak a kormánypárti propagandát és csalást). Erejük totál elfogyott. A szeg pedig ismét kibújt a zsákból: nincs itt semmiféle egység a kormánnyal szemben. A közös vereség sem hozta össze a pártokat. Új elképzeléseik sincsenek. Minden nap levágnak valami oltári nagy marhaságot valamelyik médiában. Csakhogy az okoskodásuk már annyira unalmas és átlátszó, hogy inkább átkapcsolunk az esti mesére. Arra viszont van fantáziájuk, hogyan ábrándítsák ki még inkább az ellenzéki szavazót.

Valamiért derogál nekik a tökös hozzáállás. Mosolyogva átveszik mandátumukat, szépen besomfordálnak a parlamenti alakuló ülésre, és tovább asszisztálnak a következő 4 éves színjátékhoz. Magyarázhatják, hogy őket a nép választotta képviselőnek, és az a dolguk, hogy részt vegyenek a parlamenti munkában. Valójában hiszi a piszi. Szabó Szabolcs a trójai falóra erősen hajazó LMP frakciójába ül be, holott az őt megválasztó állampolgár esetleg úgy gondolta volna, hogy ha már muszáj, akkor a PM-hez csatlakozik. Szél Bernadett mégsem nemzetkockázati tényező, egyhangúlag szavazták meg a Nemzetbiztonsági Bizottság tagjának. (Hm, vajon a fideszes képviselők miért nem tartanak tőle úgy, mint egy pestisestől?) És ez még csak a kezdet. Idővel majd az is kiderül, melyik ellenzékinek milyen szerep jut a horror szappanopera 2349-dik részében.

Azt azonban az ellenzék nem tudta egységesen felvállalni, hogy távol marad a parlamenti alakuló üléstől, amivel kétségbe vonta volna annak legitimitását. De más kezdeményezést sem láttunk tőle a választások óta. Ha pedig nincs egy erő, ami mögé be lehet sorakozni, az ellenállás hasztalan. A civilek által kezdeményezett megmozdulások ugyanis napról napra kerülnek közelebb a végkimerüléshez (vagy talán már benne is vannak az agóniában). Mert ami kedden történt, inkább vicces volt, mint komoly. Annyira harmatgyenge felszólalásokat hallhattunk, hogy az már nekem volt kínos. Arról már nem is beszélve, amikor a szervezők a világító mobilokkal akarták megmutatni a tömeg erejét a napfény kellős közepén. Ám az új erő csak nem jön. A régi meg kuka. Készüljünk fel ezért lelkileg arra, hogy hamarosan újabb részekkel gyarapodik a nemzeti horroropera. És még az sem kizárt, az egyszerű átlagember már nem nézője lesz a sorozatnak, hanem résztvevője, mondjuk prédaként.

Az OECD ismét közzétette jelentését 2017 decemberében tagországainak jóllét indexéről, amely különböző gazdasági és társadalmi mutatók révén fest részletes képet az adott ország lakosságának életszínvonaláról és életminőségéről. A 2017-es évre vonatkozó tanulmányból érdekes összefüggéseket lehet kiolvasni.

A párizsi székhelyű nemzetközi szervezet, az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) 1996 óta ad ki jelentést Magyarország különböző gazdasági és társadalmi mutatóiról. Bár a tavalyi index több szempontból javulást mutat, a változás valójában relatívnak mondható, ha figyelembe vesszük a hazánkkal azonos vagy hasonló adottságú országok teljesítményét, valamint a 2008-as gazdasági válság előtti és az azt követő eredményeket. Magyarország a szervezet által vizsgált szegmensekben, úgymint például a háztartások jövedelme vagy megtakarítása, nem csak nemzetközi szinten ért el rossz helyezést, de a régión belül is gyengén teljesít. Ez alaposan rányomja bélyegét a lakosság valós és érzékelt életszínvonalára és életminőségére.  A jelentésből egy összetett és ugyanakkor több szempontból riasztó kép rajzolódik ki.

Bérek, jövedelmek, munkaerő

Az OECD-tanulmány az életszínvonal és életminőség szempontjából kulcsfontosságú területeket vizsgálja. A munka világától a háztartások megtakarításán át a lakosság egészségi állapotáig. A magyar társadalom kifejezetten neuralgikus pontja az élettel való elégedettség mértéke. Ha egyszerűen szeretnénk fogalmazni, a magyar társadalom szarul érzi magát. Bár ezt az elégedetlenséget gyakran magyarázzák a magyar néplélekkel (mondván, a magyarok szeretnek panaszkodni), az ok ennél jóval összetettebb, és a jelentés alapján számokban is levezethető.

Az egyik meghatározó tényező, hogy hogyan alakult a magyar munkavállalók jövedelme és a magyar háztartások bevétele az elmúlt időszakban. A jelentés kitér rá, hogy bár a bérek 2008 és 2014 között csökkentek, 2015-től kezdődően gyorsuló emelkedés volt tapasztalható. Sőt, 2017-ben a keresetek az Európai Unió tagországai közül hazánkban növekedtek a legnagyobb ütemben. Ez a trend az előrejelzés szerint 2018-ban is folytatódni fog. De mielőtt nagyon megörülnénk ennek az eredménynek, hozzá kell tenni egy kiábrándító tényt: ha azt nézzük, az egyes OECD-tagországban dolgozók dollárban számítva mennyit keresnek, és keresetüknek mekkora a vásárlóereje, Magyarország továbbra is az utolsó előtti a 35 tagország között. Hazánknál csak Mexikó teljesít rosszabbul. Még a környező országok is elhúztak mellettünk.

