Fejjel a témának

KARAMBOL

Talán ezért van szükség annyi fűthető focipályára?

2018. július 25. - Kibeszélő

Azt hiszem, megvilágosodtam. Végre összeraktam, mi az összefüggés a foci, a TAO, Paks 2 és a hajléktalan törvény között. Egyszerűen zseniális!

Amikor rájöttem, miféle rejtett kapcsolat húzódik a felsorolt dolgok között (holott látszatra semmi közük egymáshoz), a felismerés akkorát koppant, hogy a körülöttem lévők felkapták a fejüket. Vagy csak én gondoltam. Ez mindegy is. Rátérnék inkább a lényegre. Már fogalmam sincs hány év óta, de nyolc biztosan, épül a magyar focibirodalom. A világ élvonalába csak úgy tartozhatunk, ha zsák számra, számolatlanul ömlesztjük ebbe a nemzetstratégiailag kiemelt és nélkülözhetetlen "iparágba" a zsét. És ki más is dobná össze a milliárdokat, mint az adófizetők. A cégek is adófizetők, és azok a pénzek valójában máshonnan hiányoznak...

No, de sebaj. Már megszokhattuk, hogy pont le van szarva, az adófizetők véleménye. Odafönt jobban tudják. Tehát továbbra is nyomni kell a manit a 10-ed rangú focicsapatokba is, még a határon túl is. És akinek ez nem tetszik - már hogy mi, határon belüli magyarok, tartjuk el a határon túli magyar focit is - az biztosan ballibsi Soros-bérenc, hazaáruló söpredék. (Már látom is az első kommentet, hogy hál' Istennek Orbán jól csinál valamit, ha végre egy ilyen kritikus, szemétláda ballibsi végre rosszul érzi magát saját országában. A rosszul érzi pedig azt jelenti, hogy kifordul a gyomra a sok becstelenségtől, amit nemzeti honvédő cukorsziruppal öntöttek le, és ezért rögvest szent és megkérdőjelezhetetlen cselekedet.)

A TAO-val tehát megéri üzletelni. A cég nyom egy X összeget valamelyik fideszes nagykutya helyi focicsapatába, és / vagy páholyt vásárol a felcsúti Pancho Arénában, és az üzleti kapcsolat biztosított. Mindaddig, míg a cég jól viselkedik. És ameddig egyik oligarcha ki nem nézi magának, hogy mindenféle maffiamódszerrel arra kényszerítse a tulajt, hogy átadja vállalkozását.

Megy ám a pénz a nagy semmibe. A foci világ-élvonalának a hátsó fertályát sem látjuk. Ami nem jelenti azt, hogy a sikeres horvát foci ne épp Orbán Viktor sportpolitikája miatt lenne eredményes. Ezen sem lepődöm már meg. Lehetséges, hogy a horvátoknak is mi virítjuk a lovettát, csak ez az infó eddig még nem ért el a nyilvánosságig.

Persze, elég rendszeres csomagokban kapjuk a sokkot, már a legabszurdabb helyzetre is csak legyintünk. Mint a békák, lassan halálra főznek bennünket saját levünkben, és mi a fokozatosság miatt ezt észre sem vesszük. Így van ez a messzire guruló milliárdok esetében is. Hisz a pénz arra van, hogy költsék. Orbán Viktor ezt a régi igazságot meg is szívleli. Rögvest emeltette a képviselők fizetését (az otthonápolók, akiket Soros bérelt fel, és akiket Soros sem fizet meg valamiért, pusztuljanak csak meg), aztán elrendelte, hogy a jövőben kötelező az NB II-es pályák fűtése. 

hajlektalan.jpg

Tessék, egy újabb értelmetlen pénzkidobás. Ja, igen, még mielőtt jönne a komment, inkább én mondom ezt: egy hazaáruló, Soros-bérenc ballibsi szerint. Az igaz magyar nagyon jól tudja, hogy a fűthető focipályában a jövő. Na, de kérem szépen, micsoda energiára van itt szükség, ha egyre másra húzzák fel a stadionokat, és minden pályának fűthetőnek kell lennie? Hülye azért nem vagyok, az energiaiparnak ez még nem nagy kihívás. De azért mégis, energiára szükség van. És nehogy már Nyugatról vegyünk, vagy Keletről, vagy Nyugaton át Keletről. Saját kell, ami nem feltétlen olcsóbb, sőt, de a miénk. És ami nem feltétlen előremutató és környezetbarát. Mégis, nekünk az kell. Putyin szerint is az kell. Biznisz lesz tehát ebből is. Állítólag még a fideszes szavazók körében sem népszerű Paks 2? Ugyan már, valahogy csak le lehet nyomni mindenki torkán. Mert energia kell, és Putyint (meg néhány magyar nagykutyát) ki kell elégíteni.

Szóval van akkor foci meg Paks 2. Hol vannak a hajléktalanok? Hát ez a legzseniálisabb az egészben. Vajon minek ennyi fűthető focipálya? Ez az egyik kérdés. Mi lesz a hajléktalanokkal, ha gyakorlatilag ellehetetlenítik a létezésüket? (Itt meg kell jegyeznem, engem is zavar, ahogy egyre többen foglalják el a köztereket. Nem rajongok azért, amit és ahogy maguk után hagynak, stb., stb.) A rengeteg milliárdból lehetne erre is valami megoldást találni. Elsősorban szociális rendszer alakításában, szükséglakások építésében. Nem tudom, nem értek hozzá (tudom, akkor meg minek írok róla!), erről a hozzáértők nyilatkozzanak! Hanem ekkor ugrott be, hogy hát talán Orbán azért akar annyi fűthető focipályát, mert ott szeretné majd elhelyezni az utcáról kisöpört hajléktalan embereket. Mekkora ötlet, ez a miniszterelnök igazi géniusz. 

Vad öltet és abszurd is ugyanakkor. De végül is egyáltalán nem vadabb és abszurdabb, mint amiket néhány év alatt már átvertek ezen a birka népen. Szóval, ez akár a valóság is lehetne...

Jaj, csak Vlagyimir meg ne ázzon!

Nem is tudom, melyik volt érdekesebb: maga a VB-döntő vagy ami utána következett...Mert ami a díjátadón történt, egyrészt komikus, másrészt félelmetes, de mindenképp érthetetlen.

A foci-vb fieszta hangulata még olyanokat is magával ragad, akiket a foci nem is érdekel. Ezzel valahogy én is így vagyok. Habár csak egy-egy meccsbe néztem bele, azért a döntőre kíváncsi voltam. Egyébként mivel nem vagyok elkötelezett futballdrukker, nem is volt favorit csapatom. Szóval, nagyjából mindegy volt, ki nyer. Most nem is a mérkőzést szeretném elemezni. Sokkal inkább azokat a perceket, amik a meccs lefújását követték.

A döntőt olyan illusztris vendégek figyelték, mint Emmanuel Macron francia és Kolinda Grabar-Kitarović horvát államfő. Kettejüket hosszasan pásztázta a kamera. Számomra épp ez volt az egész esemény fénypontja. Nem tudtam eldönteni ugyanis, vajon a horvát elnök asszony tényleg annyira jófej és csupa szív teremtés, hogy az ölelés nála alapvető önkifejezési forma, vagy egyszerűen Emmanuel Macronnal felváltva húzogatták a flaskát. Merthogy mindketten úgy vigyorogtak, mint a tejbe tök. (Tegyük hozzá, ha Európa vezetője, Monsieur Juncker segg részeg lehet, akkor Macron miért ne csiccsenthetne be.)

Macronnak minden oka megvolt az örömre. Grabar-Kitarovićnak viszont egy visszafogottabb mosolygást tudtam volna elképzelni, hisz nemzeti csapatát mégiscsak elverték a franciák. Rendben, tegyük fel, hogy az elnök asszony valóban ennyire nagyvonalúan túl tudja tenni magát a veszteségen, és valóban ugyanúgy örül a második helynek, mint egy aranynak. Ebből a szemszögből nézve érthetőbb, hogy jól érzi magát Macron társaságában. Ráadásul politikai haszna is van, ha a két államfő között kebelbarátság szövődik.

macron-kolinda-putyin.jpg

Csakhogy ez a vigyorgás és ölelgetés csak nem akart szűnni. A horvát elnök asszony gyakorlatilag mindenkit átnyalábolt, akit ért. Beleértve a bírókat is. Ez vajon bevett viselkedés és tök normális, vagy én maradtam le valamiről? Nem szeretnék mindenáron ünneprontó lenni, szeretném hinni, hogy Grabar-Kitarović ennyire szimpatikus, viszont a kétely mégis bennem maradt: vajon volt-e egy flaska elfekvőben az elnöki páholyban?

Aztán eleredt az eső, és kezdetét vette a finálé. A kisebb cseppeket egyre nagyobbak követték. Végül kiszakadtak a felhők, és úgy ömlött, mintha dézsából öntötték volna. Ám a Drei Wetter Taft még akkor is tartott. A horvát elnök asszony nem zavartatta magát. Sorban érkeztek a fiatalemberek, és ő mindet megköszöntötte. Macron sem tétlenkedett, széles mosollyal gratulált a játékosoknak. Néha a két államfő újra összeölelkezett, barackot nyomtak egymás fejére. Mintha csak mindig is együtt lógtak volna. Ebbe a vidám hangulatba gázolt bele Putyin. Az orosz elnök korántsem tudta ezt a csibész formát hozni, mint államfő társai. De ami ennél is szomorúbb volt, az a háttér emberek igyekezete, hogy minden oroszok cárja meg ne ázzon. Onnantól kezdve le volt szarva diplomácia, le volt szarva francia elnök, le volt szarva horvát elnök, de még maga az illem is. Senkit nem érdekelt, hogy egy NŐ ázik. Jujj, csak Vlagyimir ne legyen vizes! 

És ez a néhány perc olyan volt, mint a kommunista diktatúrák paródiája. Volt benne valami vicces, valami szomorú, valami groteszk. Azt a kort idézte, amikor egy ország rettegett a nagy vezértől, és amikor minden annyira torz volt, hogy az abnormális számított normálisnak. Akkor Sztálin elvtárs kegyeit keresték, most meg Putyinét. Mindenki más magasról le volt tojva. És ez alól vasárnap este Emmanuel Macron és Kolinda Grabar-Kitarović sem volt kivétel hosszú perceken át.

Aggodalomra semmi ok, az Orbán család ura a helyzetnek

Merthogy Gáspár úrfi is beszállt a bizniszbe, és ezzel Viktor bácsi újabb eszközt kapott uradalma felvirágoztatásához.

Egyik vasárnapi ebéd közben, amíg kicsik és nagyok Anikó néni tyúkhúslevesét kanalazták, az Orbán család átbeszélte uradalmuk helyzetét. Végül arra jutottak, túlságosan fél vállról vették az igazgatást. A birtoknak, amit a hajdani zsarnokok és kegyeltjeik még mindig Magyarországnak hívtak, akadtak olyan részei, amire nem látott rá a család szeme. Holott a birtok a család saját, közös ügye, vagyis cosa nostra.

Akciótervet készítettek hát, és megegyeztek, elosztják a családtagok között az irányítás terheit. Pontosabban, mindegyik családtag kap egy részt, amit menedzsel, és arról rendszeresen jelent Viktor bácsinak. Mivel azonban a gyermekek úgy követték egymást, mint az orgonasípok, a kirótt feladatot is idővel, szép sorjában tudták csak magukra vállalni. Az is bonyolította szegény Orbán család helyzetét, hogy a fiatalok nehezen találtak rá saját útjukra. Az idő viszont pénz. Nagy-nagy türelem kellett ahhoz, hogy Viktor bácsi megvárja, amíg Ráhel tekintetes kisasszony kitanul egy szakmát, férjhez megy, végül ráébred, mire is szánta őt a Sors (és Viktor bácsi).

De az Orbán család mindig is híres volt szeretetéről, empátiájáról, megbocsátásáról. Ráhel tekintetes kisasszony meg is hálálta családja feltétlen szeretetét, hamar saját lábára állt. Fogott magának egy kiváló férjet is, aki immár jóban-rosszban kitartott kicsi felesége mellett. Ráhel tekintetes kisasszonynak mindazonáltal irtózatos mázlija volt, mert pillanatok alatt kiderült, férje üzleti zsenialitása Viktor bácsi tehetségét súrolja. Na, de ne térjünk el a témától. Az uradalom irányításából immár Ráhel kisasszony - illetve házasságkötése után nagyasszony - is kivehette végre a részét. Ezentúl ő felelt az uradalom jó híréért. És mi más lenne arra alkalmasabb, mint az imázsépítés és a turizmus? Gyorsan bele is vetette magát a munkába, még a mesés Keletre is elutazott, hogy büszke nőként fogjon kezet egy sejkkel. Később, miután túl kevésnek érezte a terhet, még egy feladatot talált magának a ház körül: az uradalom elöljáróinak és szolgálóinak tisztességes, erkölcsös és ízléses ruházatáról kívánt gondoskodni. Magához ragadta hát a divat kormánykerekét is.

orban_csalad.jpg

Az Orbán családot is sújtotta a fekete bárány átka. Gáspár úrfi ugyanis még nehezebben találta meg önmagát, és folyhatott bele az uradalom irányításába. Úgy tűnt, édesapja régóta dédelgetett álmait fenekestül forgatja föl. Nem volt kitartó a fociban, sem eredményes. Talán az átélt kudarc, talán édesapja esetleges rosszallása miatt messzire kóborolt. Egy időre szerencsétlen afrikai gyermekeknek tanított focit egy magát újkálvánistának valló szervezet aktivistájaként. Ám Isten útjai kifürkészhetetlenek: Gáspár úrfi annyi vargabetű után Afrikában lelte meg, amit keresett, és ébredt rá, hogyan teheti hasznossá magát az Orbán-uradalom igazgatásában. A fejekben, és főleg a lelkekben szeretett volna rendet tenni. Meg akarta mutatni az uradalom lakóinak, hogyan juthatnak el Istenhez. És hogy máshogy lehetne egy uradalmat igazán kézben tartani, mint sem a lelkeken keresztül. Létre is hozta saját gyülekezetét, amelyet azóta is építget. Annyi megpróbáltatás után végre ő is mer nagyot álmodni. Talán az egész uradalmat lefedő egyház a cél. Viktor bácsi biztosan nagyon örülne a lelkek ellenőrzésének is.