Magyarország ugyanakkor a minimálbérek tekintetében sem remekel: az uniós tagországok között továbbra is a sereghajtó. Hiába növekedhet nálunk a legnagyobb mértékben a minimálbér 2018-ban, még jó néhány OECD-tagország színvonalától is jócskán elmarad majd annak mértéke. Holott Magyarországon jelentős azoknak a száma, akik minimálbérből élnek. Ez persze az OECD- és hasonló jelentésből nem derül ki. Az csupán a munkaerőpiacot és a foglalkoztatottságot elemzi. És abban egészen jól állunk, hisz hazánkban mérték az Európai Unió negyedik legalacsonyabb munkanélküliségét. Ebbe az értékbe természetesen beletartoznak a közmunkások is, ami csak ideig-óráig kozmetikázza az adatokat. Amint nem lesz elég forrás a foglalkoztatásukra, a munka nélkül maradók ismét növelni fogják a munkanélküliségi rátát Magyarországon.

A tanulmány arra sem tér ki, hogy egyes ágazatok óriási munkaerő-hiánnyal küzdenek, amelyet az ágazat vezetői magasabb bérrel igyekeznek orvosolni. Egyik közismert példája ennek az építőipar, ahol idén is folytatódhat a bővülés, és azzal párhuzamosan tovább nőhet a munkaerő hiánya. A bérek mértéke is ennek megfelelően fog emelkedni ebben az iparágban. De ugyanez igaz a szállítmányozásra is, ahol egyre kevesebb a sofőr. Ugyanakkor más szegmensekben kevésbé érzékelhető a keresetek növekedése. A közalkalmazotti bértábla számai tíz éve szinte változatlanok. Nem meglepő tehát, hogy év elején sztrájkot hirdetett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete. Ráadásul a kormány rendszeresen meglebegteti a köztisztviselők és közalkalmazottak létszámának csökkentését.

Mindezek következtében a lakosság jelentős része bizonytalannak érzi helyzetét a munkaerő-piacon. Ha ezekhez a kiragadott példákhoz azt is hozzávesszük, hogy Magyarország népessége tovább fogy, és nem lassul a szakképzett munkaerő elvándorlása, a jelek egy irányba mutatnak: Magyarországon a béremelkedések ellenére nem várható sem a bérfeszültség, sem a társadalmi feszültségek csökkenése.

Romló egészségügy, magas halálozási ráta

A magyar társadalomban érzékelhető törésvonalak azonban földrajzilag is látványosan tetten érhetők. Jövedelmek terén egyrészt Nyugat- és Kelet-Magyarország között is húzódik egy szakadék, másrészt főváros-vidék viszonylatban is óriási az eltérés. Bár a kormány próbál néhány látványos beruházással segíteni az elmaradottabb régiókon, a lemaradás továbbra is látványos. Ez a különbség életszínvonalban is jelentkezik, ami visszaköszön az Európai Unió régiók versenyképességéről készített statisztikájában is. Az egészségügy helyzetét elemző pontokban a 263 uniós régió közül mind a hét magyar régió a legutolsók között van. Ebből Észak-Magyarország konkrétan az utolsó előtti.

A How’s life in Hungary OECD-tanulmány szerint a magyar lakosság alapvetően rossznak ítéli meg az egészségügyet, habár a társadalom átlaga saját egészségi állapotáról pozitívabban nyilatkozott, mint korábban. Ugyanakkor, ha jobban belemélyedünk a számokba, akkor még aggasztóbbnak tűnik a magyar egészségügy helyzete. Az Eurostat friss adatai szerint a népesség nagyságához viszonyítva az egészségügyre fordított kiadások mértéke jóval alulmúlja az uniós átlagot. Még Szlovákia és Csehország is megelőz ezen a téren. Az az adat is magáért beszél, hogy a magyarok 49 százaléka fizet hálapénzt a jobb ellátás, vagy szimplán az ellátás reményében. Meg is van annak a következménye, hogy az egészségügy szerkezetén évtizedek óta alig változtattak, és az ágazat nem jut több forráshoz. Megnövekedett várólista, szakemberhiány, leharcolt egészségügyi intézmények.

A KSH tavaly nyilvánosságra hozott adatai szerint a halálozási ráta 18 éves csúcson volt. Ötezerrel többen haltak meg az előző évhez képest.  A születések száma is mérséklődött (de ki tudja, talán Orbán felhívására a bébibumm sem zárható ki). Ráadásul a születéskor várható élettartam még mindig elmarad mind az uniós országok, mind az OECD-országok átlagához képest. A romló egészségügy, a magas halálozási ráta és az alacsonyabb várható élettartam együttvéve a nyugdíjrendszer átalakításának sürgősségére is felhívja a figyelmet.

A magyar társadalom egészségi állapota és közérzete ugyanakkor egyéb tényezőktől is függ. Mint a jelentésből kiderül, a ledolgozott munkaórák száma OECD-viszonylatban is elég magas, amihez a már említett alacsony bérezés társul. Ráadásul a magas ledolgozott óraszám és az egészségre, regenerációra fordított szabadidő sincs egymással egyensúlyban. A magyar lakosság egyúttal a munkahelyen és munkaerőpiacon érzékelhető bizonytalanságok miatt is kitettebb az egészségügyi rizikófaktoroknak. Az sem kedvez az egészségügyi kilátásoknak, a nyugdíjas éveknek és várható élettartamnak, hogy a társadalom széles rétegei nem rendelkeznek megtakarítással. Ez egyrészt a már említett alacsony bérezésből fakad, másrészt a pénzügyi kultúra és ismeretek hiányából. Megtakarítás híján a lakosság jelentős része gyakran nem jut hozzá a minőségi élet feltételeihez: minőségi élettér, minőségi élelmezés, minőségi egészségügy, minőségi oktatás.