Sára másod tekintetes kisasszony szintén ott volt annál a családi ebédnél, ahol megfirtatták az igazgatást. Ami az ő vállalását illeti, azt egyelőre homály fedi. De valószínűleg nem kell sokat várni arra, hogy az uradalom lakóinak közhírré tétessék, Sára másod tekintetes kisasszony - illetve házasságkötése után másod tekintetes nagyasszony - hogyan óhajt hozzájárulni a birodalom jólétéhez. Persze, az is egy szép gesztus tőle, hogy unokával ajándékozta meg Viktor bácsit, és egyúttal példát mutatott hazaszeretetből. Te csak házasodj és szülj, boldog uradalom! - véshetnénk az Orbán család címerébe ezt a jelmondatot.

Még két gyermekről nem esett szó, akikről egyelőre nem tudni, hogyan könnyítenek Viktor bácsi terhein. Ők még ártatlan virágszálak, két aprócska tekintetes kisasszonyka. Rájuk még nagy feladatok várnak, mert az uradalomban annyi a dolog, hogy számolni is lehetetlenség. Viktor bácsi éjjel-nappal dolgozik, és vért izzad, és talán ezért is romlik egészsége. Már a rossz nyelvek szerint. Az a vasárnapi ebéd mindenesetre örökre beírja magát az Orbán család históriás könyvébe, mert akkor osztották fel maguk között az uradalom ügyes-bajos dolgait.

Miért jó a kormánynak, ha szarul érezzük magunkat saját országunkban?

Egyetlen dolgot még mindig nem értek: miért jó a kormánynak, ha szarul érezzük magunkat saját országunkban?

Évek óta mondogatom, ennél rosszabb már nem lehet. És évek óta folyamatosan bizonyítják, igenis lehet. Egy ideig arra gondoltam, kivonulok ebből az egész komédiából, és megpróbálom úgy élni és élvezni az életemet, hogy egy leheletnyi politika és igazságtalanság se férkőzzön be mikrovilágomba.

Aztán rájöttem lassan, ez szinte lehetetlen vállalkozás. MIÉRT IS? Mert ha kikapcsolom a tévét, vagy szimplán egy sportműsort nézek, esetleg a Jóbarátok százhuszadik ismétlését, akkor is azzal szembesülök, szar ez az egész. A sportműsor szünetében rám tolják az egyperces híradót, tömve hazugsággal. A Jóbarátokon röhögök, miközben eszembe jut, de jó is lenne, ha itthon is ilyenek lennének a hétköznapok. A semmitmondó, emberi gyarlóságokon röhögni. 

De nálunk már röhögni sem lehet. Minden véresen komoly! Ha reggel felkelek, és nem hallgatok híreket, nem tallózok a neten, akkor majd az utcán hallom vissza, milyen ócskaság történt már megint. Ha tankolni megyek, csak nézek, hogy nő a benzin ára. Ha elindulok nyaralni, a pénzváltónál hátast dobok, mert az euró 330 körül táncol. Ha melóba megyek, idegbajt kapok, mert a főváros vezetése egyszerre akar minden felújítást elintézni. Ráadásul úgy, hogy nincs elég helyettesítő eszköz és sofőr a pótlásra. Ha a metrót választom, hogy kicselezzem a körúti dugót, vagy a káoszt a pótlóbuszon, akkor a 3-as metróban érzem, ebben az országban soha, egyetlen pillanatra sem feledkezhetünk meg a gondokról. Öltönyös férfiak, kiskosztümös nők lerohadt, szétizzadt, hónaljszagú zombikként szállnak le a metróról, mert a felújított szerelvényeken nincs légkondi. Bingó, ismét ott dörömböl az életemen a magyar valóság. Ebben az országban mindent előre eltervezetten, megfontolt szándékkal, csupán nyerészkedés céljából, előre elcsesznek. A jónép meg szopjon haláláig.

Ha azt remélem, jövőre talán jobban keresek, pofámba vágják, hogy a cafeteriát megnyesik. Hopsz, máris eltűnik éves 80 ezer forint a zsebemből. Ha végigmegyek az utcán, napról napra több hajléktalant, kéregetőt látok. Egyre több a frusztrált, agresszív ember. Egyre kevesebb a derű, a nyugalom, a kedvesség. Már a gyomromban érzem, hogy ez az ország, úgy ahogy van, el lett baszarintva.

help2.png

Ha felnézek a Várra, látom, megy ám az építkezés. Mert az fontos. Ha az 1-es villamoson zötykölődöm, egymás után 3 stadion mellett megyek el. Ha a Liget, az Orczy-park vagy a Semmelweis utca felé járok, látom, fákat vágtak ki. Mert az üzlet a kőben van. De miért ne lehetne üzletet csinálni az utcák fásításából és a parkosításból? Baj lenne, ha csökkenne a szmog, a város hőmérséklete, és élhetőbb lenne a környezet?

Ha lakást vennék, rámenne a gatyám. Új építésűnél folyton csúszna az átadás, mert nincs munkaerő. Ha régi lakást vennék (már ha lenne rá keretem), és felújíttatnám, pislognék, mert arra a szakmunkára sincs munkaerő. Ha albérletben gondolkodnék, egyedül tuti bukta, csak egy szobára telne a fizuból.

Ha megbetegszem, imádkozom, csak ne küldjenek kivizsgálásra, mert talán pár hónap múlva kapok időpontot. Ha színházba megyek, nagy eséllyel futok bele olyan előadásba, amelynek egyik jelenetében kritikát fogalmaznak meg a regnáló hatalommal szemben. Lehet az Shakespeare-dráma vagy Broadway-musical. Mintha csak a gulyáskommunizmusban lennénk, ahol elég volt összekacsintani, egyéb eszköz nem volt a bírálatra. Ha a diplomás szomszédasszonnyal beszélek, elhűlve hallgatom, hogy még az édesanyja konzultációs levelét is visszaküldi, mert retteg a migránsoktól. És ha eszembe jut, hogy hiába vonultak diákok és pedagógusok az oktatási rendszer reformjáért, a pökhendi nagyurak csak azért is szívatják az oktatásban résztvevőket, megint kifordul a gyomrom. 

SOHA, SEMMILYEN ENGEDMÉNYT nem adnak! Fölösleges felháborodni, fölösleges tiltakozni, ellenkezni, annál jobban kitapossák a belünket. De mindemellett jobb ha tudom, 2 ember randevúja gyűlésnek minősíthető, családnak csak az számít, amit egy heteró férfi, egy heteró nő és egy vagy több gyerek alkot, hogy nálunk a tolerancia kora sosem fog beköszönteni, és hogy bármikor leültethetnek, ha az írásom alapján úgy gondolják, bármikor elkövethetek egy jó kis rendszerellenes bűntettet. Például kifütyülöm Orbánt augusztus 20-án. 

NEM ÉRTEM, MIÉRT JÓ ENNEK  A REZSIMNEK, HOGY CSALÁSSAL, LEFIZETÉSSEL, ZSAROLÁSSAL, FENYEGETÉSSEL, ELNYOMÁSSAL, ÉS MINDENFÉLE TRÜKKEL PRÓBÁLJÁK ELÉRNI, RÁJUK SZAVAZZAK?

NEM ÉRTEM, MIÉRT NEM HAGYJÁK, HOGY NÉHA JÓL ÉREZZEM MAGAM, ÉS ÉN ÖNSZÁNTAMBÓL VÁLASSZAM ŐKET? 

DE EZ KÉSŐ BÁNAT! ALAPOSAN ELCSESZTÉK! MÁR NEM TUDNAK OLYAT TENNI, HOGY ELHIGGYEM, NEKEM AKARNAK JÓT!

Július 1-től üldözni fogják a boszorkányokat

Július 1-től tovább szorul a hurok a nyakunk körül? Ezt még nehéz lenne megmondani. Mindenesetre 2 dolog is arra utal, a Nagy Testvér lassan azt is ellenőrizni szeretné, mit eszünk vagy mit ürítünk.

Több jogász is felhívta a figyelmet arra, hogy az új büntetőeljárási törvény bűzlik. A kormányzat ugyanis kitalálta az előkészítő eljárás folyamatát, amelynek lényege nagyon lecsupaszítva annyi, hogy ezentúl bárkit bármikor megfigyelhetnek, vagy akár nyomozást is indíthatnak ellene. Nem kell konkrét gyanú, hisz épp azért előkészítő eljárás, hogy egyáltalán konkrét gyanút találjanak a majdani gyanúsított ellen. Elég lesz bizonyos forrásra hivatkozni, és máris jöhet a megfigyelés. Erről tulajdonképpen a salemi boszorkányper jut eszembe: ha nekem valaki a haragosom, a rossz szomszédom, valami olyannak a birtokosa, amire fáj a fogam, csak elhintek egy homályos infót a megfelelő helyen, a megfelelő személynél, és máris jöhet a boszorkányüldözés. De áldozat is lehetek. Mától lehetek Soros-bérenc, nemzetkockázati tényező, vagy akár adócsaló is. Tudom, ez ismét nagyon elrugaszkodott, de ha nem sarkítjuk a dolgokat, nem érzékeljük, hogy merre tartunk. Azt hisszük, ez bennünket biztosan nem fog érinteni. Pedig elég olyan ügyletbe kerülni, amire valamelyik oligarcha szemet vet.

És ide vág Nagy Testvér másik húzása, az online számlázás. Ez egyébként akár jó is lehet(ne), ha például valamelyik skandináv országban élnénk, ahol egyébként is jobban törekednek az átláthatóságra és az egyszerűségre. Meg persze, ahol kevésbé történhetnek sci-fibe illő jelenetek. De nálunk az online számlázástól is beindulhat a fantázia. Mert magyarázhatja a NAV, hogy ezzel a lépéssel is a gazdaságot szeretné fehéríteni, ha mondjuk Andy Vajna kaszinóira esetleg nem lát rá a NAV (vagy nem teljes egészében). Más, jól menő vállalkozásoknak a számlázását, ügyleteit és így partnerlistáját viszont gond nélkül nyomon követheti. Aztán ha valamelyik vállalkozás nagyon csábító, jön az egyik kormányközeli oligarcha, és trükkös úton ráteszi a kezét. Orbán barátai előtt nem lesznek már nagyon titkok. 

big_brother.png

Csoda, ha azt gondolom, lassan a lélegzetvételt is ellenőrizni szeretnék, vagy hogy nyomkövetőt ültetnek a bőrünk alá a közeli jövőben, és így hamarabb ki tudják szűrni, ha két ember találkozik, ami már akár gyűlésnek is minősülhet, és a rendőrség azonnal ott teremhet, hogy szétcsapjon a rendbontók között? Hogy szexelni ezek után szabad-e, fogalmam sincs. Talán az is gyűlésnek fog minősülni, és előkészítő eljárásban nyomozást indítanak ellenünk. Kivéve, ha gyerekcsinálás az indok...

Micsoda mókamester vagy te, Viktor!

Nem bírok leszállni a témáról. Viktor annyira sokoldalú, hogy arról beszélni kell. Múlt héten éppen komikusi hajlamait csillantotta meg. Ami az alattvalókra nézve mégis tragédia.

Először is az történt, hogy a miniszterelnök úr bevágtatott egy fővárosi rendelőintézetbe testőrei körében, majd üres fecsegésként megkérdezte, nem gond-e, hogy beelőz. Erre nyilván senki nem merte azt válaszolni, hogy tetszik látni a sor végét? Na, ott kell helyet foglalni! De én eljátszottam a gondolattal, mi lett volna, ha ott várakozom egy-két órája, és Viktor tőlem kérdezi ugyanezt. Mi lett volna, ha nem érdekel. hogy ő Magyarország felkent kiskirálya? Akkor talán kinyitottam volna a számat. Ennek az érmének ugyanakkor két oldala van. Egyrészről a miniszterelnök úr nyilván meglepődött volna, hisz eleve tudja, övé az elsőbbség minden körülmények között. Másrészt elég szomorú, hogy már megint arra kondicionálnak, fogjuk be szánkat, mert ha ellentmondunk, megüthetjük a bokánkat (akár hetedíziglen is).

Viktor, a mókamester, persze tele van munícióval. A héten még durrogtatott egy-két poént. Szép is lett volna, ha csupán egyszer mutatja meg tehetségét ország-világ előtt. Habár elismerem, a második stand up produkció előadója nem ő volt. De ez ne vegye el a kedvünket, hisz tudhatjuk, hogy bajtársai kizárólag Viktor jóváhagyásával böföghetnek fel ilyen-olyan maszlagot. Rétvári bajtárs tehát egy olyan gondolatot okádott ki, amivel kedvenc miniszterelnökünk nagy valószínűséggel egyetért. Sőt, egyenesen az ő fantasztikus világképéből lett kiragadva. Ez pedig nem más, mint a magyar nép túlzott elvárásai kezdetű népdal. Mivel a magyar polgárok iszonyú igényesek, és egyúttal elkényelmesedett anyámasszony katonái (hol vannak már a régi fasza csávók, már csak mutatóban maradtak, mint mondjuk Rezsihuszár Szilike), abnormális és irreális igényekkel bombázzák az egészségügyet. Az meg pénzügyileg nem bírja ezt a terhet, beleroppan! Hát miért nem fogjuk fel végre, hogy a magyar kórházak luxus színvonalát már nem lehet überelni? A luxust ugyanis már nem lehet tovább fokozni (várólista, száraz zsömle és mackósajt, kórházi fertőzés). De talán ezt az egyszerű nép is átlátná, ha a kórházakat is ugyanúgy csillagokkal minősítenék, mint a szállodákat.