Mindezek tükrében tehát az OECD által közölt legtöbb mutató együttesen magyarázhatja azt, hogy a magyar lakosság élettel való elégedettsége oly mértékben alacsony, hogy szinte mérhetetlen. Ami azt is jelenti egyúttal, hogy sok-sok év, sok-sok ráfordítás és sok-sok reform szükséges ahhoz, hogy a magyar társadalom is egyike legyen a világ boldog nemzeteinek. Persze, az újonnan felálló Orbán-kormány még elhozhatja a Kánaánt.

Svájcban nem jó nyaralni, mert utána Magyaroroszágot még mocskosabbnak, még élhetetlenebbnek érzékeljük, mint azelőtt. És ne álmodozzunk arról, hogy unokáink majd látni fogják azt az életszínvonalat! Svájc nem egy másik ország. Egy másik bolygó.

Lázár János hírhedt videója sokkal nagyobbat szólt volna, ha Svájcban készíti (csak már nyilván nem fért bele a büdzsébe a zürichi expressz). Kimehetett volna bármely random idilli tó partjára, és filmezhette volna a fűben grillező migránsokat. Vagy legalábbis migránsnak tűnő illetőket, akik vígan sütögetnek, miközben arab jellegű dallamok törnek elő a táskarádiójukból. A bibi csak az lett volna, hogy semmiféle szemetet nem hagynak maguk után. No, nem azért, mert annyi arrafelé a szemetes. Épp ellenkezőleg. A szemetét mindenki haza viszi grillezés után.

Ha jobban belegondolok, ez mégsem lett volna alkalmas forgatási helyszín a magyar nép elrettentésére. Sokkal inkább olyan az egész, mintha megelevenedett volna valamely Őrtorony magazin duplaoldala: a legkülönbözőbb bőrszínű nációk ücsörögnek békében egymás mellett. Már csak épp az egzotikus nagyvadak hiányoznak mellőlük. Földre szállt Paradicsom, de tényleg. Hirtelen eszembe jut, amit Orbán Viktor mondott egy téli reggelen, amikor meglepetésszerűen meglátogatott egy budapesti hajléktalanszállót: nincs balhé, béke van!

Úgy tűnik, itt már megvalósult a Soros-terv. Irigylem is őket érte!

Egy magyar ember számára elképzelhetetlen jelenetekkel találkozunk a hegyekben is. Túrázunk, caplatunk, faljuk a kilométereket, egyszer csak megéhezünk. Nosza, süssünk kolbászt! Hol? Hát persze, hogy az út mentén kiépített számtalan sütögető hely egyikén, amelyek mellett van kis házikó is, benne ingyen tüzifával, gyújtóssal, újságpapírral. Vajon Magyarországon hány óráig lenne teljes a felszerelés egy ilyen helyen? Ugyan, előbb a grillrácsot vinnék el! - jegyzi meg keserűen valamelyikünk. Az már csak hab a tortán, hogy vadidegen emberek használják közösen ugyanazt a tüzet, az élni és élni hagyni elv jegyében eszik egy azon helyen több család is. Nincs balhé, béke van!

Zürich kertvárosában sétálgatva szinte ordít az utcákról a tisztaság, a jólét és a közbiztonság. Időnként elhúz mellettünk egy Tesla a maga csendességében, halkan zümmögve válaszol rá a robotfűnyíró. Amit nem visznek be a háziak éjszakára sem az előkertből. Pedig nincs is kerítés.

Évekkel ezelőtt olvastam egy interjút valamely magyar orvossal, aki kivándorolt Svájcba. Ő így nyilatkozott az ottani életéről: az a jó ebben az országban, hogy úgy általában békén hagyják az embert. Ezzel a mondattal nagyon sokáig nem tudtam mit kezdeni. A Soros-kampány idején értettem meg igazán, hogy milyen az, ha nem.

A bejegyzés saját képet tartalmaz.

A kormány kinyitotta Pandóra szelencéjét, és csak Isten tudja, vissza lehet-e még zárni...

Habár a történelemből nagyon jól tudjuk, hogy mibe torkollhat a rasszista és antiszemita indulatok felkorbácsolása, a magyar kormány vígan játszik a tűzzel. És az évek óta tartó, napi szintű migránsozás megtette a magáét. A paranoia, a viszolygás, a félelem, az undor, az intolerancia, a harag, a gyűlölet elkezdte szedni áldozatait. Nem csupán a célponttá vált személyek áldozatok ebben a játszmában, hanem azok is, akik őket üldözik. Menthetetlenül elveszett ítélőképességük, józan eszük. És a szívük is! Értelmes, diplomás emberek rettegnek a menekültektől, még ha a környéken sem láttak egyet sem. Azt is elhiszik, csak a Fidesz védheti meg az országot, mindenki más (az a jó néhány millió, aki nem Orbánra szavazott) tárt karokkal várná a migránsokat. Mit reméljünk hát az iskolázatlan tömegektől?

A kormány ennek megfelelően maximálisan lebutított üzenetekkel operál, hogy a legeldugottabb végeken is megértsék az emberek, mitől kell félniük, és mit tehetnek hazájukért. A cizellált, magyarázatokkal teletűzdelt tájékoztatás nem célravezető, mert a szavazó képtelen felfogni a tartalmát. Nem válik tehát robottá. Holott iszonyú szükség lenne az elmék felvilágosítására. Felelős gondolkodásra, társadalom- és világismeretre kellene okítani a jónépet. Azt a jónépet, aki még mindig azt képzeli, a 21. században, amikor az interneten árut rendelhetünk Kínából, beutazhatjuk a világot, és eleve egy kontinensre kiterjedő szövetség tagjai vagyunk, be kell és be tudunk zárkózni saját határaink mögé. Ez egy tudatos félrevezetés, ami Orbánék rövidtávú tervét szolgálja. Hosszú távon azonban borzalmas károkat okozhat az országnak. És itt nem arról beszélünk, boldog-boldogtalant engedjünk letelepedni, hanem arról, hogy egy átjárható világban nehéz különbséget tenni a RETTEGETT MIGRÁNS és a TURISTA között.

Ezek a szemtelen turisták pedig egyre csak jönnek, és külsejükkel totál összezavarják szegény honvédő szavazó fejét. Főleg a vidékiét, aki kevesebb turistát lát. Az a régió viszont elég nagy bajban lesz, amelyik a turizmusból szeretne élni, és amelynek lakói nem szeretik az idegeneket. Mert az ott élő nem fogja megkérdezni a más rasszhoz tartozót, ki fia-borja, pusztán ránéz, és eldönti, migráns. Székelyföldön is ez történt: a sötétebb bőrű izraeli motorosokat illegális bevándorlóknak hitték. Ezen a ponton csak gratulálhatunk a sikeres propagandához, amivel a határontúli magyarságot is sikerült behülyíteni. A fóbia duzzad és terjed. Ha a témában nem kezdődik valós felvilágosítás is, a hazánkba látogató külföldit mind gyakrabban érik majd atrocitások. A megelőzés érdekében esetleg kvótát vezethetnének be a nem fehér bőrű és nem keresztény turistákra. Vagy egyszerűen csak úgy kellene hirdetni Magyarországot a turisztikai kiállításokon, mint a fehér utazók Mekkáját.

A hazánkban dolgozó külföldiek tovább bonyolítják a helyzetet. A szolgáltató központokban nem ritkák a sötétebb bőrű indiaiak. Mi történik velük, ha szabadnapjukon a Hortobágyon kirándulnának? Megkérdezi tőlük bárki is, kik ők és honnan jöttek? De példának az egyetemeinken tanuló külföldieket is említhetnénk, akik konkrétan fizetnek azért, hogy itt tanulhassanak. Ám a jó hazafit ez nem fogja érdekelni, amikor a Mátrában látja őket túrázni.

Vagy ott vannak a színes bőrű profi sportolók (például Mariam Signaté, női kézilabdázó, aki egyébként hiába csont fekete, francia állampolgár), akiket a pályán éltetnek, autogramot kérnek tőlük, de ha kiteszik a lábukat a sportcsarnokból, külsejük alapján ellenségekké válnak. És a sornak itt nincs vége. A legfájóbbak mégis azok az incidensek lesznek, amikor egy másik magyart támadnak meg az utcán, csak azért, mert más a bőrszíne. Hisz a propagandával átmosott agyúak csak nézni fognak, kérdezni és gondolkodni nem. Meg sem fordul majd a fejükben, a kipécézett személy szintén magyarul beszél, mert édesapja vagy édesanyja született magyar.

Kinyílt a szelence. Elég csak az elmúlt egy hónap termését megnézni. Egy csongrádi lányra rendőrt hívtak, mert kendőt viselt. Egy ismeretlen férfi egy indiai fejét üvöltötte le a Budapest-Vác vasúton, csak azért, mert más a bőrszíne, ergo húzzon haza. Egy kis településen Fekete Pákóra is rászabadították a rendőrséget, mert migránsnak nézték. Vajon mi következik még ezután? Onyutha Judit vagy Kálid Artúr is retteghet? Mindenesetre sok jóra nem számíthatunk. Néhány kérdés azonban ott villog a fejünk fölött: MEGFORDÍTHATÓ-E EZ A FOLYAMAT? VAN-E SZÁNDÉK A VÁLTOZTATÁSRA? ÉS MÉGIS HÁNY ÉV KELL HOZZÁ?

Sokasodjatok, és szaporodjatok... - szólt Orbán Viktor, majd a cél érdekében ajánlatot tett a nőknek. 

A kormányfő elmondta, egyezséget szeretne kötni a nőkkel. Mintha csak Kádár János jelentette volna be a következő néhányszor 5 éves tervet. Vezetőnk végre felismerte, mitől növekedhet hazánkban a szülési kedv. Eddig is támogatták ugyan a családokat, de inkább a már gyereket nevelők jártak jobban. Akik pedig még el sem indultak a családalapítás útján, azoknak nem nyújtott különösebb perspektívát. 

Most tehát, hogy 2100-ra véletlen se zuhanjon 6 millió főre Magyarország lakossága, Orbán képes lepaktálni a gyengébbik nemmel. (Nem tudni, ezzel összefügghet-e az, hogy talán most már női miniszter is lesz a kormányban. Mindenesetre a "kiegyezést" szimbolikusan segíti.) Pedig hát az érzékenyebb és tájékozottabb nők ezzel együtt sem tudják feledni bájos nőnapi megnyilatkozását mely szerint "a nőkkel egyenjogúnak tekintjük magunkat (MAGUNK=FÉRFIAK, vagy csak FIDESZES FÉRFI POLITIKUSOK - blogger értelmezése), és mindig megadjuk a nekik kijáró tiszteletet, sőt, valamivel többet is, mint ami kijár".