fat_orbi_1.JPG

De nálam egy másik briliáns kabaréjelenet vitte a pálmát. Amikor megláttam, mi az a szent cél, amiért a miniszterelnök úr küzdeni szeretne, olyan kacagásban törtem ki, hogy majdnem mentőt hívtak hozzám (de aztán mégsem, mert nem volt szabad kocsi). A nemzet komikusa egyben a nemzet sportolója, és a nemzet életmód tanácsadója is azt szeretné, ha 2030-ra a magyar lenne az egyik legegészségesebben élő nemzet Európában. Ez egy annyira zseniálisan összetett poén, hogy még önmagamnak is el kellett magyarázni. Először is ez attól vicces, mert ha csak egy kicsit is ráguglizunk a statisztikákra, borzalmas kép rajzolódik ki egészségi állapotunkról. A magyarok vezetik a korai halálozási, a vastagbél és a tüdőrák halálozási statisztikákat, összességében a rákhalálozási listát, valamint az uniós átlag kétszerese a szív- és érrendszeri betegségek áldozatainak aránya, és a legmagasabbak közé tartozik a diabétesz miatt elhunytak aránya is. Ehhez vegyük még hozzá azt is, mi vagyunk Európa legkövérebb nemzete (elég csak ránézni a miniszterelnök úrra, szegény, alig bírja a zakóját összegombolni). És a hír mellé illusztrációként még egy vidám fotót is mellékeltek. Népünk vezére fél kézzel elbír egy fél kajakot...

És ha térd csapkodva szeretnénk még röhögni, összegezzük az információmorzsákat. 
1. Az egészségügybe nem jut elég pénz (a listát most hagyjuk), mert az egészségügy túl költséges, hisz a magyaroknak túlzott elvárásai vannak! Vegyük vissza az igényeket.
2. A miniszterelnök úr 2030-ig tervez, erről korábban már nyilatkozott (azt is hagyjuk, ennek mennyire örülhetünk). És 2030-ig (azaz 12 év alatt) szeretné elérni, hogy a legegészségesebb nemzet legyünk. Vagyis addig agyon kell ütnünk a rákot, le kell szoknunk a dohányzásról, a zsíros kajákról (mit szól majd ehhez Rezsiszilárd?), az alkoholról (mi lesz a nemzeti pálinkafőzéssel?). Mindenkinek sportolnia kell. És aki nem tud, az váltson éves bérletet valamelyik nemzeti stadionba.
3.Hisz a sport(beruházások) növelik a hazaszeretet is. Miután pedig a hazaszeretet nő, a hazához való ragaszkodás nő, később akarunk majd meghalni. Ergo, még több stadion kell, még több külföldi sztárjátékos kell!
4. És ne feledkezzünk meg a szexről sem. De csak szigorúan egy férfi és egy nő között, akik már összeházasodtak, és gyermeket szeretnének nemzeni. Mert sok-sok kisbabára van szükség, akik a jövő állampolgáraiként, a világ legegészségesebb országában kitermelik a luxus egészségügy és a sport költségeit.

Készülhetünk tehát arra, hogy hamarosan vezényszóra kell egészségesnek lenni, és szülni! Pusztán hazaszeretetből, nulla ráfordítás mellett!

4 + 1 dolog, amit Horthy megtapsolna

Érthetetlen, miért jó a magyarnak folyton a múltba révedni. És ha lehet, lemásolni azt. Most például olyan, mintha a 21. századi Horthy-korszakot építenénk.

Tény, hogy a 2010-es évek eddig nem arról szóltak, hazánkat hogyan alakíthatjuk át ultramodern országgá. Se technológiában nem vagyunk a topon, se világnézetben, se politikailag. A társadalom is a múlt vermébe csúszik vissza. Elég csak négy dolgot említeni, ami a Horthy-korszakba repít bennünket.

1. Az egyik kedvencem a "Vár projekt". A miniszterelnök és díszes kompániája eldöntötte, a Várba helyezi át székhelyét. A köztársasági elnök mégsem székelhet előkelőbb helyen, mint az ország valódi első embere. L. Simon nyilatkozott is 2014-ben egy hatalmasat a programról: „A budavári palota felújítása nemzeti ügy. A programot azért neveztük el Hauszmann Alajosról, a századfordulós bővítés főépítészéről, mivel az általa létrehozott épület tekinthető a Vár fénykorának, és – amennyire a körülmények engedik – ehhez az állapothoz szeretnénk a lehető leghitelesebb módon visszatérni”. Szóval, 2016-ban el is kezdődött az a grandiózus munka, aminek én még nem látom a végét (kérdés, a szakértők látják-e). Ennek keretében megújul a Várszínház épülete (az egykori karmelita rendház), amely majd a miniszterelnökségnek ad otthont. (Horthy hivatala a palotában, lakhelye pedig a Sándor-palotában volt.) És hát persze épül már a testőrség épülete és a lovarda is. Mindkettő a semmiből, merthogy iszonyú nagy szükség van rájuk. Végül arra ébredünk, hogy a palotában kormányzósági bálokat adnak, és az elköltöztetett Nemzeti Galéria bejáratához visszaépítik a lépcsősort, amelynek tetejéről Orbán Ráhel köszönti a fiákeren érkező vendégeket saját maga által tervezett, uszályos ruhájában. Ja, és tegyük hozzá, hogy a várba költözésnek immár miniszteri biztosa is van!

2. Apropó palota, a kastélyokról se feledkezzünk meg. Hisz a sok zseniális államférfi hol másutt nyújtóztathatná ki megfáradt tagjait, mint egy saját kacsalábon forgó vityillóban. Ez is amolyan úri módi, amit a 30-as évek filmjeiben is láthatunk. (Mondjuk, A kölcsönkért kastélyban, amelyet 1937-ben forgattak Kabos Gyula, Tolnay Klári, Ráday Imre és Turay Ida főszereplésével.) Van egy vidéki kúria, a tulajdonosa valami levitézlett nemes vagy felkapaszkodott újgazdag, és legkedvesebb passziója a vadászat. Hát, ma lehet régi kastély, amit aprópénzért kaparintanak meg, vagy totál új, mindkettőre van példa. Egyik a turai kastély, aminek Tiborcz Pista az új tulaja, másikat pedig Lázár Jani építtette magának. Hoppá, és bár még saját kastélya nincs, a vadászat miatt ide kívánkozik Semjén Zsóti is. Talán majd egyszer neki is lesz a hobbijához illő villácska.

lazar_kastely.jpg

3. Az urak azonban nem csak henyélnek, építtetnek vagy költöztetnek. A hazára is gondolnak. A reprezentációt már megbeszéltük (palotácska, váracska, kastélyocska), a honvédelem és a nemzet nagysága még hátra van. A határokat sikerrel megvédtük, mint a végvári vitézek. Most, hogy a hon megmenekült (egyelőre), a hadseregre is gondolni kell ám. Ez persze természetes kötelezettség lenne a NATO tagjaként. Hogyan is lehetne kezdeni a fejlesztést másként 2018-ban, mint tiszti kardok beszerzésével potom 32,7 millió forintért. Azokat lehet majd a napfényben suhogtatni, amikor a sereg díszszemlén vonul (mialatt a katonák bajszát a szél borzolja, aranysujtásos mentéjük pedig elvakítja a tribünön sápítozó asszonynépet). Mert erős Magyarország nem létezik erős hadsereg nélkül. A miniszterelnök pedig úgy véli, Magyarország védelme nem a NATO feladata. Hú, hát akkor kezdődhet is az ország militarizálása. No, a sorkatonaságot még nem hoznák vissza, de azért Bayer Zsóti 6 hónapra mégiscsak elvinné a fiatalokat katonának. Bájdövéj jegyezném meg, a lovarda a Várban és a felújított Ludovikán tökéletesen passzol ebbe a pátoszba.