Na, kérem szépen, mit is jelent az, hogy többet is, mint ami kijár? Tényleg jól hallok, jól látok? Az eszem megáll! Ehhez vegyük még hozzá az elmúlt 8 év alatt összegyűlt gondolatokat és reakciókat, és máris összeáll a kép. A nő másodrangú biológiai lény (Éva vitte bűnbe Ádámot), és már csak a modern kor szelleme miatt nem égetik meg őket, mint boszorkányokat. Ráadásul, a szüfrazsett mozgalommal az ördög végleg megrontotta az emberiséget. Ekkor kezdték elfeledni, hol is a helyük. Hát, a konyhában, a sarokban egy hokedlin. Miután reggel ellátta a gyerekeket, elindította őket az iskolába, bevásárolt, főzött, rendet rakott, és vidáman várta haza urát, hogy az a pörkölt csócsálása közben panaszkodjon a munkahelyéről, majd töltött is a férfinak egy pohár sört, és beküldte a tévé elé vagy a laptophoz kikapcsolódni, hogy az alatt ő ismét foglalkozzon a gyerekekkel, és kitergessen, ha lejárt a mosás, visszahuppanhat a hokedlire. De csak addig, amíg az urának nincs valami óhaja-sóhaja...

Hát igen, azok a régi szép idők. Orbán Viktornak akkor kellett volna élnie. Rossz világba született. És ha már így történt, próbálja visszacsinálni a dolgokat. Persze, vannak fontosabb célok is. Tehát a demográfiai súlypontú kormányzáshoz áldozatokat kell hozni. Még Orbán Viktornak is! Le kell nyelnie, hogy a nők manapság például dolgoznak, karriert építenek. Hiába olyan suták, hogy képesek még egy vak komondorban is elbotlani, vérük hajtja őket, és helyet követelnek maguknak a világ irányításában. Merkel asszonnyal az élükön. Ettől a fogyatékosságtól el lehet tekinteni, ha szülnek, még hozzá sokat.

Fel kell ezért piszkálni a magyar nők szülési hajlandóságát. Többek között azzal, hogy most az intézkedések a 25-35 éves nőket veszik célba. Diákhitel elengedése (juhéj, sok diákhiteles tanuló fellélegezhet, ha szül), lakáshitel elengedése (hurrá, sok fiatal nő megkönnyebbülhet, akinek volt esélye lakáshitelt felvenni), szülési körülmények javítása (éljen, mégis lehet otthon szülni, ha a nő úgy szeretné?). Ne feledjük azt sem, hogy egyébként iszonyú nagylelkűen próbálják megtalálni a megoldást arra, hogyan lehetne rugalmasabb munkavégzéssel segíteni a gyerekvállalást. És természetesen ott van a gyerekvállalástól függő nyugdíj is! Ezért a férfiak is mindent meg fognak tenni, hogy vagy bőséggel szórják magjukat, vagy maguk is végre szüljenek!

De hát, ugye az orbáni felfogás szerint nem minden család család. Mondjuk már az sem, aki egyedül neveli gyermekét. Hű, azoknak újabb gyerek vállalása elég nehéz feladat lesz. És akkor a meddő nőkről nem is beszéltünk. Ja, de ne hagyjuk ki a sorból az azonos nemű párokat. Na, ők tutira nem kapnak nyugdíjat állam bácsitól, ha nem lesz gyerek. Pedig sok azonos nemű pár is szívesen felnevelne egy vagy akár két gyermeket. De az ebben a rendszerben nem számít, ki kell zárni az ilyen torzszülötteket a játékból! Így aki végiggürizi az életét, és rendesen belepakol a közösbe, de nincs vagy nem lehet gyereke, az leshet a likon. Aki pedig mondjuk segélyből él, de tíz gyereket szül, ünnepelt és idős korában sztárnyugdíjjal jutalmazott anya lesz.

Mindezek mellett bevillan a képbe a boldogság órák bevezetése a suliban. Ami egy normál társadalomban igazán haladó és örömteli intézkedés. Egy előremutató lépés. Viszont ugyanez az óra az orbáni világban totálisan életidegen. Leterhelt gyerek tanuljon meg boldog lenni, és nyilván majd otthon ő is sugallni kezdi anyucinak, hogy neki kistestvér kell, mert akkor lesz kerek egész a boldogság. És ha majd ő lesz szülő, hat gyereknél meg sem áll.

Ne is ragozzuk tovább a témát, ez a paktum a nőkkel eleve büdös. Mert egy egészséges társadalomban nem csak így lehet és kell ösztönözni a családokat a szaporodásra. Az intézkedések sorát azzal kell kezdeni, hogy Magyarországot minden állampolgára számára élhetővé kell tenni. Hogy aki egyedül vág bele az életbe, az is lássa az alagút végét, és tudja, hogy ha szeretne, nyugodt szívvel alapíthat családot. Mert mindig biztonságban lesz, meg tudja teremteni a hátteret, és az állam mindig segíti őt. Akkor is, amikor még nincs gyerek. És persze nem csak addig kell az állam elvárása és támogatása, amíg a nő nem szül. Abban a pillanatban is meg kell hallania Orbánnak a szülők hangját, amikor azok gyermekbarát és jövőbe mutató oktatást követelnek!

Vajon mi lehet az oka annak, hogy Orbán Viktor már 8 éve nyugodtan vívhatja szabadságharcát szövetségeseivel szemben? Mit tud ő, ami érinthetetlenné teszi az EU berkeiben?

Időről időre felröppen a hír, na most aztán már tényleg megkapja magáét Orbán Viktor: az EU elzárja a pénzcsapot, és eljárást indít Magyarország ellen. Valójában évek óta nem történt igazi ellenlépés. Mintha csak egy színjáték lenne az egész. Hivatalosan kerülik a társaságát, a színfalak mögött akár meg is veregethetik a vállát. De mi lehet ennek az oka? Vigyázat, olyan felvetések következnek, amelyekre semmi bizonyíték. Az összeesküvés-elméletek iránt rajongók viszont imádni fogják.

Legutóbb egy-két napig úgy tűnt, Merkel és Macron is sunnyog. Nem azonnal gratuláltak az újraválasztott kormányfőnknek. Többször hangoztatták is, mennyire tele van már a hócipőjük a magyar miniszterelnökkel. Macron azt nyilatkozta Orbánról, vele semmiféle értékközösséget nem tud vállalni. Aztán mégis elküldte gratulációját, és kifejezte reményét, sikeres együttműködésben lesz részük. Micsoda kettős beszéd. Egyrészt a nyilvánosság felé mossa kezeit, másrészt Orbánnak azt üzeni, örömmel dolgozik együtt vele. De mi a valóság?

Orbán évek óta akasztja ki az uniós vezetőket. Egyszer az illiberális államról vallott nézetei verik ki a biztosítékot, máskor a CEU körüli perpatvar. Még az Európai Néppárt, ami a Fidesz saját pártcsaládja, sem hagyta szó nélkül, amit a Fidesz-KDNP művel. Miközben mind elhatárolódnak Putyintól, addig Orbán barátkozik az orosz elnökkel. Miközben az EU összes tagországa aláírta az új kínai Selyemút ellen tiltakozó dokumentumot, addig Magyarország ebben is különutas politikát folytat. Mert Orbán rendszere ezt is megteheti.

De ahogy az köztudott, miniszterelnök urunk az uniós támogatásokat tárt karokkal várja. Az országba áramló uniós pénz pedig gyakran átláthatatlan útvesztőkön keresztül tűnik el, feltételezhetően a haverok zsebében. Az Unió eddig mégsem tett semmi hathatósat az ejnye-bejnyéken kívül. Talán az ő érdeke is, hogy ebben a nagy boldog családban legyen egy fekete bárány?

PISZLICSÁRÉ ÖSSZESZERELŐ ÜZEM  MEGMONDÓ EMBERREL

Meglehet. Nem is kell messzire menni, rögtön itt van Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, aki rendre adóelkerülési botrányba keveredik. Mit is mondhatna hát ő Orbán Viktornak? Szóban talán elhatárolódik, de amikor találkoznak, egy félig lekezelő, félig baráti barackot nyom a magyar politikus fejére. Végül is, egyik kutya, másik...

Persze, ennél jóval komolyabb oka lehet annak, hogy egy kis autokrácia épülhet ki az Unió közepén. Nézzük először a legegyszerűbb elméletet, ami magyarázhatja az Orbán-rendszer érinthetetlenségét. Elképzelhető ugyanis, hogy az ide települt külföldi tőkének, illetve magának a külföldi tőkésnek még mindig jobban megéri békén hagyni a rendszert, mint fogni a cókmókot, és áttelepülni valahova máshova. Mert vannak szegényebb országok tőlünk keletebbre, de ennyire olcsó munkaerőt viszonylag ennyire képzetten, nehéz találni. Az adózás is kedvező a külföldi befektetőknek. Ezen felül pedig vámot sem kell fizetni az Unió határain belül. Tűrnek hát, és esetleg lebeszélik Merkelt és Macront a tényleges fellépésről.

Van ennél egy elvadultabb teória is. Mégpedig, hogy a vezető hatalmak eleve nem szeretnék azonos szinten látni a keleti tagországokat. Egyrészt érzékeltetik velük, kelet az továbbra is kelet. Másrészt jól jön egy olcsó régió. Harmadrészt pedig kiváló pufferzóna Oroszország felé. Vagyis ha Orbán Putyinnal barátkozik, barátkozzon, amíg nem lép túl egy uniós biztonsági kockázatot. Ehhez vegyük hozzá azt az elképzelést is, hogy addig jó Merkelnek és Macronnak, amíg létezik egy olyan piszlicsáré ország, mint hazánk, ahol a kormányfő olyan dolgokat mer mondani és tenni, amit Merkelék nem nyilváníthatnának ki, még ha konkrétan ugyanazt gondolják is. Szóval, Orbán egyfajta megmondó ember is, aki átvállalja a fekete bárány szerepét, akit jóízűen lehet szidni.

A PUDING PRÓBÁJA...

Végül pedig egy sokkal elrugaszkodottabb elmélet zárja a sort. Egy olyan elmélet, ami az előző lehetőségeket nyomokban tartalmazza, de ami azokon jóval túlmutat. Ha egyetlen mondattal kellene összefoglalni, azt mondhatnánk, minden előre le van vajazva. A szegény uniós átlagpolgár bármit gondolhat az Unióról, arról valójában fogalma sincs, a háttérben milyen mechanizmusok működnek. Minden a bizniszről szól. A politika és a gazdaság az EU-ban bizonyos hagyományokat követ, azok mentén halad, és próbál a jövőre tervezni. De az is látszik, hogy reformokra van szükség. Valami másra, valami újra. Mert a régi sémák szinte ciklikusan csődöt mondanak. Sőt, elavulnak.