4. De hogy miért is van szükségünk erős hadseregre? Ugyanakkor bizonyos értelemben a NATO-tól függetlenre is (ha már a miniszterelnök úr szerint hazánkat nem a NATO-nak kell megvédenie)? Egyrészt magától értetődő, hogy a migránsok elleni harcot csak erős hadsereggel nyerhetjük meg. Másrészt viszont egy igazi évszázados hazafi (csak úgy, mint Horthy Miklós kormányzó) szent célként egyetlen dolgot tűzhet zászlajára, a határrevíziót. Erre már 2010-ben elkezdődött a felkészülés, amikor június 4-t a nemzeti összetartozás napjának nyilvánították. Önmagában ez egy fontos és szép gesztus minden magyar felé. Emlékeznünk kell mind a nemzet sikereire, mind tragédiáira. Ám a megemlékezés csak addig a pontig saját ügyünk, amíg ezzel nem gerjesztünk feszültséget határainkon túl, és nem kerülünk ellentétbe a környező országokkal. Lassan 100 év telt el területeink elvesztése óta, és azóta sok minden megváltozott. A magyar népesség aránya még kisebb az elcsatolt régiókban. Sőt, öt ország (Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Szlovákia és Románia) már szövetségesünk az EU-ban.

Raffay Ernő hiába is vizionálja Trianon felülvizsgálatát, arra hivatkozva 1938 és 1941 között a nagyhatalmak támogatásával (leginkább a náci Németország segédletével) többször is sikerrel jártunk, az EU sosem fog támogatni egy ilyen határrevíziót. Csakis mástól, egy másik nagyobb hatalomtól remélheti a magyar kormány a támogatást. Nem sok nagyhatalom lenne ebben cinkos, egyedül Oroszország jöhet szóba. Putyin bekebelezte a Krím-félszigetet, és ki tudja még, merre próbálkozik a volt szovjet tagköztársaságok közül. Horthy Hitlerhez törleszkedett, Orbán most Putyinhoz. Ám békés úton sosem mehet végbe egy ilyen folyamat. Valóban háborúzni szeretnénk?

trianon_rockopera.jpg

5. Egy sokkal nyugalmasabb témában is nyomokban felfedezhető a párhuzam a Horthy-korszak és a jelen Magyarországa között: a FILMIPAR. Az 1930-as években fokozatosan erősödött a magyar filmipar. Több stúdió is ontotta a filmeket, főleg, miután adókedvezményt kaptak a saját gyártású filmek után. Olyan klasszikusok születtek ekkor, amelyeket időről időre a mai napig vetítenek a tévécsatornák, és amelyekből akár egy-egy dalt is el tudunk dúdolni. Ugyebár azért a mai magyar filmipar ettől még távol van, de azért Andy filmügyi kormánybiztossá történő kinevezésével hatalmas lendületet kapott a mai magyar film. Jóllehet Andy örülne a történelmi témájú filmeknek, megfelelő forgatókönyv híján várni kell azok sorozatgyártására. Addig is historizálás helyett megnézhetünk egy Pappa Piát, egy Viszkist, de olykor egy-egy Enyedi Ildikó vagy Mészáros Márta alkotást is. A lényeg, a film egyáltalán ne foglalkozzon aktuálpolitikával, és ne fogalmazzon meg kritikát a jelenlegi rendszerrel szemben.

Fogjuk be a pofánk, és élvezzük a 3-as metró új szerelvényeit

Most hogy hetek óta itt a strandidő, a 3-as metró új szerelvényeiben is élvezni lehet a hőséget. Hiába, az orosz csúcstechnológia, a ventilátorok nem igazán segítenek a hőérzeten. Sajnos, a dolgok jelenlegi állása szerint a mekk elekes felújítás után sem kapunk egy 21. századi metrót.

"Ez az amit nem lehet megunni..." - még ma is a fülemben cseng a 80-as évek reklámslágere. (Ez a poszt persze nem az életkoromról szól.) Na és milyen igaz! A 3-as metró témáján napestig el lehet rágódni. Viszont határozottan cáfolom, hogy nem lehet megunni. Mert én már  ráuntam az évek óta tartó huzavonára és ígérgetésre. Meg arra, hogy magasról tesznek az utazóközönség igényeire. Ez is kezd Soros-ügy külalakot ölteni. Mármint ami a kormány, no meg Budapest főpolgármesterének hozzáállását illeti. Valamit a fejükbe vesznek, és attól semmi az égvilágon nem tántoríthatja el őket! Ja, és mindig nekik van igazuk... Nesze nektek, ezt kapjátok! Nem tetszik? Akkor még rosszabbat!

Ez bizony megroggyant

Nagyjából így tudom összefoglalni a történetet, ahogy az az elmúlt időszakban a fejemben összeállt. Először kezdődött azzal, hogy már nagyon fel kéne újítani Magyarország legforgalmasabb és legleterheltebb kötöttpályás vonalát. Mindig csak a felkiáltásig jutottak: kéne, kéne! De nem történt semmi. Elismerem, a háttérmunkákról nincs információm, tehát előfordulhat, hogy iszonyú sokat szerveztek, számoltak, kalkuláltak, csoportosítottak. Aztán időközben megújult a 2-es metró vonala és megépült a 4-es metró is, ami persze szintén hagy kívánni valót maga után. De ott legalább modern eszközön utazhatunk, ami klimatizált és nincs szükség sofőrre sem. (Az új metróvonal építése során lenyúlt pénzek miatt inkább nem pörgök, mert amilyen tételek ma országunkban illetéktelen zsebekbe vándorolnak, azok között akár el is törpül ez az összeg.)

Ahogy az lenni szokott, az elavult és lelakott rendszerekben, mint amilyen a kék metró (a pesti ember gyakran csak szín szerint emlegeti a vonalat), egyre szaporodnak a meghibásodások. A gyakori műszaki hibák talán valóban egyre súlyosabbak és vészjóslóbbak voltak (és vannak), de talán félig-meddig a média fújta föl a dolgokat. Ezt laikusként nem fogjuk megtudni. Annyit azonban bárki észrevehet, hogy a metró förtelmesen megroggyant. A külső és belső hihetetlen mértékben amortizálódott. Folyton füstöltek a szerelvények, megálltak az alagútban. Ma is csikorogva fékeznek. Ilyenkor jobb, ha befogjuk a fülünket. Igaz, hogy nemrég legalább a sínek egy részét cserélték másik használt sínre, így picit megnyugodhattunk. De a nagy munkák hátra vannak.

Na, majd az oroszok!