Keresni kell hát egy újfajta társadalmi, politikai, gazdasági berendezkedést. Elméletekkel tele a padlás. A közgazdászok szívesen gyártanak hozzájuk újabbat. Ám mind teória marad, mindaddig, amíg ki nem próbálják őket élesben. Szükség van ezért egy laboratóriumi kísérletre is, hogy az elméletből valóság legyen. Magyarország kiváló tesztalany. Nem kell beáldozni a fejlett nyugati államokat, nem kell feszültséget kelteni a német vagy francia társadalmakban (anélkül is elég öntudatos civilek a szakszervezeteikkel együtt). A magyar meg amúgy is mindent tűr és elvisel, és hozzászokott már a szegénységhez és ahhoz, hogy irányítsák. Merkel és Macron, meg az összes többi nyugati fejes megnézi hát, mi történik akkor, ha egy csipet nyugati demokráciát és piacgazdaságot vegyítenek egy csöpp autokráciával, szabadságjogok korlátozásával, államosítással, oligarcharéteggel és keleti nyitással. Nekünk, magyaroknak más dolgunk sincs, mint túlélni a kísérletet...

Bármelyik felvetés is áll közelebb az igazsághoz, egyiktől sem leszünk boldogabbak. Valamiért Orbánt így is, úgy is megtűrik a királyi udvarban...

Mit tegyen az egyszeri állampolgár, aki szereti a hazáját ÉS nem a Fideszre szavazott? Hogyan kezelje a jelenlegi helyzetet? Tüntessen? Harcoljon passzív rezisztenciával? Törődjön bele? Éljen lehajtott fejjel és adja meg magát a többség akaratának? Menjen? Maradjon? Elmélkedés.

We shall fight. Ja, persze. De egészen pontosan hogyan kell ezt elképzelni? Miképpen szítsam magamban a harci kedvet a következő négy évben, amikor igazán esélyem sincs a véleménynyilvánításra? Valami azt súgja, hogy nálunk nem fog érvényesülni az örmény módszer, nem fogja elsöpörni az egyeduralomra törő elnököt a népharag. Pedig most mi vagyunk az ellenzék. Meg az a néhány párt, amelyik így közvetlenül a választások után mégis megtalálta a közös hangot és meg tudott egyezni. Kellett ehhez egy jó kis április 8-i ijedtség meg pofára esés. Talán az önkormányzati választásokon fogunk is ebből profitálni valamit. Kíváncsi vagyok, ugyan ki fog-e tartani 2022-ig ez a közösségi hevület.

A kérdés csupán az, hogy vajon érdemes-e még reménykedni. Bizakodni, hogy a következő választásokra kihajt a földből egy esélyes párt, és Orbán Viktor nem alakítja meg az ötödik kormányát. Csak még a következő négy évet bekkeljük ki valahogy. Bírjuk ki féllábon. Aztán úgyis eljön a tejjel-mézzel folyó kánaán. Ha pedig mégsem, akkor majd nyolc év múlva. De tizenkét év múlva már biztosan, de tényleg.

Az évek viszont kíméletlenül telnek és el fog jönni az a pillanat, amikor elkezdjük verni a fejünket a falba. Miért hagytuk, hogy így legyen? Ha már a haza boldogulásáért nem te(he)ttünk semmit, legalább az egyéni jólétünkről gondoskodhattunk volna! Példának okáért válthattunk volna országot. Nyelvtudással, diplomával a zsebemben nyilván jó esélyeim lennének.

Elmehetnék egy távoli helyre, ahol szitokszó az illiberalizmus, stadiont pedig csak akkor építenek, ha már van legalább négy világbajnoki címük. Leszokhatnék az Indexről, csak helyi híreket olvasnék, a családdal, barátokkal szépen halványulna a kapcsolat (esetleg ők is utánam jönnének), és már látogatóba se járnék oda, ahol az arcokban látom a magam arcát. A születendő gyerekeimnek meg talán már csak egy egzotikus emlék lenne a szülőföldem.

Szívet cseréljen, aki hazát cserél!

De akárhonnan is nézem, én már öreg vagyok a teljes asszimilálódáshoz. Példának okáért soha nem fogom megtanulni egyetlen ország nyelvét sem akcentus nélkül. A nevemet sem szándékozom megváltoztatni. Az egyszeri beszélgetőpartnerem egyetlen mondat után tudni fogja, hogy nem vagyok a földije, és firtatni fogja a származásomat. Mit mondjak majd akkor, honnan jöttem? Abszurdisztánból, ahol a nőket rádiós beszédben szólítja fel a miniszterelnök a gyerekszülésre? Ahol a választópolgárok jelentős többsége vevő az agyatlan gyűlöletkeltésre?

Nem, nem, én már nem tudok tiszta lappal új életet kezdeni. Örökre belém kapaszkodik a múltam és a származásom. Ha valaha is el tudnám engedni a hazámat, ő nem enged el engem.

Van nekem egy kedvenc helyem a Gellért-hegyen. Szeretem onnan körbehordozni a tekintetemet a Duna jobb és bal partján. Amíg attól a látképtől elkönnyesedik a szemem, megnyugodhatok: kormányok jöhetnek és mehetnek, belőlem nem sikerült kiölni a hazaszeretetet.

Haza. Magyarország.

Szeretnék büszke lenni rá, akárhol is élek a világban.

Kép forrása: pixabay.com

Ez a Gyárfás-ügy is mindent elmond a mai magyar közéletről. Azon túl, hogy csomó kérdést felvet, bűzlik, mint az egy hetes hulla!