Frankó, hogy épp ezekre a nagy munkákra választották ki az orosz pályázót. Annyira hihetetlenül ultramodern technológiát, dizájnt és szuper alacsony költségvetést ajánlott, hogy a tendert más nem is nyerhette, csak ők. Plusz persze benne van a paksi atom, meg egyéb más seftelés a két kormány között. A budapestieknek pedig kuss. Örüljenek, hogy történik valami. Halovány nyökögést az ellenzék és a civilek részéről azért hallhatunk, de ahogy ezt már sokadik éve megszokhattuk, a kormány és a főváros egymásra mutogat, vagy általánosabb megoldásként egyszerűen semmibe veszi a tényekkel és számokkal alátámasztott kifogásokat.

Például tökre nem érdekes, hogy az állítólag felújított metrókocsik (azért állítólag, mert olyan hír is fölröppent, hogy ezek a kocsik raktáron maradt vadi újak a pocsék fajtából) drágábbak, mint az orosz gyártó legújabb, légkondis modellje. Mi van? Tényleg ennyire legalja népség vagyunk, hogy jó lesz nekünk a szar még drágábban? Egyezkedni persze erről sem lehet. Szóval, vannak ezek a felújított szerelvények. Több közlekedik már belőlük, ezért rengetegen kívülről és belülről is szemügyre vehették. Én legalábbis körbenéztem és figyeltem. Kezdem a jóval. Első pillantásra tetszett, hogy frissen van festve, hogy újak az ülések, hogy középen is van kapaszkodó oszlop és hogy van digitális kijelző. Aztán jobban megnéztem a dolgokat.

A neten többször is cirkuláltak képek a silány minőségről. Ja, tényleg. Valóban számos ponton látni, ahogy a zsanér, a csavar, az illesztés valahogy aszimmetrikusan sikeredett. Aztán volt az a vicces malőr a fakockával. Mindemellett azt sem mondhatnám, hogy a metró úgy siklik  a sínen, mint kés a vajon. Sőt, fékezéskor inkább rángat egy kicsit (aludj el szépen, kis Balázs). Az ajtónyitó jelzőgomb totál fölösleges, az ajtók anélkül nyílnak. Ráadásul komótosan, késleltetve. Az ember hozzászokott, ha megállt a metró, ajtó tárul, és már rohanhat is. Az új kocsinál óvatosabban induljunk neki, nehogy lefejeljük a félig nyitott ajtót.

Majd elfelejtettem, a légkondi. Nos, az nincs. Merthogy az az árba nem fért bele. De legalábbis van egy olyan emlékem, mintha azért lenne felejtős, mert a szerkezet eleve nem bírta volna el a rászerelt klímaberendezést. Maradt az ósdi ventilátor. Fulladozunk is rendesen a nyári hőségben. Jobb, ha ehhez újabb 30 évig hozzászokunk. Hisz arról sehol nem találni infót, hogy esetleg az állomások lesznek majd klimatizáltak. A fogantyúkról meg csak annyit, akkor is elesünk, ha abba kapaszkodunk...

És a non plusz ultra

Tudom, tudom, ne legyek ennyire negatív. És ne túlozzam el a problémákat. Jó, rendben. Viszont legalább megteremtettem a kellő hangulatot a metró ügy bónusz pontjához. Ez pedig nem más, mint az állomások akadálymentesítése. Hát, nem sül ki a szemük a felelősöknek? Vagy ahogy Süsüben is megmondták: nőjön be az orra lika annak (tudjuk, kinek), aki teljes meggyőződéssel képes nyilatkozni, hogy nem kell lift, mert a metrót alig használják a kerekesszékesek. Nooormális? Naná, hogy kevesen használják, ha nem tudnak lejutni az állomásokra. Ezért kénytelenek alternatív útvonalon közlekedni. Na és akkor már maradjon is így? Csak egyszer kerülne ilyen helyzetbe a kedves főmufti, rögtön kiabálna a jogaiért.

Meg hát ugyebár az is jó válasz, nem fér bele a keretbe. A fővárosnak nincs több pénze rá, a kormány meg nem ad. De ez a tétel is ugyanúgy sántít, mint a többi. Gyakorlatilag a főváros vezetése és a kormány között nincs különbség. Mindenhol ugyanazok ülnek. Párttársak, rokonok, pajtások. És természetesen mindenhova jut pénz, ahova önteni akarnak: mondjuk a STADIONOKba! Persze, végül ferde pályás lifttel szeretnék orvosolni a problémát. Mégis, jobb ha kivárjuk a végét, mert ugyebár hazánkban sosem lehet tudni.

Konklúzió? Hagyjuk a fenébe a 21. századi, akadálymentesített, légkondis, modern metrót! Menjünk inkább a kerekesszékesekkel együtt az új, csilivili stadionokba!

Orbán mindenhol ott akar lenni

Mégis mi a fenét akar Orbán a környező országokban? Befolyást szerezni? Vagy ő csak egy szimpla végrehajtó?

Szöget ütött valakinek már (rajtam kívül) a fejében az a kérdés, hogy Orbán miért sündöröghet annyit a kelet-, délkelet-európai országok körül. Nekem erre is van elképzelésem! De mielőtt egy mondatban összefoglalnám, először lássunk néhány konkrétumot.

Még 2016-ban történt, hogy az előrehozott horvátországi választásokon hirtelen megnőtt a magyar identitásúak száma a határ menti régióban. Több hírportál is utánajárt ennek a csodás gyarapodásnak, és kiderítették, hogy az eset mögött tulajdonképpen Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke áll. Az Orbán által támogatott politikus addig ügyködött, míg sikerült több száz embert átmenetileg magyarosítania. Az eszköztár a néhány megszólaló szerint az egyszerű lefizetéstől, az ígérgetésen át a fenyegetőzésig terjedt. A végeredmény pedig ismert: a Fidesszel szövetséges horvát pártot támogató HMDK képviselője bekerült a horvát parlamentbe. Egyébként semmi gond nem lenne azzal, hogy a magyar kormány valamilyen tisztességes és törvényes formában támogatja a határon túli magyarok képviseletét az adott ország parlamentjében. Na, de így? Miért nem lepődöm meg ezen a módszeren? Talán mert az Orbán-éra nem a tisztességről és a fair playről szól, kizárólag a hatalom megszerzéséről és megtartásáról.

Két másik, egészen friss esemény is Orbán ténykedésére világít rá. Az egyik ugyancsak parlamenti választással kapcsolatos. Ezúttal Szlovéniában rendeztek előrehozott választásokat. Mint ahogy arról korábban már kiszivárogtak hírek, Orbán és oligarcha barátai hatalmas összegeket pumpáltak a szlovén SDS nevű jobboldali, migránsellenes, nacionalista pártba és annak sajtójába. A választásokon végül is épp ez a párt végzett az első helyen, bár az abszolút többsége nem lett meg, és így egyelőre kérdéses, ki és hogyan alakít majd kormányt. Maga a folyamat azonban, amely kedvez Orbánnak, mindenki más számára rémisztő. Ha egy olyan országban, amely közép-európai viszonylatban gazdag, és ahol eddig a normális gondolkodás, az EU-barát és haladó szellemiség volt a menő, lassan az orbáni ámokfutás hódít teret, akkor van miért aggódni.

orban_a_balkanon.png

És persze van miért aggódni az EU-csatlakozás előtt álló Macedónia miatt is. Az országban tízezrek tüntetnek az ország nevének megváltoztatása ellen. A tüntetéseket a jobboldal szervezte, amely ugyanakkor előrehozott választásokat is követel. (Nocsak, ismét egy előrehozott választás...) Ezen a tiltakozó rendezvényen is feltűnt a sötét nagyúr: Orbán Viktor videóüzenetben biztosította a  Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártot és vezetőjét támogatásáról. És ha egyszer Orbán valakit támogat, az, úgy tűnik, előbb-utóbb a hatalom közelébe kerül. Lehetséges, hogy ezekben az országokban nem a véletlen kavarja a lapokat, hanem valamilyen forgatókönyv szerint erősödik meg az Orbánnal szövetséges, az orbáni nézetekkel szimpatizáló jobboldal? 

Tegyük hozzá, mindegyik esetben a nemzeti érzelmű, nacionalista pártok erősödtek/erősödnek meg, amelyek simán szembe mennek az EU-val. Épp, mint Orbán. Vajon van-e e mögött a folyamat mögött egy jól átgondolt terv és egy kitűzött cél? Az EU-tagok az EU-tagságukat kockáztathatják, Macedónia csatlakozása eleve a görög ellenállás miatt húzódik. És ha a tüntetést szervező jobboldali párt kerül a kormánykerékhez, akkor az ország neve marad, a görög ellenállás marad, a tagság elúszhat.

Ráadásul, ha még egyet csavarunk ezen a spekuláción, és azt feltételezzük, valójában Orbán is csak eszköz, akkor egyvalakire tippelhetünk, akinek érdeke az Unió bomlasztása a kelet-, délkeleti-európai térségen keresztül. PUTYIN. Így tehát a végső kérdés az: Orbán Putyin marionettbábuja-e, aki csupán azt végzi el, amit az orosz nagyfőnök utasításba adott?

Nem akarom tudni, Katinka kivel kavar!

Celebnek lenni kétélű fegyver. Hosszú Katinka pedig többek közt most ennek is ihatja a levét.

Az elmúlt évek alatt lassan ízlelgettük, majd rákaptunk, végül talán át is láttuk, mit takar az a fogalom (vagy fogalomnak sem nevezhető szó), hogy celeb. Tömegeknek izgalmas jelenség, hisz a celebek valami olyat testesítenek meg, ami a kívülálló vagy rajongó sosem lehet. Sosem nézhet ki olyan csilivilin, sosem lehet annyi pénze, sosem lehet annyira ismert...

Sajnos, a celebséget azonban egyre inkább kezdték szándékosan (vagy talán nem szándékos butaságból) összemosni az ismertséggel és hírnévvel. Olyan neves művészeket és sportolókat kentek össze a celeb ragaccsal, akik valamiben tényleg sokat tettek le az asztalra. És akiknek valójában tisztán példaképeknek kellene lenniük. Mert ők nem pusztán a profit érdekében, a média által felfújt Michelin babák. A bulvár sajtó azonban egyre jobban belemászott magánéletükbe. A kereskedelmi tévécsatornák rendre vájkáltak privát ügyeikben. 

Egyes művészek vagy sportolók valódi fénye ezzel egyidejűleg kezdett kopni. Valódi értékükből folyamatosan veszítettek, és mind inkább a látszat, a mesterkélt csillogás, az üres felszín mögé süllyedtek. Természetesen nem mindegyikük, csak azok, aki jóhiszeműségből vagy önös érdekből, a vállalkozás pörgetése érdekében engedték. Akiket magával ragadott ez a fajta "szórakoztatóipar".

És úgy tűnik, Hosszú Katinka pontosan ebbe a hibába esett. Előbb azzal került az érdeklődés középpontjába, hogy hozzáment egy amerikai sportemberhez. Akkor az esküvő és luxus nászút volt a téma. Egy ország volt kíváncsi az álompárra. Mintha csak az angol királyi család egyik tagja házasodott volna. Majd következtek a zajos sikerek, amelyeket az úszónő férjével együtt ért el: olimpiai aranyak, világbajnoki és Európa-bajnoki éremesők. Fenemód büszkék is voltunk Katinkára és Shane-re.

katinka-shane.jpg

Azután egyre többször lehettünk tanúi annak, hogy valami nem stimmel Katinkáék körül. Főleg Shane versenyeken bemutatott idegbeteg viselkedése nem tűnt sem szimpatikusnak, sem vállalhatónak. Elismerem, aki a párjáért szurkol, vele él a versenyen, az felfokozott, önkívületi állapotba kerül(het). De azt se felejtsük el, hogy Shane edzőként volt jelen, kiemelt helyen, fókuszban. Később arról cikkezett a sajtó, Shane hogyan őrjöngött és üvöltözött egy másik edzővel. Versenyen kívül. Vagyis lassan egy olyan kép alakulhatott ki az amerikai férjről, hogy az nem csupán éles helyzetben, de a színfalak mögött sem tud uralkodni magán. Indulatos, lobbanékony, öntörvényű. Nyilván egy ilyen személyiség hatékonyabban tudja fanatizálni versenyzőjét. Tehát Katinka sikereinek egyik összetevője ez a fanatizmus (és talán egy csipet rettegés?).

De nem csak magában a sportban követhettük nyomon a házaspár ténykedését. A sikerekre építették üzletüket is. Katinka a politika kegyeltje lett. Onnantól pedig egyenes volt az út a brandépítéshez is: Iron Lady, Iron Aquatics úszóiskola... A budapesti vizes vb-re felhúzott Duna Arénába gyakorlatilag csak Katinkáék költözhettek be, mindenki más kiszorult onnan. No, meg persze az úszó szövetségben is erősen aktivizálták magukat a fiatalok. Háborúba kezdtek Gyárfás Tamással, az akkori elnökkel. A médiában tehát folyamatosan jelen voltak az elmúlt években. Eleinte szinte csak sportemberként, később egyéb szerepekben is.

Végezetül a házaspár magánéleti válsága került terítékre. Mert az sem maradhatott magánügy. Ez azonban mégis inkább a celebség ára. Gyakorlatilag egy lépést nem tehetnek anélkül, hogy ne tudnánk róla. Pedig egyáltalán nem tartozik ránk, hogy állítólag Hosszú Katinka Dudás Dániellel csalta a férjét. Vagy hogy ki kivel és hol üvöltözött. A házaspár ugyanakkor mindehhez asszisztál. Egyik fél ennek a lapnak nyilatkozik, másik fél annak. Majd feltűnik Hosszú apuka, aki nyilatkozik, de mégsem nyilatkozik. Talán nem is fogjuk megtudni az igazságot. De talán nem is kellene tudnunk, mert mindez magánügy lenne egy normális világban. Őszintén bevallom, számomra idegesítő azt látni, hogy Katinka házassága nyitó hírek között szerepel. Nem érdekel, mindenkinek megvan a saját magánélete és magánéleti válsága. Beszéljünk inkább a sportsikerekről. Vagy azok kevésbé izgalmasak? Nem hoznak annyi kattintást? Vajon Katinka minderről mit gondol? Bánja-e, hogy ennyire belekeveredett a celebvilágba?