Még az egyszeri hírfogyasztónak is szöget üthet a fejében ez az egész. Már aki szokott gondolkodni, és szeret kérdéseket feltenni. (De sajnos, ahogy elnéztem az utóbbi éveket, a gondolkodás hazánkban lassan bűncselekménynek számít.) Vajon miért épp most robbantották ezt a Gyárfás-bombát? Szimpla véletlen? Vagy isteni gondviselés, hogy a választási harakiri után állította elő Gyárfást a rendőrség? Hajlamos vagyok szándékosságot látni az eseményekben. Mégiscsak 20 évvel ezelőtt gyilkolták meg Fenyő János médiagurut!

Na, de ez is micsoda 20 év volt. Kezdjük ott, hogy Fenyő Jánost 1998. február 11-én lőtték le saját autójában. A nyomozás évekig akadozott. 2002-ben pedig bizonyíték híján le is zárták az ügyet. Aztán 2005-ben újra nyomozni kezdtek, miután Fenyő pszichológusa érdekes dolgokat mesélt a médiavállalkozó életéről, viselt dolgairól. Ismét 8 év telt el, mire a rendőrség DNS-minta alapján be tudta azonosítani Jozef Roháčot, akit egyébként az Aranykéz utcai robbantással is meggyanúsítottak. És már ennyi előzmény ismeretében is felmerül a kérdés: valóban ilyen sok időbe telik egy DNS-minta beazonosítása? Végül is a vizsgálatot végző egyik labornál mulasztást állapítottak meg. Nyilván sok következménye ennek sem lett.

A vádemelésre is 15 évvel a gyilkosság után került sor. Roháčot pedig 2017-ben másodfokon jogerősen életfogytiglanra ítélték. Ám a megbízó kilétére továbbra is homály borult. Holott Roháč már 2014-ben azt vallotta, hogy Gyárfásnak köze volt a gyilkossághoz. Ez azt jelenti, a hatóságok minimum 4 éve tudják, Gyárfás Tamás vastagon benne lehet ebben a bűnügyben. Mindeközben Gyárfás Tamás egyre csak tündökölt.

Egy sima sportújságíróként kezdte. És mindig jókor volt jó helyen. Végül nagy hatalmú, milliárdos vállalkozóvá nőtte ki magát. Óriási kapcsolatrendszere pedig mindig megmentette a bukástól. Volt ő a Fidesz ádáz ellensége és legjobb barátja is. Mindig is úgy törleszkedett, ahogy érdekei kívánták. Nem is meglepő, hogy anno Fenyővel is konfliktusba keveredett épp a NAP Tv miatt, amelyet Gyárfás vitt akkoriban. Még a politika is tisztában volt ezzel az ellentéttel. Amikor Fenyő Jánost meggyilkolták, Gyárfás Tamást is hírbe hozták a bűnténnyel. 20 év alatt azonban eddig egyszer sem került ilyen közel a ítélethez, mint most. Pedig rendesen összerúgta a port a Fidesszel, amikor a párt úgy látta, Gyárfás ki akarja túrni Schmitt Pált a MOB (Magyar Olimpiai Bizottság) éléről. Volt tehát indok, hogy újra elővegyék a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban. Mégsem ez történt.

Bár Gyárfás folyamatosan veszített médiabefolyásából, a Fidesz mégsem tudta teljesen ellehetetleníteni őt. A sportdiplomácia húzta ki a slamasztikából. Az úszósporton belül egyre befolyásosabb lett. Aztán elérkezett a londoni olimpia, és úgy tűnt, a Fidesz meggondolta magát. Attól fogva már nem akart megszabadulni Gyárfástól, vagyis egy időre ismét megmenekült attól, hogy összefüggésbe hozzák a Fenyő-gyilkossággal. Mert mégiscsak jobb egy magyar úszósport Gyárfással, mint Gyárfás nélkül. Egyszóval Gyárfás Tamás, akit már sok-sok évvel korábban is hírbe hoztak egy bűnténnyel kapcsolatban, 20 éven át megkerülhetetlen állócsillag maradt a magyar média és a magyar sport egén. Olykor politikai hátszéllel. 

Még fantasztikusabb az a tény, hogy a gyilkosság utáni 20 évben kétszer is kitüntették: 2003-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével, 2012-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével. 2016 végén ugyanakkor nagy nyomásra lemondott a Magyar Úszó Szövetség elnöki tisztségéről. Azóta alig lehetett hallani róla. Ezért is szólt nagyot a hír: most elővette őt a rendőrség, és azzal  gyanúsítja, köze volt a gyilkossághoz. És ismét ott a nagybetűs kérdés: MIÉRT ÉPP MOST? MI AZ INDOK?

Erre pedig a magyar politikai életet és az Orbán-rendszert ismerve két lehetséges válasz van. Egyik jobb, mint a másik.
1. A Fidesznek kényelmetlen téma a választási csalás és a választások esetleges, valamilyen formában történő megismétlése. El kell terelni a figyelmet.
2. Ez sokkal izgalmasabb, és számomra hihetőbb. Elkezdődtek a választások utáni leszámolások. Akarom mondani, Orbán most kezdi beváltani ígéretét, amelyet március 15-én tett: elégtételt vesz bizonyos közéleti vagy civil szereplőkön és társadalmi rétegen. Tehát magyarán elengedték Gyárfás kezét, mehet a levesbe! Ez pedig azt is jelenti, Orbán mindig is tisztában lehetett azzal, a kétszeresen kitüntetett néhai házi kedvencének kilónyi vaj van a fején. Ráadásul ennek ismerete és elhallgatása számomra egyenlő a cinkossággal! 

De miért is csodálkozunk? Megszokhattuk már, hogy ebben az országban a kormánytagok által elkövetett bűntények miatt sosem rendel el nyomozást Polt Péter legfőbb ügyész.